Úgy imádkozzatok, hogy általatok megtérjen a világ!
Kedveseim, szívből imádkozzatok, hogy általatok megtérjen a világ! Nyíljatok meg a Szentháromságnak imáitokban azáltal, hogy szíveteket egészen Belé helyezitek. Teljes szívetekből, teljes lelketekből és elmétekből akarjátok, hogy megtérjenek a bűnösök és az igazság ismeretére eljussanak. Vigyázzatok, nemcsak szívből, hanem teljes hittel és odaadással kell imádkoznotok, hogy jöjjön el Isten országa és az Ő királysága. Úgy világítsatok imáitok által, hogy a gonosz lelkek megfutamodjanak! Nemcsak arrólBővebben
Ne a félelem vezéreljen!
Kedveseim, ne kételkedjetek abban, hogy a reátok zúduló feladatokat képesek lesztek e elvégezni! Mindenre lesz erőtök Krisztusban! Bízzatok abban, hogy amikor cselekednetek kell, megkapjátok hozzá a szükséges erőt. Erőtökön felül nem lesztek megpróbálva, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell megküzdenetek az előttetek álló feladatokkal. Küzdés nélkül nem tudtok előre haladni. Szükségszerű, hogy amikor rátok hárul a legnehezebbnek látszó küzdelem, az fog benneteket megtartani,Bővebben
Nagyböjti felhívás engesztelésre
A Világ Királynője Engesztelő Mozgalom és a Világ Királynője Engesztelő Mozgalomért Alapítvány országos engesztelő nagyböjtre hív mindenkit a Kárpát-medence minden nemzetét, magyarjait és nemzetiségeit. A nemzetközi helyzet feszültségei és a Budapest Szent Anna réti Engesztelő Kápolna építése különös aktualitást ad az imának, böjtnek, engesztelésnek. Mennyire napjainkhoz is szólnak még mindig Mindszenty bíboros 1946-os körlevele sorai, amit idézünk. Országunk sorsa, az evangelizáció küldetése sürget. Kapcsolódjon beBővebben
Szűzanyának, angyaloknak szentelődés (2)
Többen fájlalják, hogy kimaradtak a szent angyalokkal való szövetségkötésből, amely októberben volt a váci kiengesztelődési találkozón. Ennek pótlására alkalom lesz március 25-én 17 órakor a váci Szent Anna piarista templomban. Ez az alkalom elsősorban a Szűzanyának szentelődés alkalma. Elsősorban azok számára, akik elvégezték a 33 napos lelkigyakorlatot. A lelkigyakorlatra való felkészüléshez itt találhatók anyagok. Újra kapható a lelkigyakorlat kézikönyve is. Amikor magunkat a Szűzanyának szenteljük,Bővebben
Szűzanyának, angyaloknak szentelődés
Többen fájlalják, hogy kimaradtak a szent angyalokkal való szövetségkötésből, amely októberben volt a váci kiengesztelődési találkozón. Ennek pótlására alkalom lesz március 25-én 17 órakor a váci Szent Anna piarista templomban. Ez az alkalom elsősorban a Szűzanyának szentelődés alkalma. Elsősorban azok számára, akik elvégezték a 33 napos lelkigyakorlatot. A lelkigyakorlatra való felkészüléshez itt találhatók anyagok. Újra kapható a lelkigyakorlat kézikönyve is. Amikor magunkat a Szűzanyának szenteljük,Bővebben
Dr. Szegedi László: Az engesztelés fogalmának tisztázása
A hívek többségének igen homályos fogalma vannak az engesztelésről. Vannak, akik tudatában vannak annak, hogy zavaros, homályos kép él bennük az engesztelésről, és érdeklődve hallanak róla. Vannak akiknek nagyon világos fogalmuk van arról, és magabiztosan állítják, hogy Isten nem sértődékeny, nem haragszik, Istent nem kell engesztelni, és vagy nevetséges, vagy felháborító az engesztelésről beszélni, vérmérsékletük szerint. És vannak, akiknek a tudatában szent, titokzatos esemény, ésBővebben
Szeretetláng átadás 2014
Tudtam eddig is, hogy az engesztelés és a szeretetláng összetartozik. Ez a gondolat most az elmúlt másfél hétben még jobban elmélyült bennem. Erről szeretnék most beszélni. Az Engesztelők 1. országos találkozóján, 2011-ben kiadtunk egy kis emléklapot, amelyben 3 kérdésre adtuk meg a választ · Mi az engesztelés? · Az engesztelés alapigéje Pál apostol szavai: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének,Bővebben
Natália nővér lelkiatyja
Szegedi László atya Máriás Lajos atyával való kapcsolatáról, és a tőle eltanult és továbbfjlesztett mély eucharisztikus lelkületéről vall írásában, amelyet teológiailag is tovább gondol. Ebből az írásából szereplelnek itt kiemelve ebben a cikkben a Mária Natália nővérrel és az engesztelő kápolnával kapcsolatos részek.Bővebben
Krisztussal megélt személyi egységünk az Eucharisztiában
Írta: Dr. Szegedi László 1960 tavaszán Pannonhalmán találkoztam Máriás Lajos atyával, aki Gologiról magyarosította nevét. Én segéd munkás voltam a feloszlatott szerzetesek öreg otthonában, ő pedig betegen került be.Natalia nővérnek Máriás atya volt a lelki atyja, aki utolsó éveiben nálam lakott. A kápolna szüntelenül szerepelt imáiban.Bővebben
Szeretetláng átadás helyszínei
SZERETETLÁNG-ÜNNEP Szeretetláng gyújtás, „lángátadással” ferbruár 2-án a következő helyszíneken: Győr, Apor Vilmos tér: 11 órától rózsafüzér és imák, 12-től Szentmise; főcelebráns Mészáros Domonkos atya Máriagyűd, Vujisics u. 66: 9 órától rózsafüzér, 10-től Szentmise, lángátadás; főcelebráns Rozner Zsolt plébános atya Máriapócs Kegytemplom: 10 órától görög katolikus mise, 11,15-től rózsafüzér, 12-től római katolikus mise; főcelebráns Molnár József atya Békéscsaba, Szent Anna főplébánia, Bartus u. 1.: 10Bővebben