Kedveseim, továbbra is mindig hagyatkozzatok a Szentháromságra. Engedelmeskedjetek a Szentlélek indításainak és tegyetek meg mindent, amit Jézus és a mennyei Atya kér tőletek. Édesanyánk hív benneteket, hogy kapaszkodjatok kezeibe, és engedjétek magatokat általa vezetni. Meglátjátok, hatalmas lendületet kap lelkiéletetek, mely segítségetekre lesz az elkövetkezendő időkben. Szeressetek tettetés nélkül és ragaszkodjatok a jóhoz, ahogy Szent Pál tanítja. Váltsátok tettekre a szeretetet, és a jóhoz való kapcsolódásotokat.Bővebben

Kedveseim, ne engedjétek, hogy a világi forgatagban elvesszen megszentelő ruhátok, mert bizony oly nagy a csábítás, melynek ki vagytok téve. Tanuljatok meg józanul, célirányosan költekezni. Ne engedjetek a kísértésnek, amit az üzleti őrület kínál az embereknek. Nézzétek a szentcsaládot, mekkora nélkülözésben keresték a szállást, hogy befogadják őket, amikor elérkezett Mária szülésének ideje. Legalább ti legyetek részvéttel a szentcsalád iránt, és legyetek buzgó kovász a környezetetekben.Bővebben

  Kedveseim, jöjjetek minden nap a Szentháromsághoz, és maradjatok meg a szeretetébe! Azért kell minden nap ezt tennetek, mert bűnre való hajlam és a bűnös készség a nap végére, kioldja belőletek a szoros köteléket. Ezért, amikor este lelkiismeretet vizsgáltok, adjatok lehetőséget a kellő alázatban történő bűnbánatra. Engedjétek szívetekbe az irgalmas Jézus szeretetét, hogy másnap megújult lélekkel léphessetek a Szentháromság elé! Soha ne utasítsátok el azBővebben

Kedveseim, közel van már az Úr eljövetelének napja. Jöjjetek, és imádjátok üdvözítő Istenünket! Szívetek legyen erős és hagyatkozzatok a Szentháromságra! Minél inkább megdicsőítitek életetetekkel Őt, annál jobban megnyílik szívetek kegyelmeinek befogadására. A dicsőítés olyan kiváltság, mely a szentek osztályrésze. Magasztalásotok által egyre jobban felemelkedtek az isteni dimenzióba, ahol megszűnik minden fájdalom. Ott már a Szentháromság veszi át a szerepet, és egyre inkább megsemmisíti bennetek aBővebben

Kedveseim, ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek! Mit jelent ez? Azt, hogy szüntelenül égjen szívetekben a vágy a tenni akarásra. Kérjétek ezt a kegyelmet, mert ez Istentől jövő ajándék. Mit kíván tőletek a Szentháromság és égi Édesanyánk? Azt, hogy soha ne aludjon ki szívetekből szeretetének lángja. Ami azt jelenti, hogy nem szakadhat meg sohasem az állandó Szentháromság jelenlétében való élet. Hiszen ez táplálja bennetek a szeretetBővebben

Kedveseim, az adventi bűnbánati időszakot jól használjátok fel, gondoljátok át eddigi életutatokat! Figyeljetek a Szentlélekre, és engedjétek, hogy ráirányítsa figyelmeteket arra, amin változtatnotok kell. Ha felismeritek, ne féljetek átadni neki azokat a területeket, melyeket megérintett szívetekben. Bátran engedjétek átformáló kegyelmét működni bennetek! Nagy bizalommal legyetek iránta, és hagyjátok, hogy világító kegyelmét árassza rátok. Mindent a javatokra akar fordítani, ezért nincs vesztenivalótok. Áldjátok a szívetekben isBővebben

Kedveseim, miért kételkedtek még mindig oly sokan a Szentháromság irgalmas szeretetében? Inkább azon legyetek, hogy buzgóságban találjon titeket, amikor hozzátok érkezik. A kételkedés bizalmatlanságot szül. A bizalmatlanság pedig elutasítja a szeretetet. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni a gonosz lélek által, aki azon munkálkodik, hogy eltérítsen az igaz ösvénytől. Ne hallgassatok vádaskodásaira, inkább nyissátok meg a szíveteket, hogy a Szentháromság szerető jelenlétében álljatok. Ne feledjétek, a bizalomBővebben

Kedveseim, ismét elérkezett az adventi készületek ideje. Drága kis engesztelő testvéreim, ajánljatok fel minden áldozatot a Szentháromságnak mindazokért az emberekért, akik teljesen közömbösek Isten irgalmának befogadására. Imádkozzatok és böjtöljetek, mert a gonosz lélek nem takarodik el másként, csak szüntelen áldozatok felajánlása által! Tartsatok ki a küzdelemben, hűségesen kövessétek a Szentháromság utasításait! Figyeljétek, mit kíván tőletek a Szentlélek! Adventben nagyon sok mindent adjatok át, különösen aBővebben

Kedveseim, minden próbatétel, melyet felajánlotok, óriási értékű a Szentháromság szemében. Legyetek készek bármikor bármiféle próbát kiállni, mert nagy jutalom vár az állhatatos lelkekre. A legnagyobb kegyelem mégis azokat illeti meg, akik a hit birtokosai. Aki hiszi, hogy a Szentháromság jelenlétében él és cselekszik, az már elnyerte a hitben járás ajándékát. Ne gondoljátok, hogy ezt egyszerű elérni. Komoly kitartásra van szüksége annak, aki a hit útjáraBővebben

Kedveseim, figyeljetek minden nap arra, hogy mit kér tőletek a Szentháromság! Hallgassátok, mit üzen a Szentlélek a szívetekben. Sajátítsátok el, miként tudtok ráhangolódni, hogy minél tökéletesebben teljesítsétek kívánságát. Ha jól megélitek a pillanatokat, vagyis hűen reagáltok az elétek tárulkozó eseményekre, akkor eleget tesztek a Szentháromság elvárásainak. Hűséget és az igazsághoz való ragaszkodást kívánnak tőletek, amikor feladataitokat teljesítitek. Legyetek buzgók és állhatatos lelkületűek, mert akkor mindvégigBővebben