A Szentháromság személyei közül Jézus áll hozzánk a legközelebb, hiszen ő vett emberi formát magára, egészen a mi életünket élte. Jézus azért is vette magára az emberi létet, hogy könnyen utánozhassuk őt. Jézus az Ő utánzására, követésére hív minket. Példát mutat. Nekünk csak le kell, másolnunk, amit Ő tett. Persze nem csak úgy mint a matek leckét egy jobb tanuló házi feladatáról. Nem árt az se, ha igyekszünk meg is érteni, értelmesen másoljuk. Jézus vállalta értünk a szenvedést, hogy az Atya akaratát teljesítse. Ha mi is vállaljuk keresztjeinket, és egyesítjük Jézus keresztjével, sok kegyelemmel halmoz el minket a Mennyei Atya. Mindebben a legnagyobb segítség számunkra, ha naponta szentáldozáshoz járulunk, mert az Jézus értünk való keresztáldozatának is a megújítása. Keresztviselés

Biztos pontok;

A keresztény lét engesztelő lét, benne van nemcsak a saját bűneinkért való vezeklés, engesztelés, hanem a többi emberért való engesztelés is. Az engesztelésben a legfontosabb a Jézussal való azonosulás, egyesülés az Ő keresztáldozatával. Fogadjunk el zokszó nélkül mindent Isten kezéből! Adjuk át magunkat minden pillanatban Isten akaratának! Az engesztelésben a legfontosabb;

Keresztjeink az üdvösségünket szolgálják. Életszentségre vezetnek. Nem szabad letenni őket, szabadulni tőlük. Ugyanakkor ne akarjuk mások keresztjét magunkra vállalni. A magunkét úgy hordozzuk, hogy tartsuk szemünk előtt testvéreink keresztjét is. Mások keresztjét látva a magunkét kisebbnek fogjuk látni. Keresztjeink;

Feszüljünk rá mi is a keresztre! A kereszthordozás az ajándékozó szeretet jele. Vállaljuk olyan engedelmesen, ahogy Jézus vállalta, hagyta magát odaszegezni a keresztre. A Szent kereszt felmagasztalása;

A megpróbáltatásoknak fontos szerepe van az életünkben. Olyan mint amikor egy csőd szélén álló vállaltot átvilágítanak. Engedjük, hogy minket is átvilágítson a Szentháromság! Ez alatt az átvilágítás alatt meglátszik, hol vannak problémás, javítandó területek az életünkben. Éppen ezért igyekezzünk hősiesen kiállni ezeket a próbatételeket! Ha átéltük azt, hogy megpróbáltatásainkban voltak segítők mellettünk, akik meghallgattak, bátorítottak minket, imádkoztak értünk, akkor mi is segíteni fogunk azokon, akikről látjuk, hogy nagyobb megpróbáltatás alatt állnak. A megpróbáltatások tüzében élő embert félelmek igyekeznek hatalmukba keríteni, és mindenféle negatív gondolatok megfogalmazódnak ilyenkor benne. Segítsünk azoknak, akik a megpróbáltatás alatt állnak, hogy ezeket a félelmeket, és helytelen gondolatokat le tudják győzni. Próbatételek;

Jézus oldalsebében van a legbiztosabb hely a számunkra. Kérjük a Szűzanyát naponta, hogy helyezzen oda minket. Sebeink kínjai ott feloldódnak Jézus mérhetetlen fájdalmában. Vigyünk oda minden embert magunkkal! Azokat, akik vágynak lelkük tisztulására, azokat, akiket a gonosz lelkek tartanak fogságukban, a bűnben megátalkodottakat és a hitetleneket is. Hozzunk mindenkit Jézus Szívébe! Itt elmerülhetünk az isteni szeretet tavában, tengerében, ahogyan ezt az ismert „Jézusomnak Szívén, megnyugodni jó” énekünk is szépen tartalmazza. Itt nemcsak megnyugszik az ember, hanem megvan mindene, nem éhezik, nem szomjazik soha. Ha érez is szomjúságot az az örök élet vízi utáni szomjúság, nem földi szomjúság. Jézus oldalsebében;

Hozzatok mindenkit Jézus Szívébe!;

Szokjuk meg azt, hogy helyezzünk mindent Jézus szívébe: a sértéseket, a bántásokat, amiket mi okoztunk másoknak, és amiket mások okoztak nekünk. Ezáltal gyógyítja sebeinket, meglágyítja szívünk keménységét, felmelegíti hidegét, kiéget belőle minden salakot. A szabadság útja;

Jézus halála után következett hamar a feltámadás. A feltámadt Krisztus fényével be akarja ragyogni a szívünket, meg akar örvendeztetni minket, azt szeretné, hogy szüntelenül a feltámadás fényében járjunk. Ez a fény megvakítja a sátánt, elszakítja azokat a kötelékeket, amikkel a gonosz lelkek fogva tartottak minket. Nagyszombat ;

Jézus második eljövetelének a várakozásában kell élnünk. Hogyan tehetjük ezt a legjobban? Lelkünk kiüresítésével, hogy ne a világi dolgok töltsék azt be, hanem a lelkünk mélyén már ott lakó Jézus. Készüljetek végső eljövetelére!;