Kedves Testvérek! A hírekből tudjuk, hogy Franciaországban az alsóház után a szenátus is jóváhagyta azt a törvényt, amely szerint az egyneműek is köthetnek házasságot, fogadhatnak örökbe gyermeket. Annak ellenére határoztak így a politikusok, hogy ezeket a döntéseket megelőzően a franciák hatalmas, milliós tömegeket felvonultató békés demonstrációkban tettek tanúságot a hagyományos házasság- és családeszményhez való ragaszkodásukról. A francia családegyesületek – élen a százezernél több tagotBővebben

Egy másik lehetséges cím: A tanult tudás és a mély tudatlanság       Jézus első szava a kereszten, amelyet szinte még felfeszítése alatt mond ki, azok számára könyörög bocsánatért, akik ezt teszik vele: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek!" (Lk 23,34). Amit az Úr a hegyi beszédben meghirdetett, most saját maga cselekszi meg. Nem ismer gyűlöletet. Nem kiált bosszúért. Megbocsátást kér mindazoknak,Bővebben

  Elmélkedés Nagyböjt 5. vasárnapjára (C év)  Jelen, múlt, jövő állandó feszültségében él az ember  Van, akit állandóan a múltja tart rabságban  Vagy a múltja miatt bánkódik, az nem hagyja nyugton  azért, mert nem vitte igazán Isten elé múltját  Van, aki a jelen elviselhetetlensége miatt a múlt szép emlékeibe menekül  Van, aki szüntelenül a jövőben él  majd holnap, majd ha ez meg az megvalósul akkor…Bővebben

  2013. március 24. vBevezető a mise elején. Hogyan alakult e mai Szűzanyának szentelődés ideje? Ø  Gyümölcsoltó Boldogasszony napján szoktuk Ø  Ennek normális ideje márc. 25. Ø  Vasárnap jobban ráér mindenki, ezért tettük egy nappal korábbra Ø  Csakhogy az idén a nagyhét miatt átkerül ez az ünnep április 8-ra, az Irgalmasság Vasárnapja utáni hétfőre §  ez utólag derült ki számomra is Ø  De már meghirdettükBővebben

  Leborulás A mai liturgia a leborulás néma szertartásával kezdődött Mátés és Márk evangéliumában olvassuk, hogy Jézus az olajfák hegyén így leborulva imádkozott A mai liturgikus leboruláshoz hasonló leborulás a szerzetesi fogadalomtétel, ill. a diakónus-, pap-, és püspökszentelés szertartásában szerepel Mit fejez ki a leborulás? XVI. Benedek pápa azt mondja a Jézusról szóló könyvében, hogy ez az imádságos testtartás az Isten akarata előtti végső alávetettségnek,Bővebben

  Számomra a nagyheti és a húsvéti készületben XVI. Benedek pápának a Názáreti Jézusról szóló könyve volt a vezérfonál a felkészülésben. Mindenkiben más-más kép él Istenről, Jézusról, de fontos, hogy ezt a képet közelítsük a valósághoz. Azért nagy kincs számukra Benedek pápa kétkötetes Jézusról szóló könyve, mert egy nem akármilyen kaliberű pápa írja le széles műveltsége, olvasottsága alapján, hogy ő milyennek látja Jézust, és az ő életénekBővebben

XVI. Benedek pápa a Názáreti Jézus című könyvében világosan, mindenki számára követhetően megfogalmazza az engesztelés szentírási, teológiai alapjait. A pápa leszögezi, hogy "Egészen a 16. századi reformációig a kereszténység egész hagyományában soha nem használnak olyan nevet az Eucharisztia ünneplésére vonatkozóan, amely étkezést jelent."   Az Eucharisztia alapításának elemzésében bemutatja, hogy az Eucharisztia, a Szentmise Jézus engesztelő áldozatának a megjelenítése, amelybe minket is belevon. Ennekaz Eucharisztikus KongresszusonBővebben

  Az Irgalmasság Vasárnapjának legfőbb üzenete, hogy Isten irgalmas hozzánk, nem tartja számon bűneinket, nem hánytorgatja fel, kész megbocsátani, sőt megsemmisíteni azokat. De ennek feltételei vannak. A bánat mellett a legfontosabb feltétel – csak akkor tudjuk az Ő irgalmát befogadni – ha mi is irgalmasak vagyunk embertársaink iránt. Csak úgy bocsátja meg a bűneinket, ha mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, csak akkor lesz irgalmasBővebben

  A most hallott evangéliumban a legtöbb kijelentés a szeretetről szól. Az első kijelentés, hogy aki szereti Jézust, az megtartja az ő tanítását. Ezt negatív formában is megismétli: Aki nem szereti őt, az nem tartja meg tanítását. A második kijelentés, hogy aki Jézust szereti, azt az Atya is szereti. De hát – vethetjük ellent éppen Jézus tanítása alapján – az Atya mindenkit szeret. Igen, deBővebben

A váci egyházmegyei Eucharisztikus Kongresszusra való előkészületként http://www.ek2013.hu  Dr. Szegedi László atya rendelkezésünkre bocsátotta előadását az Eucharisztiáról. Örömmel tesszük itt közzé. Világüdvözítő áldozat és táplálékBővebben