2016. 09. 29.         Szent Mihály Drága engesztelők, hívjatok minket, mert segíteni akarunk. A gonosz lelkekkel való küzdelmetekben támogatunk benneteket minden szükségetekben. Szent Mihály, az angyali seregek vezére vagyok, ezért kérjétek, oltalmazzam házaitokat védő angyalaimmal együtt. Ne féljetek a gonosz erőktől, mert Jézus legyőzte őket keresztáldozatával. Azért vagyunk, hogy segítsünk elhárítani minden veszedelmet, amely országotokra leselkedik. Kapaszkodjatok belénk, és imában hívjatok minket segítségül. Meglátjátok, aki hittelBővebben

2016. 08. 21.         Kedveseim, legyetek bizonyosak abban, hogy az Úr meghívott benneteket az engesztelésre. Lehet, hogy ezt nem érzékelitek, de higgyetek benne, hogy elhivatottságotok biztos legyen. Az engesztelés a Jézussal való szoros egységet jelenti, és olyan felajánlást, amelyben életáldozatot hoztok érte. Kegyelme által képesek vagytok meghozni azt az áldozatot, amit tőletek kér. Aki képes mindent elhagyni, ami a világhoz köti és csak az odafönt valókkalBővebben

2016. 08. 18.    Kedveseim, engedjétek, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus szeressen titeket! Ne utasítsátok el magatoktól szeretetét, mert Ő nagyon vár benneteket. Mindenben igyekezzetek az Ő szavát követni. Higgyétek el, hogy szeretettel vesz körül benneteket! Ne hagyjátok, hogy a gonosz csapdába ejtsen benneteket és mindenféle rosszat mondjon rátok. Jézus szeretete végtelen irántatok, különösen, akik arra törekedtek, hogy megtegyétek, amit Ő kér tőletek. Ha szeretettelBővebben

Az ima nálam nagyon régen kezdődött. Szinte emlékeim legelején. Ülök az ágyban és egy pár száraz, öreg kéz összefogja az enyéimet. – Mondd, kisfiam… És én mondtam utána az imát. Az ágy puhasága simogatott, az est zsongított, az álom a szemem körül járt és én mondtam az imát, és gyönge gyermeki képzeletemmel felemeltem lelkem az Istenhez. Később – a diákévek kamaszos rohanásában – az imaBővebben

     Egy magyar értelmező szótár szerint az engesztelés: kérlelés, haragosnak, megbántottnak a csillapítása, megbékítése. (szojelentese.com) Ez ember    esetében a haragos, a megbántott kapcsolatainak a helyreállítását, a normális életbe való visszavezetését is jelenti.      Ma sok a megbántott, a haragos ember körülöttünk. Hányszor érezzük mi is ilyennek magunkat. Alapvető fontosságú feladat az újra meg újra feltámadó haragnak, megbántottságnak a kezelése. Nem könnyű feladat. Mi minden kellBővebben

Az Égiek régen és újabban is kifejezett kérése a Szent Anna Réten az engesztelő templom/kápolna felépítése. Sokan magukévá tették ezt a kérést, és szeretnék minél előbb felépíteni. Ezzel kapcsolatos égi üzeneteket olvasunk itt: hogy ezt hogyan tegyük, pontosabban hogyan ne tegyük, és mik a fontosak a kápolna felépítésével kapcsolatban. Ezt az üzenet olyanoknak adták az égiek válaszként, akik a korábban itt közölt másik üzeneten felbuzdulvaBővebben

Pdf formátumban innen tölthető le   „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt. 5:48) Harmadik pénteki engesztelés OKTÓBER Meghívás a tökéletességre I. rész A TÖKÉLETESSÉG MÁSODIK SZINTJE A CSODÁK SZINTJE   2004. július 3. „Az Úr áldja meg az Ő népét! Az Ő békéje uralkodjon szívetekben! Jézus. jöjjön el a Te Országod! Isten barátai, Ágnes vagyok Isten szolgálója. Jézus küldött el, hogy tanítsalak titeketBővebben

  2016.09.29   Törökországban vagy arab területen, megjelenik fény formájában a Szűzanya, figyelmezteti őket, hogy hagyják abba a gyilkolást. Ő mindenki édesanyja…(imádkozom érte, hogy sokan térjenek meg…)   2016.10.13.   Újra a templomban imádkoztam. * Megláttam a Szűzanyát egy angyallal, és az emelvényre, amin egy könyv volt, leszállt egy galamb. Mindannyian ragyogó fehérek voltak.    Hang: Az emberiség megátalkodott a bűnökben, már nem sokáig tartható vissza aBővebben

Az október 22-i kiengesztelődési találkokzóra készüljünk kilenceddel a mai naptól kezdve! Ki-ki olyan imát végezzen, amilyent tud! Az égiek nagyon ajánlják az Iszlám veszély ellen az Úrangyalát, a Rózsafüzéreket, köztük Jézus Drága Szent vérének a rózsafüzért.Bővebben