Kedveseim, miért nem hagyatkoztok teljesen a Szentháromságra, aki formálja és alakítja életeteket? Nem tudtok semmit sem tenni nélküle. Nektek csupán arra kell figyelnetek, hogy elinduljatok és megmaradjatok azon az úton, mely ki van jelölve számotokra. Ne féljetek, mert minden el van már tervezve, csak lépjétek meg minden nap, amire késztetést éreztek. Természetesen használjátok a megkülönböztetés ajándékát, amellyel képesek vagytok a jó irányba haladni. Bizalom töltseBővebben

Kedveseim, készüljetek, mert már oly rövid az idő! Minden nagyon gyorsan fog történni. Ne veszítsétek el önuralmatokat! Bátorítalak benneteket, hogy minden nap tegyétek meg azt, amit elétek hoz a Szentháromság! Valóban egyre több feladatot kaptok, amit a kegyelem által maradéktalanul teljesíteni tudtok. Ne kételkedjetek, hanem cselekedjetek és bízzatok a Szentháromság megújító erejében! Mindent és mindenkit hozzatok elé, és imáitokkal járjatok közbe embertársaitokért! Egyre fontosabb, hogyBővebben

    Kedveseim, találkozzatok lélekben minden nap egymással, hiszen megkaptátok a kegyelmet a Szentháromságtól. Összekapcsolódni annyit jelent, mint az imában egymás mellé állni és egymás számára kérni a kegyelem kiáradását. Egyre több feladatot kaptok, melyet egyedül képtelenek lennétek ellátni, csak a lelki közösségben, egységben lévő testvérekkel lehetséges mindez. A szó megtermi gyümölcsét, ezért, amit kimondva kértek önmagatok és testvéreitek számára, az valóságosan is létezővé válik. EzértBővebben

Kedveseim, győződjetek meg a Szentháromság jelenlétéről életetekben. Minden, ami történik veletek, szeretetük által történik. Ha tudtok egy kicsit az események mögé nézni, akkor megláthatjátok, hogy még a rosszul elsült dolgok is jó irányba fordulnak. Ehhez azonban szükséges, hogy életetek el legyen rejtve a Szentháromság életében. Semmi sem balsorsként történik veletek, mert a nehezen elviselhető helyzeteket is elviselhetővé formálja szeretete által. Ehhez azonban szükséges a teljesBővebben

Kedveseim,vigyázzatok lelketek tisztaságára, mert a sátán alattomos módon próbál gyengeségeiteken keresztül kikezdeni. Hallgassatok továbbra is lelkiismeretetek szavára, és másokat is figyelmeztessetek, akik bajaikkal tanácsért fordulnak hozzátok. Ahhoz, hogy gyermeki lelkület működjön bennetek, szükséges tisztán tartani lelketeket és teljesen ráhagyatkozni az Atya szeretetére, Jézus irgalmára és a Szentlélek megerősítő kegyelmére. A Mennyei Atya karjaiban tartja gyermekeit, ha azok engedelmesek és tiszták minden földi kívánságtól. Őrködjetek éberenBővebben

Kedveseim, minden erőtökkel engedjétek, hogy átjárjon benneteket a Szentháromság tüze. Ez a láng, ha akarjátok, felemészti egész bensőtöket és így tudtok Isten szent eszközévé válni. Természetesen nem emberi erőfeszítésről van szó, csupán arról, hogy mindent tegyetek meg annak érdekében, hogy szabaddá váljatok a kegyelmek befogadására, hordozására és továbbadására. Nektek is folyamatosan szükséges ezt a kegyelmet kérnetek mindazok számára, akik még távol járnak Istentől. Ha tiBővebben

Kedveseim, minden nap figyeljétek a Szentháromság személyeit, akik különböző módon jeleznek, hogy miben tértetek el az általatok kiszabott úttól. Ha valóban Isten akaratában jártok, akkor a bennetek lakozó békesség igazolja számotokra a helyes irányt. Viszont, amikor nyugtalanság vagy feszültség kíséri cselekedeteiteket, akkor álljatok meg, mert valahol célt tévesztettetek. Biztonságban járni csak akkor tudtok, ha lelketeket tőletek telhetően a legnagyobb tisztaságban tartjátok. Akkor nem vádol benneteketBővebben

Kedveseim, figyeljetek feladataitokra, mert a Szentháromság elvárja tőletek a pontosságot és a precizitást. Nektek is gyakorolnotok kell az isteni szeretetből fakadó másokra való odafigyelést, odahallgatást. Ez legyen alapja emberi kapcsolataitoknak. Ehhez azonban el kell hagyni magatokból mindent, ami gátolja az igaz testvéri közeledést. Úgy tudtok igazán jól másokra figyelni, ha előbb megtanuljátok az Istenben való elmélyülést. Ezt csak a csendben sajátíthatjátok el, mert a csendBővebben

Kedveseim, amikor a Szentháromság színe elé álltok, boruljatok le és mély alázattal hódoljatok előtte! Hozzátok el mindennapi áldozataitokat és fejezzétek ki végtelen hálátokat iránta, amiért ekkora nagy kegyben részesít benneteket. A Szentháromság jelenlétében élni, Édesanyánk közbenjárását szüntelenül megtapasztalva, nem mindenki számára adatik meg, csak azoknak, akik gyermeki lelkületűek. A gyermek felnéz apjára, mert kicsinysége miatt egészen ráhagyatkozik. Ez olyan biztonságot jelent számára, amely teljes védelembenBővebben

Kedveseim, látjátok, mily nagy erővel kell küzdenetek a lelketek éberségéért? Milyen könnyen el tud lankadni az ember, amikor nem tapasztal maga körül biztonságot. Egyre csak azt látja, hogy minden esik szét maga körül, amit eddig stabilnak hitt. A Szentháromság fokozatosan vezet el benneteket arra a kiüresedésre, amelyben megtapasztalhatjátok, hogy mennyire nem a ti erőlködéseteken múlnak a dolgok. Bizonyos erőfeszítés ugyanakkor szükséges, hogy a kegyelem beleBővebben