Területmegszabadító ima Amikor egy bizonyos területen, legyen az egy magas hegy csúcsa, egy völgy, egy folyó forrása, egy koncentrációs tábor helye, egy ház, vagy bármilyen hely, amihez emberi szenvedések és gonosztettek kötődhetnek, illetve ha saját településünkön súlyos lelki terhek ártó jelenlétét tapasztaljuk, a következő sorrend alapján imádkozhatunk: Jézus születéséig évszázadonként imádkozunk a jelentől visszafelé: 21. századért, 20. századért, 19. századért, …-1. századig(ez 21 ima), aztánBővebben

  Mint a mindenható Isten gyermeke, hívom a szent szolgáló és hadviselő angyalokat, hogy imádkozzanak velünk és hajtsák végre kéréseinket (Itt következik a szándékok megnevezése). Például: Idehozom ebbe az imába a szeretteinket, papjainkat, nemzetünket, az engesztelőket, a ránk bízottakat, lakó és munkatársainkat, közösségeinket, mindazokat, akik imáinkat kérték, háziállatainkat, idehozom tulajdonainkat, ingó és ingatlan javainkat, kommunikációs csatornáinkat (internet, telefon, honlap, blog) műszaki eszközeinket (laptop, számítógép, tablet,Bővebben

A lelki nap programja   Bocsa József atya 1. előadása (A Szentháromság Gyermekei Engesztelő Családja lelkiségének az elmélyítése) Bocsa József előadásának a hanganyaga Bocsa József atya 2. előadása  (A szórólap magyarázata) Siegfried Lang atya előadása németül (deutch) Siegfried atya előadásának a hanganyaga   Siegfried atya előadásának magyar nyelvű összefoglalása A családfagyógyító mise homiliája (Bocsa József atya) Dr. Szederkényi László atya beszámolója Galgóczy Erzsébet életrajzának a munkálatairólBővebben

Gyermekeim! (LK 1, 26 -38) Születésem hírüladásában az angyal beállít Máriához, és hírül adja neki messiási születésemet. „A Szentlélek száll le rád, és a magasságbeli ereje borít el.” Kinyilvánítja, a szűzi foganást.  Atyám megőrizte Édesanyámat már fogantatásától kezdve az áteredő bűntől. Ez Isten sajátos kegyelme Máriának. Megváltásom érdeme erejében sértetlenül megóvtam őt az eredeti bűn szennyétől. Ezzel a kegyelemmel készített Atyám méltó hajlékot nekem. MegváltóBővebben

Gyermekeim! (Mt 9, 27 -31) Szent Miklós egyszerű életet élt. Hamar árván maradt, mert nagy járvány pusztított a városban, és szülei is meghaltak. Nagy vagyont örökölt tőlük, amit gyerekek, és az emberek megsegítésére fordított. Fontos volt számára, hogy tanítsa az evangéliumot, és megmagyarázza annak értelmét. Nagy szeretettel oktatta a gyermekeket. Hosszú ideig volt a város püspöke, és számtalan csoda kísérte szolgálatát. A keresztény üldözések alattBővebben

Gyermekeim! (Mt 7, 21,24 – 27) Amikor a templomban tanítottam, mindig voltak olyanok, akik kíváncsiskodó, tőrbe csaló kérdéseket tettek fel nekem. A főpapok nem értették meg „miféle hatalommal teszem ezeket. Ki adta nekem a hatalmat ehhez?” Azonnal felismertem a kérdésük mögött rejlő indítékokat, ezért én is megkérdeztem tőlük, „Honnan volt János keresztsége?” Hosszas tanakodás után, mégis visszautasítottak engem, ezért én is megtagadtam válaszomat tőlük. AzértBővebben

Gyermekeim! (Mt 15, 29 – 37) Amikor a Galileai-tóhoz tartottam, fölmentem egy hegyre, és leültem. Akkor nagy sokaságot hoztak lábaim elé: sántákat, bénákat, süketeket, vakokat és mindenféle betegségben szenvedőket. Meggyógyítottam valamennyit, és amikor ezt látta a nép elámult és dicsőítette Izrael Istenét. Megsajnáltam őket, mert harmadnapja kitartottak mellettem étlen-szomjan. A tanítványok nem tudtak annyi kenyeret és halat összegyűjteni, hogy az elég legyen ennyi embernek. MiutánBővebben

Gyermekeim! (Mt8,5-11) Vajon elmondhatom rólatok is, mint a kafarnaumi századosról, hogy „ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben?”Ki tudjátok mondani, amit ő mondott: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Csak szólj, és szolgám meggyógyul?” Amikor valakiért közbenjártok, mennyire működik bennetek erős hit, hogy megteszem, azt, amit kértek tőlem? Mert ha bizonytalanul, és félszegen imádkoztok érte, akkor ne gondoljátok, hogy megadtatok neki minden segítséget! Az imábanBővebben

Gyermekeim! (Mt24, 37-44) Hatalmas erővel kiáltok hozzátok: Virrasszatok! A mai evangéliumi szakaszban is erre hívom fel figyelmeteket. Ez a figyelmeztetés sokkal aktuálisabb, mint gondolnátok! Kit nevezek virrasztó embernek? Azokat, akik minden helyzetben készen állnak a megmérettetésre. Akik tisztán és feddhetetlenül élnek, és akik törekednek szent akaratomat elfogadni és teljesíteni. Nem is olyan egyszerű ezt megtenni. Csak annak lehetséges, aki gyakorolja a lemondás általi önmegtagadást, ésBővebben