Kilenced Szűz Mária Szeplőtelen Szívéhez

A kilenced a katolikus hagyományban ismert ájtatossága. Kilenc napon, héten, vagy hónapon keresztül imádkozunk egy adott szándékra, jelezve ezzel kitartó szándékunkat. Szűz Mária, a Világ Győzelmes Királynője tiszteletére összeállított rózsafüzérre a váci püspök, Péteri József adott egyházi jóváhagyást 1947-ben. Célszerű ebbe a kilencedbe a hét többi napján is bekapcsolódni, mert a közös imának mindig nagyobb az ereje, mint az egyéni imának.
Sokan régóta imádkozzák ezeket a kilencedeket – vagy csak a bevezető imát, vagy az arra a napra eső fohászt. és/vagy a Világ Győzelmes Királynője rózsafüzért is – kinek-kinek az ideje hogyan engedi.
Ebből a menüpontból minden nap kiolvasható, hogy hányadik napnál illetve hányadik hónapnál tart a kilenced..

Ez a különféle imákból álló imafüzér egyszerű  pdf változata itt letölthető.

Az imafüzér nyomtatható félbehajtható több oldalas változata (4 oldal egy lapra)

A Nagy Kilencedet minden hónap első szombatján mondjuk a Szűzanya Szeplőtelen Szívének az engesztelésére az eredeti fatimai szándék szerint.

A kis kilencedet pedig minden nap egymás után. Ezt felajánlhatjuk pl. nemzetünkért, elöljáróinkért, közösségeinkért, családunkért, betegekért a nagy magyar engesztelés további sikeréért, és egyéb szándékokra is.

Bevezető ima minden nap:

Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk.

Mai napra:

március 28, 2024
  •  

    Negyedik nap: Mária Szeplőtelen és szemlélődésben elmerült Szíve! Gondolataiddal, vágyaiddal mindenkor Istennél időztél. Szent Fiad szavait és a megváltás titkait szent hallgatással őrizted Szívedben. Űzd el a nyugtalanító gondolatokat, amelyek megzavarják összeszedettségünket, és irányítsd lelkünket Isten felé.

     

Üdvözlégy Mária …

Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről:

Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus hallgass minket!
Krisztus hallgass meg minket!
Mennyei Atyaisten, irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten, irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen, irgalmazz nekünk!
Mária Szíve, az Isten Szívének mintájára alkotott Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a Szeplőtelenül Fogantatottnak Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a Szent lélek méltó lakhelye – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az örök Bölcsesség Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szép Szeretet Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az Isteni Ige Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a halálnál is erősebb Szív a szeretetben – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a fájdalmak tőreivel átdöfött Szív,
Mária Szíve, a kereszt alatt Jézussal egyesült, megfeszített Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Jézus Szívének képmása – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Jézus Szívének gyönyörűsége – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szentség kincsesháza – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a minden kegyelem Közvetítőjének Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, bűnösök menedéke – könyörögj értünk!
Mária Szíve, szomorkodók erőssége – könyörögj értünk!
Mária Szíve, elhagyatottak vigasztalója – könyörögj értünk!
Mária Szíve, csüggedők felemelője – könyörögj értünk!
Mária Szíve, üldözöttek menedéke és bátorítója – könyörögj értünk!
Mária Szíve, haldoklók reménye – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szorongatottak mentsvára – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az Egyház védelme a sötétség ereje elleni harcban – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az okosság lakhelye, amely minden tévtanítást szertefoszlat – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az egész világ Királynőjének dicsőséges Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Anyánk Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, minden dicséretre méltó Szíve – könyörögj értünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk!
Imádkozz érettünk, Istennek Szent Anyja, hogy az isteni Tűz, amely a Te Szívedet kimondhatatlanul betöltötte, a mi szívünket is lángra gyújtsa!
Könyörögjünk! Mindenható örök Isten! Te a Boldogságos Szűz Mária Szívében a Szentlélek méltó lakhelyét készítetted el, add meg nekünk és mindenkinek – aki Mária Szeplőtelen Szívét tiszteli –, a kegyelmet, hogy Hozzá mindig hasonlóbbakká váljunk. Kérjük ezt Krisztus, a mi Urunk által. Ámen

Rózsafüzér a Világ Győzelmes Királynője tiszteletére

A keresztre: Itt függ a mi hitünk, a mi reményünk, a mi szeretetünk, életünk, üdvösségünk és győzelmünk!

Három első kis szemre: három Üdvözlégy

A nagy szemekre: Dicsőség az Atyának, dicsőség a Fiúnak, dicsőség a Szentléleknek, a Szeplőtelen Szűz, a Világ Győzelmes Királynője által, most és mindörökkön örökké. Ámen! Alleluja! Ave Maria! Éljen a Világ Győzelmes Királynője!

A kis szemekre: Szűz Mária! Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!

A végén háromszor: Szent, szent, szent a Seregek Ura, Istene, telve van az ég és a föld az Ő dicsőségével! Áldott ki az Úr nevében jő! Dicséret, hála, szeretet és dicsőség legyen neked, Istenünk, hogy a Világ Győzelmes Királynőjét adtad minekünk!

 

Felajánló ima az egész kilenced végén

Mennyei Atya, Mária Szeplőtelen Szíve által felajánlom Neked Szent Fiadat, Jézust, ahogy Ő is a kereszten föláldozta magát az egész világ üdvéért, s oltárainkon most is szüntelenül áldozatul adja magát. Fogadd kegyesen ezt az áldozatot Mária Szeplőtelen Szíve által, és irgalmazz nekünk. Ne hulljon hasztalan ez a drága Vér, amely oltárainkon jelen van! Ne esedezzen értünk hiába Mária Szent Szíve. E szent áldozat és Mária könyörgései által fordulunk az atyai Jóságodhoz. Adj a bűnösöknek bocsánatot, a haldoklóknak kegyelmet az üdvösség elnyerésére, a világnak békét, az Egyháznak pedig egységet és minden mennyei jót. Ámen. +++