2015. 10. 26.           

Kedveseim, figyeljetek a Szentlélek azon indításaira, melyek szívetek mélyéből fakadnak fel. Ezek a legőszintébb megnyilvánulások, melyet a Lélek mutat nektek. Gondoljatok lelkiismeretetek hangjára, melyet őszinte bűnbánat kísér. De megnyilvánulhat úgy is a kegyelem, hogy csendben odahelyezkedtek az Úr elé és ott felejtitek magatokat. Csak arra figyeljetek: „Szólj Uram, mit akarsz, hogy tegyek!” Majd csendben várakozva megkapjátok a választ lelketekben. Ne emberi hangokat keressetek ilyenkor, hanem a Lélek hangját, mely egészen másképpen nyilvánul meg. Legyetek figyelmesek erre a hangra, mert ez békét hoz szívetekbe és áldást lelketeknek. 

2015. 10. 29.   

Kedveseim, mindenben engedelmeskedjetek a Szentlélek indításainak. Mit is jelent ez? Azt, hogy állandóan figyeljetek arra a benső hangra, amely jóra késztet benneteket. Nagyon fontos, hogy mindig jót akarjatok a másiknak. Ha ellenkező gondolat vagy érzés támad lelketekben, akkor azonnal mondjatok ellent annak, mert az biztos, hogy nem a Szentlélek által érkezett hozzátok. Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket a hazugság lelkei, akik szép köntösbe burkoltan érkeznek hozzátok, de ha megvizsgáljátok őket, fel fogjátok tudni ismerni, hogy honnan valók. Soha ne ilyedjetek meg ezektől, mert Jézusnak hatalmas ereje van felettük, csak ki kell mondanotok. „Jézus nevében ellene mondok” szavakat és máris elfut előletek a kísértő. Bátran valljátok meg ilyenkor hiteteket, és akkor lelketek békére talál. 

Anna Terézia