Támogatjuk a mellékelt aláírási kezdeményezést a Szent Anna Réten felépítendő kápolna ügyében. Voltak már más hasonló kezdeményezések is az ügyben. Ha valaki már azokat is aláírta volna, írja alá nyugodtan ezt is, mert nem tudjuk, hogy mi lett azoknak a sorsa. Ennek az aláíráskezdeményezésnek a további kimenetelét szeretnénk figyelemmel kísérni. Legyen ebből egy országos, és határainkon túlnyúló aláírásgyűjtés, hogy az illetékesek lássák, hogy ez nemBővebben

A közös imának ereje van! Imádkozzunk együtt! Az imának külön erőt ad, ha böjti felajánlást is társítunk hozzá! Ima- és böjti kilencedre hívom az arra nyitott szívű hívő társaimat   június 3. és június 11. között (péntektől szombatig)   Bíborosunkért, püspökeinkért és a szerzetesrendek (hazai) vezetőiért!   Az újabb (15.) ima- és böjti kilencedben is mindenki a maga életviteléhez mérten vállaljon a kilenc nap alattBővebben

2016. 05. 24.      Kedveseim, mi is hívunk titeket az engesztelők országos találkozójára, Vácra. Lélekben nagyon komolyan készüljetek és a találkozóért végzett imákat se hanyagoljátok el. Még nagyobb egységre szeretne hozni benneteket az Úr! Imádkozzatok egymásért is, hogy Isten akarata megvalósuljon közösségeitekben. Engesztelődjetek ki komolyan, szívből egymással! Aki megkapja a kegyelmet a közeledésre, ne halogassa, hanem kezdeményezze azt. Alázódjatok meg neheztelő embertársaitok előtt, hogy minél tökéletesebbéBővebben

Pdf formában innen tölthető le HARMADIK PÉNTEKI ENGESZTELÉS MÁJUS „Én, az Úr vagyok a ti Istenetek; legyetek szentek, mivel Én is szent vagyok” (Lev.11,44-45) „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt. 5,48) „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára.” (1Pt. 2,9) Mindazok, akik önmagukat már fölajánlották Jézus KrisztusBővebben

Az itt következő üzenetet U. Gyula kapta a Szűzanyától 2016. május 7-én. Az üzenetet két pap is megvizsgálta. A kérés lényege, hogy a Magnificatot és valamelyik rózsafüzért imádkozzuk Európa és a Föld megmeneküléséért. Az Engesztelők Találkozójára is kilenceddel szoktunk készülni. Végezzük ezt a kielencedt az Engesztelők Találkozójának a kegyelmeiért is. Ha 19-én, csütörtökön kezdjük, éppen akkorra lesz meg a 9 nap.  *      *      * ÉdesBővebben

Ó, Megváltónk drága Szent Vére, boríts be engem (…) páncélként, s oltalmazz engem minden utamon és minden szellemi küzdelemben! Född be gondolataimat, képességeimet és érzékeimet védelmed páncéljával! Szent Véred erejének pajzsa hárítsa el a gonosz tüzes nyilait, hogy se testemet, se lelkemet el ne találhassák, s hogy se méreg, se varázslat, se okkultizmus ne árthasson nekem. Semmiféle testetlen vagy testet öltött gonosz lélek ne gyötörjön,Bővebben

Mi volt Jézus útja? Leszállott a Mennyből a Földre. Emberré lett. Tanítónk lett. Megtanított az isteni életre, Megváltónk lett. Kiváltott a gonosz rabságából minket Lehetővé tette az Atyával való kapcsolatot Megnyitotta számunkra az eget. Földi feladatát bevégezve újra felemelkedett a Mennybe. Ezt ünnepeljük, erre emlékezünk ezen a mai napon. Mielőtt azonban visszatért volna a Mennybe, művének továbbvitelére Egyházat alapított.Bővebben

A találkozó programja, illetve plakátja innen tölthető le  engesztelo_plakat(pdf A5) Nyomtassuk ki a színes plakátot, és tegyük ki oda, ahol megengedi a pap! Fekete-fehérben pedig magunk is kinyomtathatjuk A/5-ös formátumban, és terjeszthetjük. nyomtatható pdf (két példány egy lapon) ENGESZTELŐK V.  ORSZÁGOS  TALÁLKOZÓJA   2016. május 28. Vác, Szent Anna Piarista Templom   8.45     Gyülekező a Szent Anna Piarista Templomban   9.00     I. Előadás: DR.Bővebben

2016. 04. 21. Gecemáni órák, Oltáriszentségi Jézus: Gyermekeim, haláltusát vívó szentséges Szívem vigasztalódik virrasztó imádságaitok által. Nagyon sok lelket mentetek meg, mert szívükbe oltom szeretetem tüzét. Szent Vérem tiszteletére mondott engesztelő imákkal nagy kegyelmeket eszközöltök ki a bűnösökre. Kitartó virrasztásotokkal kifejezhetitek Irántam érzett hűséges szereteteket. Tartsatok ki mellettem minden csütrötök éjjel, hogy engesztelésetekkel megújítsam a föld színét. Minél nagyobb áldozatotokba kerül ébren maradni, annál nagyobbBővebben

Elhangzott a Szent Anna Réten 2016. május elsején A magyar engesztelés szimbólumává vált az utóbbi 70 évben az az engesztelő kápolna, aminek alapjait még Mindszenty József bíboros úr rakta le itt ezen a helyen, de amely sajnos mind a mai napig még nem épült fel. Sokan érzik ennek a fontosságát, sokan szeretnének az engesztelés ügyéért és ennek a kápolnának a felépítéséért tenni valamit.Bővebben