Dr. Szederkényi László atya elődása a váci egyházmegyei Eucharisztikus Kongresszuson (2013. május 10.) Régebben egy-egy szentéletű emberre – életszentségét értékelve – gyakran mondták, hogy eukarisztikus lelkületű volt. Szent X. Piusz pápának az Oltáriszentséggel kapcsolatos rendelkezései nyomán a katolikus lelkiségben egyre jobban tért hódított újra az Eukarisztiából merítkező lelkiség. Jézus Szent Testét ésBővebben

Egy másik lehetséges cím: A tanult tudás és a mély tudatlanság       Jézus első szava a kereszten, amelyet szinte még felfeszítése alatt mond ki, azok számára könyörög bocsánatért, akik ezt teszik vele: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek!" (Lk 23,34). Amit az Úr a hegyi beszédbenBővebben

  Elmélkedés Nagyböjt 5. vasárnapjára (C év)  Jelen, múlt, jövő állandó feszültségében él az ember  Van, akit állandóan a múltja tart rabságban  Vagy a múltja miatt bánkódik, az nem hagyja nyugton  azért, mert nem vitte igazán Isten elé múltját  Van, aki a jelen elviselhetetlensége miatt a múlt szép emlékeibe menekülBővebben

  2013. március 24. vBevezető a mise elején. Hogyan alakult e mai Szűzanyának szentelődés ideje? Ø  Gyümölcsoltó Boldogasszony napján szoktuk Ø  Ennek normális ideje márc. 25. Ø  Vasárnap jobban ráér mindenki, ezért tettük egy nappal korábbra Ø  Csakhogy az idén a nagyhét miatt átkerül ez az ünnep április 8-ra, azBővebben

  Leborulás A mai liturgia a leborulás néma szertartásával kezdődött Mátés és Márk evangéliumában olvassuk, hogy Jézus az olajfák hegyén így leborulva imádkozott A mai liturgikus leboruláshoz hasonló leborulás a szerzetesi fogadalomtétel, ill. a diakónus-, pap-, és püspökszentelés szertartásában szerepel Mit fejez ki a leborulás? XVI. Benedek pápa azt mondjaBővebben

  Számomra a nagyheti és a húsvéti készületben XVI. Benedek pápának a Názáreti Jézusról szóló könyve volt a vezérfonál a felkészülésben. Mindenkiben más-más kép él Istenről, Jézusról, de fontos, hogy ezt a képet közelítsük a valósághoz. Azért nagy kincs számukra Benedek pápa kétkötetes Jézusról szóló könyve, mert egy nem akármilyenBővebben

XVI. Benedek pápa a Názáreti Jézus című könyvében világosan, mindenki számára követhetően megfogalmazza az engesztelés szentírási, teológiai alapjait. A pápa leszögezi, hogy "Egészen a 16. századi reformációig a kereszténység egész hagyományában soha nem használnak olyan nevet az Eucharisztia ünneplésére vonatkozóan, amely étkezést jelent."   Az Eucharisztia alapításának elemzésében bemutatja, hogyBővebben

  A most hallott evangéliumban a legtöbb kijelentés a szeretetről szól. Az első kijelentés, hogy aki szereti Jézust, az megtartja az ő tanítását. Ezt negatív formában is megismétli: Aki nem szereti őt, az nem tartja meg tanítását. A második kijelentés, hogy aki Jézust szereti, azt az Atya is szereti. DeBővebben

A váci egyházmegyei Eucharisztikus Kongresszusra való előkészületként http://www.ek2013.hu  Dr. Szegedi László atya rendelkezésünkre bocsátotta előadását az Eucharisztiáról. Örömmel tesszük itt közzé. Világüdvözítő áldozat és táplálékBővebben

  Kedves Testvérek! A hírekből tudjuk, hogy Franciaországban az alsóház után a szenátus is jóváhagyta azt a törvényt, amely szerint az egyneműek is köthetnek házasságot, fogadhatnak örökbe gyermeket. Annak ellenére határoztak így a politikusok, hogy ezeket a döntéseket megelőzően a franciák hatalmas, milliós tömegeket felvonultató békés demonstrációkban tettek tanúságot aBővebben