Az évközi 24. vasárnap (C év) olvasmányai Mikről van szó a mai olvasmányokban? A tékozló fiúról, vagyis egy fiatalemberről, aki kikéri örökségét, elmulatja, nyomorogni kezd, és visszatér atyjához. Nemcsak egy egyedi eset, hanem az emberiség egy nagy csoportját képviseli. Ez a fiatalembert úgy látszik a maga nyomorúsága segíti jobb belátásra. A másik a választott nép, aki elpártol Istentől, és bálványokat kezd imádni. Hasonló aBővebben

Úgy tűnik, a mai olvasmányokban több ellentmondás, vagy legalábbis látszólagos ellentmondás van. „Taníts meg számot vetni napjaink sorával, hogy bölcsességre neveljük szívünket.” Ez a gondolat a zsoltárból van, de az olvasmánynak is ez a témája, amely a Bölcsesség könyvéből való. A zsoltár azt állítja, hogy a bölcsesség olyan, amire szert tehetünk, méghozzá nevelés útján, úgy, hogy ráneveljük a szívünket. „Ki ismerte föl valaha is akaratodat,Bővebben

Mária mint királynő jelenik meg a mai olvasmányokban Királynő, akinek szépségét kívánja a király Erről szól a zsoltár „Halljad, leányom, figyelj szavamra, felejtsd el népedet és atyád házát. Szépségedet kívánja a király, mert ő a te urad, hódolj előtte.” Királynő, aki megszüli gyermekét Erről szól a Jelenések könyve Királynő, akit a mennyben ünnepélyesen megkoronáznak Ez tűnik fel az Allelujában. Ezt ünnepeljük a mai napon. „Máriát felvetteBővebben

  Az évközi (C)14 vasárnap olvasmányi Az evangéliumban a 72 tanítvány szétküldéséről hallottunk Van-e jelentősége a 72-es számnak? Jézus előbb kiválasztotta az apostolokat, külön felkészítette őket. Majd a 72 tanítványt választja ki és ad nekik kiképzést az apostolok segítségével. Most a kiküldés előtt végső instrukciókkal látja el őket, hogy hogyan végezzék munkájukat. Amit nekik mond, minden kor minden tanítványának szól. A 72 nem az apostolok,Bővebben

Az évközi 13. vasárnap olvasmányi – C év A mai első olvasmányban Elizeus meghívásának a történetét olvassuk. Isten felszólítja Illés prófétát, hogy gondoskodjon maga helyett utódról, hívja meg az Ő nevében és kenje fel prófétává Elizeust. „Illés odament hozzá és rávetette köntösét. Elizeus otthagyta az ökröket, Illés után szaladt.” Illés türelmesen kivárja a búcsúzkodást családjától és környezetétől. „Engedd, hadd adjak előbb búcsúcsókot apámnak meg anyámnak,Bővebben

Évközi 10. vasárnap C év A mai szentírási olvasmányokban két halott támasztás leírását olvassuk. Az elsőt Illés próféta végezte, akinek az élete egészen Isten ügyének a szolgálatában telt, ezért folyton menekülnie kellett, üldözéseknek volt kitéve. Ez a cáreftai özvegyasszony, akiről itt szó van, befogadta őt. És amikor meghal a fia, vádlóan ő is a próféta ellen fordul. Ezt mondja neki ,,Mi dolgom veled, Isten embere?Bővebben

Az egyházi évben egymás mellett van három nagy és egy kisebb ünnep: Szentháromság vasárnapja, Jézus Szent Testének és vérének az ünnepe, Jézus Szíve ünnepe, és Mária Szeplőtelen szívének az ünnep. Ezek tartalmilag is szorosan összetartoznak. A szív a szeretet középpontja, forrása, legfőbb motorja. A Szentháromság legbensőbb szeretetét Jézuson keresztül ismerhetjük meg. Szívének szeretetét mutatja a Nagypéntek, amelyen feltárult ez az irgalommal, könyörülettel, irántunk való szomjúsággal,Bővebben

Az úrnapi Szekvencia, a Lauda Sion elemzése Az Úrnapja, Krisztus Szent Testének és vérének az ünnepe a 13. századra megy vissza. Bevezetését több Eucharisztikus csoda is megelőzte. Aquinoi Szent Tamás összeállított egy szentíráskommentárt és átnyújtotta az akkori pápának. A pápa meg akarta őt jutalmazni ezért, és megkérdezte, mivel tehetné. A szent elhárította az egyházi ragra való emelést, helyette azt kérte a pápától, hogy vezesse beBővebben

  Kedves Testvérek! A hírekből tudjuk, hogy Franciaországban az alsóház után a szenátus is jóváhagyta azt a törvényt, amely szerint az egyneműek is köthetnek házasságot, fogadhatnak örökbe gyermeket. Annak ellenére határoztak így a politikusok, hogy ezeket a döntéseket megelőzően a franciák hatalmas, milliós tömegeket felvonultató békés demonstrációkban tettek tanúságot a hagyományos házasság- és családeszményhez való ragaszkodásukról. A francia családegyesületek – élen a százezernél több tagotBővebben

A váci egyházmegyei Eucharisztikus Kongresszusra való előkészületként http://www.ek2013.hu  Dr. Szegedi László atya rendelkezésünkre bocsátotta előadását az Eucharisztiáról. Örömmel tesszük itt közzé. Világüdvözítő áldozat és táplálékBővebben