Sokan látják mostanság, hogy a szentjeink felsorakoznak a határainknál, hogy oltalmazzanak, védelmezzenek minket. Valaki szentségimádás alatt látta ezt a képet és meg is festette. Ha szövetkezünk velük, kérjük a segítségüket és oltalmukat, könnyebben tudnak oltalmazni, védelmezni minket. Különösen azok a szentek, akiknek valamilyen évfordulója közeleg. Kik a szentek? Nemcsak azok, akiket szentté vagy boldoggá avattak, hanem mindazok, akik a mennyben vannak és szentség hírében haltakBővebben

Kedves József atya és Testvérek! 2003.08.06-án a Színeváltozás ünnepén imádkoztunk Vácon a Deákvári templomunkban az esti szentmise után a szentélyben a Két Szent Szív Karizmatikus Közösségünkkel a háború megszűnéséért. Az egyik testvérünknek megvan a képlátás adománya. Mivel a családja miatt nem tudott köztünk lenni, így otthon imádkozott ugyanabban az időben. Ekkor látott bennünket képben. Mi a Szeretetláng rózsafüzért mondtuk. Ő otthon látta, hogy a kinyitottBővebben

Köncse József atya 2016-tól egyike volt azoknak a papoknak, akik megpróbálkoztak Szegedi László atya plébániáján az engesztelő férfi rend megalapításával. Az élet és a halál ura másként rendelkezett. Hazahívta őt. Gyászjelentése Imádkozzunk lelki üdvéért, és azért, hogy az engesztelés ügyét odaátról segíthesse!Bővebben

  Bocsa József atya saját személyével, feladataival kapcsolatban az alábbiakat szerenté nyilvánosságra hozni.   Sokan ismernek ezért sokféle információ és pletyka kering rólam, amelyek egy része minden valóság alapot nélkülöz. Nemrégiben halálhíremet is keltették 🙂 Jól vagyok, a sok értem mondott imának köszönhetően is – koromhoz képest (néhány hónap múlva 70 éves leszek) – jó egészségnek örvendek. Szerzetesrendemben, a Piarista Rendben a papság és aBővebben

Az Engesztelők Lapja csatlakozik az alábbi imafelhíváshoz http://petersziklaja.hu/mi-marad-egy-cunami-utan/ Buzdítjuk olvasóinkat, hogy vegyék komolyan ezt az imafelhívást. Sokszorozzuk meg imáinkat, böjtjeinket, mert valóban nagy a veszély! A lelki pusztítás előjelei egyértelműen látszanak!Bővebben

Az Engesztelők Lapjának olvasói előtt nem kell bizonygatni a Hazánkért való ima fontosságát, és azt, hogy éppen  ott, ahol sok politikai döntés születik, a Parlamentben is – és éppen a Szentkorona előtt – legyenek gyakran imádkozások. Ingyenes belépőre a következő időpontok állnak rendelkezésre.Bővebben

Ideje: 2019. június 7, elsőpéntek 15.00 óra     A szentmisét a Mária Rádió egyenesben közvetíti             Helye: Szent Vér kápolna Budapest (a kápolna megközelíthető a Bécsi útból nyíló Doberdó útról, amelyen az Óbudai Egyetem két épülete között elhaladva az aszfalt út végéntől az erdei úton 3-5 perc a kápolna. A kápolna a volt Trinitárius templomtól is megközelíthető. A Kiscelli Múzeumtól előtte 14.00 órakor keresztút indul aBővebben

  Kedves Testvérem!   Szeretettel hívunk a kunszentmártoni  Kármelita Lelkigyakorlatos házban (5440 Kunszentmárton, Munkácsy M. u. 1.) tartandó lelkigyakorlatra, 2019. június 7. (péntek) 18:30 – június 9. (vasárnap) délutánig. Téma: Országunk megújulása az Oltáriszentségben.   A lelkigyakorlatot vezeti: Mészáros Domonkos OP atya. Program: Szentmise, előadás, Szentségimádás, kiscsoportos beszélgetés, filmvetítés.     Jelentkezés: május 31-ig, Forgó Andrea +36 30 532 47 62Bővebben