Miserentissimus Redemptor XI. Pius pápa
Miserentissimus Redemptor XI. Pius pápa az Úr Jézus szentséges Szívét mindenki részéről megillető engesztelésről a római szentszékkel közösségben élő pátriárkákhoz, prímásokhoz, érsekekhez, püspökökhöz és más rendes joghatóságú főpapokhoz Tisztelendő Testvérek! Üdvöt és apostoli áldást. Miután végtelen irgalmasságú Megváltónk az emberi nemnek az üdvösséget a keresztfán megszerezte, a világról az AtyáhozBővebben
Tőlünk most összefogást kér az Ég
Tőlünk most összefogást kér az Ég! – Királynőnk Országában, és az Úr Jézus vezetésében élve nem is lenne szabad másképp tennünk, csak úgy, hogy az Úr Jézus tiszta tanítását követve, ítélkezések nélkül, csak Őrá figyelve, egyéb érdekeket félretéve kövessük az Úr vezetését. Ha egy léghajó nem ért el mégBővebben
Szeretetláng átadás
2016. 02. 02. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe Gyermekeim, édesanyaként jelentkezem és nagy szeretettel összefoglak benneteket, akik ma összegyűltök Szent Fiam templomban való bemutatásának ünnepén. Vigasztalódjatok Simeon és Anna próféta asszony szavain, amiknek hallatán magam is elcsodálkoztam és mélyen gondolkodóba estem. Az Úr ezen prófétái által kinyilvánult Szent Fiam dicsősége, és mindazokBővebben
Non possumus – Athanasius Schneider püspök a 2015-ös püspöki szinódus záródokumentumáról
Monsignore Athanasius Schneider Astana segédpüspöke egy fontos állásfoglalást tett közzé, a családról szóló püspöki szinódus kimeneteléről, amelyet a Rorate Caeli publikáltBővebben
Barnabás Nwoye Jézus Krisztus Legdrágább Vérének misztikusa Nigériából
KRISZTUSBAN SZERETETT TESTVÉREK…! TANÚSÁGTÉTEL AZ ÚRÉRT. Csak ritkán nyilatkozom meg a nyilvánosság előtt, inkább Jézus helyezem mindenek elé, de most szükségesnek tartom az eljövendő nehéz idők miatt is, hogy néhány mondatban elmondjam apostolkodásom történetét.Ateista istentagadó családba születtem,fiatalságomat teljesen Isten nélkül, teljes kicsapongásban töltöttem.A transzcendenst, a misztikumot a más világot azértBővebben
Beszámoló a nigériai útról
Beszámoló a nigériai útról Ha egy utazási magazin kért volna meg, hogy írjak egy beszámolót a nigériai utamról, minden bizonnyal azt a címet adtam volna az irományomnak, hogy: „Hogyan szerettem bele Afrikába”. Kétség nem fér hozzá, hogy meséltem volna a táj szépségéről, az emberek kedvességéről, és arról a puszta tényről,Bővebben
Jézus Krisztus legdrágább vérének tisztelete
Jézus Krisztus Legdrágább Vére ments meg minket és az egész világot (Kis Krisztina előadása: A Szent Vér tiszteletéről A cikk letölthető innen pdf formátumban Bővebben
Kiengesztelődési találkozó 2015. október 24. Vác
A következő kiengesztelődési imatalálkozó 2015. október 24-e szombaton lesz, amely egyben kiengesztelődésünk VIII. évfordulójának a megünneplése is. A találkozó plakátja innen letölthető! A találkozó helye: Szent Anna Piarista Templom, Vác Köztársaság u.1. Fő témája: Jézus Szent Vére és az engesztelés Programja: 09.00-től előadások, beszámolók, jövő tervezés Előadók: Bocsa József atya: A Szent VérBővebben
Egyház Titka Rózsafüzér
Bevezető titkok: 1. Aki a szentségek által az Egyházba felvesz minket; 2. Aki a szentségek által az Egyházban megerősít minket; 3. Aki a szentségek által az Egyházban üdvözít minket; Tizedekre: 1. Aki az Egyházat alapította; 2. Aki az Egyházat fenntartja; 3. Aki az Egyházat irányítja; 4. Aki az Egyházat védelmezi;Bővebben
Egység Királynője Rózsafüzér
Az Egység Királynője Rózsafüzér ihletése Gyergyószentmiklóson a Szűzanya könnyezésével áradó kegyelmek szándékaira létesült Egység Királynője Engesztelő Szolgálat imaalkalmain érkezett, még a könnyezés éveiben. Talán most, az egyre nagyobb zűrzavar idején a leginkább időszerű. Bevezető titkok: 1. Akinek gondja van a más akolból valókra is; 2. Aki megkeresi és megmenti azBővebben