Helyszín: Vác, Szent Anna Piarista templom A lelki nap témája: Gyógyulás és szabadulás Vezeti: Bocsa József atya A program 9 órakor kezdődik és a délután 5 órakor kezdődő Szentmisével fejeződik be, amelynek a végén a Szűzanyának szenteljük magunkat. A lelki nap egyetlen egységet alkot. Csak úgy van értelme részt venni rajta, ha az ember a program elejétől a végéig jelen van. Az viszont lehetséges, hogyBővebben

Újabb ima és böjti kilencedet fogok végezni Trianoni békekötés napjától (Úrnapjától) Jézus Szent Szívének ünnepéig, június 4. és június 12. között Bíborosunkért, püspökeinkért és a szerzetesrendek (hazai) vezetőiért (csütörtöktől péntekig). Ezúton szeretném felhívni minden hívő társam figyelmét erre, hogy aki úgy gondolja, csatlakozzon hozzám. Ezen kilenced alatt több pap is a napi szentmiséjét erre a szándékra fogja felajánlani. És ha ketten vagy többen kérik ugyanazt,Bővebben

Azok számára, akik elvégezték, vagy legalább elkezdték a 33. napos lelkigyakorlatot, önmagunk ünnepélyes Szűzanyának szentelése lesz szentmise keretében a váci Szent Anna Piarista Templomban 2015. március 25-én, szerdán délután 5 órakor. Előtte 4 órától szentségimádásBővebben

  Örömmel értesítem  nagy magyar engesztelőnk  GALGÓCZY  ERZSÉBET  tisztelőit, hogy új síremlékét a farkasréti temetőben  Schnell György püspök úr áldja meg :                                       2015. január  19.-én Hétfőn  15h-kor   Imádságos szeretettel:   Medveczky IstvánBővebben

Ez a szórólap nyomtatott formában terjesztés céljából igényelhető a Stella Maris kiadónál http://www.tengernekcsillaga.hu/ És a váci Piarista TemplombanBővebben

  és a törvényesen választott kormány megbuktatását mindenféle bomlasztó, háttértevékenységekkel. Ezt a célt szolgálja egy tüntetés sorozat szervezése, így a december 16-ára tervezett tüntetés is. Ne menj el a tüntetésekre, beszéld le róla az ismerőseidet is! Könnyen provokáció áldozatává lehetnek a résztvevők. Helyette imádkozz, az egész tüntetési területet helyezd Jézus Szentséges Vérének oltalma alá! Kérd a Szűzanyát, hogy hintse meg Szent Fia vérével a területeketBővebben

A rendkívüli időjárás miatt a szokásos elsőszombati (ezúttal görög katolikus rítusú) szentmise december 6-án a Szent Anna-rét helyett a Kútvölgyi kápolnában lesz. Bár különösen fontos lett volna hogy December 8-án, hétfőn, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén  a Szent Anna-réten legyen a szentmise, hiszen az engesztelő kápolna alapkő letételének most van a 70. évfordulója. A különleges körülmények miatt erre a 15 órakor kezdődő szentmisén, a Szent István BazilikábanBővebben

  A 2014. 09. 21 – 2014. 10. 29-ig terjedő időszakra   Jelen imafelhívás kivétel nélkül minden Magyar Emberhez szól, aki szívből kíván imádkozni a Magyar Nép, Isten által elrendelt Küldetésének megvalósításáért!   Egy zarándokúton Hazánk sorsáról beszélgetve jött a gondolat, hogy most csak koncentrált, összefogott imával segíthetünk magunkon. A következő hetekben várhatóan sok döntés születik majd az ország sorsát illetően, melynek egyik jelentős momentumaBővebben