A most hallott evangéliumban a legtöbb kijelentés a szeretetről szól.
Az első kijelentés, hogy aki szereti Jézust, az megtartja az ő tanítását. Ezt negatív formában is megismétli: Aki nem szereti őt, az nem tartja meg tanítását.
A második kijelentés, hogy aki Jézust szereti, azt az Atya is szereti. De hát – vethetjük ellent éppen Jézus tanítása alapján – az Atya mindenkit szeret. Igen, de Jézus ehhez rögtön hozzá tesz valamit, ami ennél a mindenkire kiterjedő isteni szeretetnél több: Aki Jézust szereti, az szorosabb kapcsolatba kerül nemcsak Jézussal, hanem az Atyával is. Az ilyen ember szívébe betér Jézus és az Atya. Szállást, lakóhelyet vesznek nála.
Azután Jézus visszatér oda, ahonnét kiindult: a tanításhoz. Aki szereti őt, az megtartja tanítását. A tanítás amelyet tőle hallottunk – már tudjuk – nem az ő tanítása, hanem az Atyáé, aki őt a földre küldte, hogy átadja nekünk azt a tanítást, amely ezt a mély kapcsolatot Jézussal és az Atyával létre hozza.
Jézus tehát a szeretettel kapcsolatban a tanítást hangsúlyozza. Ő az, aki megtanít minket arra is, hogy hogyan szeressünk helyesen. Felhív arra, hogy tanuljuk meg azt, amire ő tanított. Tanítása legyen egészen a miénk, egyesüljünk ezzel a tanítással, tegyük magunkévá, tanuljuk meg annyira, hogy ha álmunkból felébresztenek, akkor is rögtön tudjuk. Tudjuk felmondani, és tudjuk megélni, cselekedni.
Jézus ezután megismétli, sőt tovább fokozza a szeretet természetére vonatkozó tudnivalót. A Szentlélekről, akiről tudjuk – ugyancsak Jézus tanításából –, hogy ő nem más, mint az Atya és a Fiú élő szeretete – azt mondja, hogy Ő is ezt az Atyától származó, Jézuson keresztül mienkké vált tanítást tökéletesíti bennünk: megtanít minket mindenre, és eszünkbe juttat mindent, amit Jézus mondott nekünk. Tehát a Szentlélek is tanító, segít belénk vésni még jobban mindazt, amire Jézus tanított.
Ezek után talán érzékeljük annak a fonákságát, amit pedig manapság annyit hangoztatnak: nem a tanítás a fontos, hanem az, hogy szeressünk. Hogyan szeressünk, ha nem tudjuk, hogy hogyan, ha nem ismerjük Jézus tanítását? Azért van ma annyi eltévelyedés éppen a szeretet körül is, mert nem ismerik az emberek Jézus tanítását.
Egy divatos, bizonyos pszichológusok által belén sulykolt szólam például a szeretetről az, hogy a szeretet egyenlő az elfogadással. El kell fogadnunk minden embert úgy, ahogy van, olyannak, amilyen.
Jézus egyáltalán nem így tett. Jézus tanította, nevelte, formálta, alakította, ha kellett korholta, ostorozta is az embereket, akikkel találkozott. Megbocsátott, de mondta azt is, hogy menj és többé ne vétkezzél. Menj, és ne legyél többé annyira magabiztos. Vagy éppen menj, és legyél bátrabb. Bízzál! Ne légy kicsinyhitű… Mindenkinek azt adta, amire éppen szüksége volt, amiben hiányt szenvedett, és lefaragta róla azt, ami nem odavaló volt.
Szülőnél, tanárnál, ha megtapasztalja, ha érzi, a gyerek, hogy szeretjük, akkor elvisel tőlünk olyanokat is, amik nehezek, kényelmetlenek számára. Akkor támaszthatunk követelményeket is, akkor korholhatjuk, akár büntethetjük is őket.
Tehát nem elfogadásra, hanem szeretetre van szüksége, diáknak, szülőnek, férjnek, feleségnek – minden embernek. Tudjuk, érezzük, hogy a szeretet mennyire fontos. De hogy hogyan is kell helyesen szeretni, azt csak Istentől és a hozzá közelállóktól tanulhatjuk el. Ezért fontos, hogy az ő tanítását ismerjük, hogy tanításával gyakran foglalkozzunk, és hogy éljük is azt a tanítást.
Amikről eddig volt szó, az a szeretetnek inkább a férfias oldala volt, amely tud követelményeket támasztani, és azokhoz felnövelni, erőt adni. A mai napot, evangéliumot színezi, hogy egyúttal anyák napja is van. Istenben is ott van nemcsak a férfias szeretet, hanem a nőies, anyai szeretet is. És hogy ennek milyen a megfelelő, Isten által elgondolt formája, azt a Szűzanya alakja, szeretete mutatja. Ő az, aki tanította Jézust, és az ő unokatestvéreit is – köztük Jakabot, akit tegnapelőtt ünnepelt az Egyház. Az Istenre vonatkozó tudást, és hogy milyen Isten szeretete a gyakorlatban, mind a Szűzanyától és Szent Józseftől tanulta el Jézus.
Az ő szeretetükben, főképp a Szűzanya szeretetében nem volt semmi, ami helytelen szeretet lett volna. Mi azonban gyakran találkoztunk helytelen, nem szép szeretettel, amelyek által nem növekedhettünk megfelelőképpen a szeretetben, torzult szeretetünk. Az örömhír az, hogy Jézus a kereszt alatt a Szűzanyát nekünk is anyánkul adta, és Jézus a mi testvérünk is lett: bekerültünk az ő családjukba. Így mindaz a hiány kiküszöbölődhet, mindaz a seb begyógyulhat, amit saját családunkban, szüleink nem megfelelő szeretete által támadt bennünk. Azáltal, hogy megbocsátunk szüleinknek, és mi is bocsánatot kérünk tőlük nem megfelelő viselkedésünkért, és mindenek előtt hálát adunk édesanyai, édesapai szeretetükért, elindulhatunk ezen az úton, hogy szeretet hiányának, a nem megfelelő szeretetnek a sebei begyógyuljanak, és megtanuljuk mindnyájan úgy szeretni, ahogy a Szűzanya, ahogy Jézus, és ahogy a Mennyei Atya és a Szentlélek szeret.
