Gyermekeim! Ma arra hívom fel figyelmeteket, hogyan viselkedjetek szolgálat közben (Lk 17, 7-10). Mindjárt egy hasonlattal világítom meg nektek, mit tegyetek ilyenkor. Amikor kimerülten hazatér a mezőről a szolga, nem pihenhet meg, mert előbb ki kell szolgálnia az uraságot. Miután megtett mindent érte, csak azután foglalkozhat saját magával. Nem köszöni meg szolgálatát, hiszen erre a feladatra lett szerződve. Mindig alázattal teljesítsétek kötelességeteket! Tudjátok, hogy bármitBővebben

Gyermekeim! Szent Márton püspököt egy olyan oldaláról szeretném bemutatni nektek, amit az mai evangélium is megemlít (Lk 17, 1-6).  Az ellenségeivel megpróbált igazi párbeszédet folytatni. Úgy közeledett hozzájuk, hogy nem alázta meg őket, nem törte össze lelküket, hanem felemelte. Saváriában született, és Fiatal gyermekként felvette a keresztséget, amit szülei elleneztek. Buzgón elindult követésemre, és ahol megfordult prédikált rólam az embereknek. Ő is olyan apostolom volt,Bővebben

Gyermekeim! A hűtlen intézőről szóló példabeszédem (Lk 16, 1-8) olyan valakiről szólt, aki a földi javakat helytelenül, és nem Isten akarata szerint használta. Ilyen emberre nem lehet rábízni az igazi értéket, Isten kegyelmi ajándékát sem. Az intézőnél nem az igazságtalanságot, hanem az okosságot dicsértem meg. Amikor a világ fiai el akarnak érni egy célt, akkor okosan használják a földi javakat. Ti, akik hozzám tartoztok, nektekBővebben

Gyermekeim! Mindenféle bűnös ember jött hozzám, hogy hallgassák tanításomat. De a farizeusok és írástudók rossz szemmel nézték, mindezt. Egy példabeszédben (Lk 15,1-10) próbáltam megértetni velük, mit jelent az, ha egyvalaki elkallódik a juhok közül, mi mindent megtesz a jó pásztor, hogy megtalálja az elveszettet. Örömében vállára veszi, és visszaviszi az akolba. A megtalált juh sokkal többet jelent neki, mint a többi, aki nem kallódott el.Bővebben

Gyermekeim! Akit nekem ad az Atya, hozzám tartozik, „aki tehát hozzám jön, azt nem dobom ki” (Jn 6,37-40). Ebben az evangéliumi szakaszban szeretném értésetekre hozni, hogy mindig az Atya akaratában cselekszem, és semmit sem teszek nélküle. Azt akarom, hogy akiket nekem adott Atyám, azokat ne veszítsem el soha. Ezért mindent elkövetek, hogy gyermekeim megmaradjanak utamon, hogy elvezessem őket az örök üdvösségre. Atyám azt akarja, hogyBővebben

Testvéreim!  (Lk 12,35-40)  „Ahol a kincsed, ott a szíved is.” Ezt tanultuk Jézus Krisztustól. Ha mennyei kincseket gyűjtünk, az azt jelenti, hogy a szívünk is oda vágyik. Szent Gellért kiváló tanítómesterem volt, akitől minden mennyei értékes dolgot megtanultam. Következetes, és odaadó szerzetes volt, akitől elsajátítottam a lelki élet kiváló magaslatait. Úgy felkészített lelkileg, mintha érezte volna, hogy rövid ideig fogok élni e földön. Olyan szolgátBővebben

Gyermekeim! (Lk 14 12-14) Károly milánói herceg, egyik leggazdagabb családjának gyermekeként születik a 16. században. Milánó érseke lett, aki hatalmas erkölcsi, és vallási megújulást hozott létre. Következetes szigort, és rendet követelt meg. Megszüntette a szerzetesek, és a papok közti botrányt, ami a laza erkölcsök miatt alakult ki. Új élet formálódott ki körülötte.  Amikor a pestisjárvány kitört Milánóban, a város vezetői mind elmenekültek a városból. KárolyBővebben

Gyermekeim! A hegyi beszédben elétek tártam a keresztény tökéletesség lényegét (Mt 5,1-12).  A mennyek országa olyan kegyelmi ajándék, amelyet nem értenek meg azok a gazdagok, akik öntelt módon ragaszkodnak vagyonukhoz. Csak akik lélekben szegények birtokolhatják, vagyis, akik nem ragaszkodnak semmihez, mert tudják, hogy mindenük, amijük van, az engem illet meg. Lelküket nem kötik földi dolgokhoz, mert hozzám ragaszkodnak. Csak a szelíd ember örökli a mennyeiBővebben

Gyermekeim! Tanítottam a városokban, és a falvakban, mindenhol, ahol keresztül mentünk (Lk 13, 22-31). Ti is megkérdezhetitek tőlem, „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?”  Nektek is ugyanazt válaszolom, mint azoknak. „Igyekezzetek bejutni a szűk kapun, mert sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak.” Mit akarok mondani nektek ezzel a szűk kapuval? Sokan járnak a megtévesztés útján, és nem gondolják, milyen veszélyeknek vannak kitéve. Különösen azokhoz szólBővebben