Kedveseim, most is csak azt mondom, maradjatok meg a Szentháromság szeretetében. Ne hagyjátok, hogy különféle látványos dolgokkal megtévesszen benneteket a gonosz lélek, aki felfokozott erővel settenkedik körülöttetek, hogy csapdába ejtsen titeket. Ne higgyétek, hogy olyan könnyen félrevezethetnek benneteket, ha erősen ellenálltok és küzdötök a lélek fegyverzetével. A Szentháromság oltalma bizalommal töltsön el, mert ha minden tőletek telhetőt megtesztek, nem tud benneteket egykönnyen kibillenteni egyensúlyi helyzetetekből.  Az igazi fegyver számotokra az őszinte, tiszta, mély alázatban gyökerező hit, mely biztosítja számotokra a stabilitást. A hittel elfogadott kegyelem a legnagyobb fegyver a kezetekben, mert a gonosz lélek nem ismeri a hitben járást. Ezért az ehhez vezető utat sem ismeri. Azt tudja csak, hogy ha valaki hitben jár, azt meg kell zavarni, hogy kibillenjen biztonságából. Viszont, ha valaki már eljut az igazi istenhitre, vagyis felragyogott benne a Szentlélek fénye, azt nem lehet egykönnyen eltántorítani, különösen, ha közösségben erősítik egymást a kegyelemben. 

A szentségimádás alatt Jézus: Gyermekeim, mindig nagy szeretettel várlak benneteket, hogy felétek fordulva megáldhassalak titeket. Bízzatok az Én szentségi jelenlétemben, amelyben mindnyájan részesültök mindazokkal együtt, akiket magatokkal idehoztok. Ne féljetek, mert Én különleges módon magamhoz vonzom mindazokat, akik nyitott szívvel állnak előttem. Most arra szeretnélek tanítani benneteket, hogyan engedjetek el a kezetekből mindent, ami nem titeket illet meg. Azzal, ami nem Én vagyok és nem Tőlem ered, azzal felesleges foglakoznotok. Minden más, ami e világ javát szolgálja, felesleges és haszontalan időtöltés. Meg kell tanulnotok az üdvösségetekkel törődnötök, ahelyett, hogy azzal törődnétek, ami e világban van. Ha el tudtok vonatkoztatni mindentől, ami nem Isten felé irányítja útjaitokat, akkor már megértettétek, mit is kérek tőletek. Ha megtanultok ebben a világban élni, de nem e világi módon, akkor az örök életre vezető úton jártok. De hogyan is történjen ez? Hiszen nem egyszerű elhagyni ennek a világnak az értékeit. Én nem azt kértem az Atyától, hogy vegyen ki benneteket e világból, hanem hogy őrizzen meg a gonosz támadásaitól. Mert e világ szellemi mozgatója a sátán, és nagyon ért ahhoz, hogy hogyan rombolja le mindazt, amit Atyám felépített bennetek. Látszólag jónak tűnő lehetőségeket tár elétek, hogy évezettel és haszonnal feléjük forduljatok. De ha átgondoljátok, mennyire biztosítja az az üdvösségeteket, csakhamar rájöttök, mekkora csapda előtt álltok. Még időben mérjétek fel a helyzetet! Éberen őrködjetek cselekedeteitek felett, mert nem tudhatjátok, mely pillanatban csúszhattok el. De soha ne rettegjetek ettől, mert ha hitben jártok, akkor a hit pajzsa biztonsággal megvéd benneteket a támadásoktól. Amen

2013. 05. 05.              Anna Terézia