VILÁGKONSZEKRÁCIÓ JÉZUS KRISZTUS LEGDRÁGÁBB VÉRÉNEK   Ó Végtelen Jóság, a mennynek és a földnek Istene! Jóságodban teremtetted a világot, és amit teremtettél, az mind osztozik jóságodban, lám mindaz, amit alkottál jó! Atyám, szereted kezed művét és megáldod alkotásod. Saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted őket, s ugyanakkor megtetted az embert a te templomoddá a földön, de mi mindezt a hűtlenségünkkel köszöntük meg neked. A te nagylelkűségedértBővebben

A Szent Kereszt felmagaszalásának az ünnepén tízen újították meg három év elteltével a Szent Vérnek való odaszentelődésüket. Ennek a szertartása a Szent vér imakönyv (Jézus Krisztus legdrágább Vérének ájtatossága) utolsó kiadásába került bele. Itt közöljük ezt a szertartását, hogy akik odaszentelődésüket megújították átelmélkedhessék, vagy akiknél a következő években lesz ez aktuális, megtehessék.Bővebben

Három éve annak, hogy Nigériában Magyarországot odaszentelték Jézus Krisztus Szent Vérének. Többen is odaszentelték magukat azóta személyesen is. Akiknél már három éves az odaszentelődés, megújithatják odaszentelődésüket a Szent Kereszt felmagasztalásának az ünnepén, és megkapják a tökéletesség rózsáját. Elsősorban az ő odaszentelődésük megújítását segítik az alábbi elmélkedések, de mindazokét is, akik már odaszentelték magukat a Szent Vérnek, vagy most készülnek erre.Bővebben

Oloban, Nigériában újabb országokat szentelnek Jézus Krisztus Drága Szent Vérének. Az alábbi módon hívnak az együtt imádkozásra Barnabásék minket is. Magyarország odaszentelődése 2015-ben megtörtént. A beszámoló erről itt olvasható. Szeptember 13. 23.00 órakor: A megújulás rózsafüzére Az Irgalmasság Rózsafüzére Mindenszenek litániája A Szent Vérnek való odaszentelődés imája (bensőséges szeretettel, ha tehetjük 12 gyertyát vagy mécsest gyújtva, hogy az Új Pünkösd Lelkét köszöntsük.) Éjfélkor csókoljuk megBővebben

A 7. kiengesztelődési találkozón 2013-ban szövetséget kötöttünk őrangyalunkkal és az összes szent angyallal. Az erre való felkészítő elmélkedésben ez hangzott el: "Nagyon érezzük a széthúzó, a megosztó erőket nemcsak a világban, hanem az egyházon belül, az engesztelőkön belül is. Ennek a találkozónak egyik fő tétje, hogy engedünk-e magunk között ezeknek a széthúzó erőknek, vagy ellenállunk, és minden áron megőrizzük az egységet. A sátán szét akarBővebben

Megmutatkoztak közben adott bukott angyalok, akiknek a specialaitása, hogy szent ürügyekkel, szent látszatokba burkolózva végeznek tekitélyrombolást, terjesztenek hazugságokat, szítanak ellentéteket azonos meggyőződésű, azonos hietet való emberek között is. Ezeknek a démonoknak megfelelő ellenfelei a szent angyalok. Újabb kilenc napon át imádkozzuk az ostormló imát a szent angyalokhoz. Imádkozzuk ezt a Szűzanya Születésnapjától, illetve a Mennyei Atya ünnepétől augusztus 5-étől OSTROMLÓ IMA A SZENT ANGYALOKHOZBővebben

2018. 04. 22.   Gyermekeim! Azért mondtam magam Jópásztornak, mert életemet adtam juhaimért. Ők úgy ismernek Engem, mint ahogy Én ismerem az Atyát. Azok a jó juhok, akiket kiválasztottam, és arra rendeltem őket, hogy kövessenek, és tegyenek tanúságot Rólam, az emberek előtt. Hirdessék az Evangéliumot, Nevemben gyógyítsák a betegeket, és űzzék ki a gonosz lelkeket. Szeretetem tanújaként, vállalják az életszentség útját, és lemondásaikat ajánlják Nekem. OlyanBővebben

A kiengesztelődés, gyógyulás, szabadulás témakörben Kunszentmártonban és Vácon elhangzott elmélkedések anyagai itt olvashatók. Bocsa József Sch.P: Bün, bünbánat, megtérés Bocsa József Sch.P: Bibliai démonológia Bocsa József Sch.P: Gyónásra, családfagyógyitó szentmisére való felkészülés Török Iván: Konfliktusaink a keresztény pszichológus szemével  Bővebben