Mi az, ami összeköt? Ki az, aki szétszór, egymással szembe fordít – azokat is, akik egy célt követnek, akik összetartoznak? Fájdalmas megosztottság, zavarodottság érzékelhető azok között, akik eddig az Anna-réten közösen engeszteltek. Vannak, akik ott akarják tovább folytatni az engesztelést, vannak, akik a Kútvölgyi Kápolnában. Mindkettő mögött felsorakoztathatók érvek és ellenérvek, sőt üzenetek is, amelyeket mindkét fél égből jötteknek gondol. Az álláspontok kifejtése már megtörtént.Bővebben

+!D. J. Kr.! Kedves József Atya! Nagy örömmel és lelki békével olvastam, hogy az Anna-réten folytatódnak az engesztelő alkalmak a Legszentebb Áldozat bemutatásával. Amennyiben szükség mutatkozna, jómagam is szívesen végeznék újra g.kat. Szent Liturgiát, amint már korábban is megtettem a Szent Korona Lovagrend megtisztelő kérésére, amikor nem találtak miséző papot. Fontosnak tartom felhívni a figyelmet a magyar vonatkozású máriás engesztelő karizmákkal szolgálók minden eddiginél súlyosabbBővebben

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Tisztelt József  atya! Nagy örömmel olvastuk a hírt, mely szerint  újra lesznek szentmisék a Szent Anna-réten. Mi ott leszünk.  Szándékunkban áll  az engesztelést  továbbra is a Szent Anna réten folytatni minden  szombaton a már megszokott időben. Döntésünket jelenleg nem kívánjuk hosszasan magyarázni, mert a véleményünket  az előzőekben a illetve a hozzászólásban már részletesen kifejtettük és ez továbbra is  az álláspontunk. Üdvözlettel:Bővebben

Kedves Engesztelő Testvérek! Mindig is így volt, de most különösen is olyan időket élünk, amikor mindenkinek a személyes döntéseiért kell vállalnia a felelősséget. Bennem az érlelődött meg a ti hozzászólásaikat olvasva, és sokakkal tanácskozva a kérdésről, hogy én elsőszombatonként továbbra is szentmiséket fogok bemutatni a Szent Anna-réten. Jónéhány évvel ezelőtt többünkben az érlelődött meg, hogy szükség van az ott bemutatott szentmisékre, és évek alatt csakBővebben

Török Iván szenior szupervisor előadása az Engesztelők Országos találkozóján hangzott el 2018. május 26-án. A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége. – (Dan Millman) Ha megkérdezik tőlünk, hogy milyen szavak jutnak eszünkbe  a konfliktus szó hallatán, akkor többek között ilyenek jelennek meg: veszekedés, civakodás, ellentét,  különbség, nézeteltérés, békétlenség,összecsapás, vita, ellentmondás, viszály, harc, csata, ütközet, küzdelem, összeütközés, stb. A hétköznapi beszédben aBővebben

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Engesztelök, Svédországból írunk. A messzi távolból csatlakoztunk lelkileg, ehhez az igen fontos mozgalomhoz. Csak annyit szeretnénk önnöknek, de főleg a tisztelt lovagoknak üzenni hogy véletlenül se hagyják abba az engesztelést a Szent Anna-réten! Túl nagy a tét! Sohasem lehetnek erőssebbek a gonosz és az ördögi erők mint a Jóisten és a Szűzanya. Szerintünk valamilyen okkult csoport próbálja valamilyen módon befolyásolniBővebben

2018. 05. 07.  Kedveseim! Jézus nagyon pontosan fogalmaz, amikor a Vigasztalóról beszél. "Akit az Atyától küldök nektek, az Igazság Lelke, Aki az Atyától származik, ő tanúságot tesz rólam.” A Szentlélek által minden feltárul előttünk, amit Jézus tanított nekünk, és megadja, hogy mindenre emlékezzünk. Ezért kell ismernünk az evangéliumokat, hogy felismerjük Isten szavát, és megfeleljünk vádlóinknak. Bennünket is fognak üldözni, ha Jézust üldözték, és gyűlöletesek leszünkBővebben

2018. 01. 08. Kedveseim! Az évközi időszakban folytatódik a lelki életre való felkészülés időszaka. Soha nem hagyhatjuk abba a munkálkodást, mert minden nap szükséges újból kezdeni a napot, lelki téren is. Ha nem is sikerül megvalósítani az eltervezetteket, holnap újból kell kezdenünk formálódásunkat, amíg a jó készségek, az erények ki nem alakulnak életünkben. Lehet ez egy jó napi beosztás, a munka rendszere, az imádság rendje,Bővebben