Szőkefalván a jelenések megszűnése, és Rózsika halála után is minden hónap 17-én engesztelés zajlik. Az előzetes egyeztetéseknek köszönhetően szeptember 17-én Bocsa József, piarista atya fogja vezetni az engesztelést, melynek keretében a Szűzanyának szentelődésüket végezhetik el, illetve újíthatják meg a jelenlevők. Ez az odaszentelődés egy 33 napos előkészületet igényel mindenkitől, melyet mindenkinek otthon kell elvégeznie, napi teendői mellett. Ez hatékonyan segít abban, hogy az odaszentelődés valóbanBővebben

Tegnap a Szent Anna réten az örökimádásra invitáló üres lapok közé kerülhettek véletlenül a kitöltöttek is. Valószínűleg a városmajori templomba vinni szándékozottak közé. Kérjük mindenki nézze át az általa elvitt lapokat, és a kitöltötteket juttassa el a megadott címre. Köszönettel: József atyaBővebben

Azok számára, akik elvégezték a 33 napos lelkigyakorlatot két alkalommal lesz ünnepélyes odaszentelődés a váci Szent Anna Piarista Templomban. Választhatunk, hogy melyiken szeretnénk ott lenni. Augusztus 15-én 17 órakor. Utána Családfagyógyító szentmise és közbenjáró imádság. Vendégünk Sipos Gyula Augusztus 16-án az Engesztelő nap keretében a 16 órakor kezdődő szentmisében      Bővebben

ima és böjti napot hirdetünk augusztus 16-a, szombatra (Szent István király ünnepe előtti szombatra, Szent István király nemzetközi ünnepnapjára)   Engesztelésünk célja: hazánk lelki felemelkedése az Anna-réti kápolna megépítése a családok lelki megerősödése   Sokan látjuk hazánk lelki állapotát, a hit hanyatlását, a családok széthullását, a fiatalok válságos helyzetét… És ez olyan elkeserítőnek tűnik. De ne merüljünk az elkeseredésbe, hanem reménységgel eltelve engeszteljünk, imádkozzunk, ésBővebben

A váci Piarista Templomban elindult az örökimádás A váci katolikus televízióban a következő tudósítás nézhető az örökimádásról Az ismert rossz közbiztonság készteti a templomok gazdáit arra, hogy nap közben zárva tartsák a templomokat. De a templom, különösen a katolikus templom, ahol Jézus állandóan jelen van az Oltáriszentségben, arra is való, hogy bármikor bemehessen az ember ne csak egy-két fohászra, hanem tudjon ott elmélyülten is imádkozni.: bővebbenBővebben

A legubbi cikkben  tévesen az szerepelt, hogy Antonio Justo Lo Feudo atya julius 17-én beszél a gyógyító misén Vácott. A helyes dátum a harmadik péntek, tehát julius 18.Bővebben

Antonio Justo Lo Feudo atya a Legszentebb Eucharisztia Misszionáriusainak egyik alapító tagja az elmúlt vasárnapon Magyarországra érkezett, hogy Vácon, a Szent Anna Piarista Templom frissen kialakított szentségimádásái kápolnájában segítsen megszervezni az örökimádást. Sok felé megtette ezt már Spanyolországban és Olaszországban. Elsőnek Magyarországon Vácon akarja elindítani az örökimádást. Sok tapasztalattal rendelkezik, meg tudja szóllítani az emereket. Programjából pillanatnyilag a következő látszik. Beszélni fog a következő szentmisékenBővebben

2014.05.18. Vasárnap 22,05 Hír Tv Vetítő című műsorában   Szalai Györgyi és Dárday István dokumentumfilmje a 2012-ben megtartott Engesztelő Zarándoklatról és Lesovics Miklós csodás gyógyulásáról.Bővebben

  Nemzetünkért, Elöljáróinkért, Közösségeinkért, Családunkért, Betegeinkért, Halottainkért, az Engesztelők III. Országos Találkozójáért és a Nagy Magyar Engesztelés további sikeréért kezdjük el újra a kilencedet!Kilenced Szűz Mária Szeplőtelen Szívéhez 1/9 Imádság Nemzetünkért, Elöljáróinkért, Közösségeinkért, Családunkért, a Nagy Magyar Engesztelés sikeréért 9 napon keresztül. Bevezető ima mindennap: Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodatBővebben