Történelmi tény, hogy amikor a második világháborúban a nácik le akarták rohanni Svájcot, egy kéz jelent meg az égen az ország felett, és a harckocsik motorja leállt. Minden próbálkozás ellenére a megszállásra készülők nem tudták beindítani járműveiket. Ekkor lecserélték az összes járműben az üzemanyagot. Így sem indultak be a motorok. Végül megkapták a visszavonulási parancsot. Érdekes módon ekkor már minden harci jármű motorja beindult. FlüeliBővebben

„Sohasem fogom koronázási eskümet megszegni. Szent István koronája számomra szent. Életemet elvehetik, de az eskümet és a Szent Koronát soha!” Engesztelőáldozat volt Hazánkért, népünkért és a magyar korona szentségéért. Érettünk lett száműzve. „Ha valaha visszatérek Magyarországra, úgy azt bizonyára nem uralkodási vágyból teszem. Töviskoronát viseltem eddig, és töviskorona az, amit Magyarország visszaadhat nekem. A koronázási eskü mindig azt jelentette számomra, hogy a király és aBővebben

ZÖLD SKAPULÁRÉ APOSTOLSÁG A kilenced a következő honlapról való: http://www.lazarista.hu/lelkiseg/vinces-imak nap Szentírási részlet: Amikor Názáretbe ért, ahol nevelkedett, szombaton szokása szerint bement a zsinagógába és felolvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták neki oda. Szétbontotta a tekercset, és épp azon a helyen, ahol ez volt írva: “Az Úr Lelke van rajtam: azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak aBővebben

Hivatalosan ugyan még nem vezették be ezt az ünnepet az egyházban. Higginson Teréztől, Isten szolgálójától származnak az erre vonatkozó misztikus közlések. Azt kérték rajta keresztül az Égiek, hogy Jézus Szentséges Fejének az ünnepéről a Jézus Szíve ünnepet követő pénteken emlékezzünk meg. Ünneplésünk fő tartalma az legyen, hogy vegyünk részt szentmisén, áldozzunk és engeszteljük az emberi gőg és istentelenség súlyos bűnét. HIGGINSON TERÉZ ISTEN SZOLGÁLÓJA AngliábanBővebben

Mielőtt elkezdjük engesztelő imánkat, engesztelésünket, érdemes magunkban felidítani a szándékot, hogy miért is imádkozunk. Én az alábbi imaszándékokat javaslom. Imádkozzunk: Mindannyiunk lelki növekedéséért. Különösen az alázatosságban és az engedelmességben való növekedésünkért. Akarjuk engesztelni az Eucharisztián keresztül Jézus vérző misztikus testét és megsebzett szívét. Országunk megtéréséért és megtisztulásáért. Minden lélek tisztulásáért. Földünk megtisztulásáért. Hogy az Egyház ujjá alakuljon a Szentháromságban. A papok tisztánlátásáért, hogy megmaradjanak aBővebben

Maga az ÚR JÉZUS kérte Boldog Mirjam nővéren keresztül (Szent II. János Pál pápa avatta boldoggá Mirjam nővért!) a Szentlélek Kilenced végzését az alábbiak szerint: 1. ♥ A Veni Creator Spiritus (Teremtő Szentlélek jöjj el) éneklése Hozsanna énekeskönyv: 102. (Ez az egyik fordítása: „Szentlélek ISTEN szállj reánk…!”) és 2.  A Miserere (bűnbánati) zsoltár napi imádkozása: 50 (51.) ún. „Miserere” ZSOLTÁR Könyörgés megbocsátásért és újjászületésért 1 ABővebben

Évekkel ezelőtt kinyomtattuk, terjesztettük ezt az imát. Igazán most jött el az ideje igazán az imádkozásának.   Az ima és a hozzá kapcsolódó tanítás az ausztriai  Lamberger Antóniától való.          Ti, a végső idők emberei sok támadásnak vagytok kitéve. Ezek még növekedni fognak oly módon (mértékben), hogy segítségem nélkül csaknem reményvesztettek lennétek. Ez okból egy tanítást akarok adni nektek, hogy hogyan tudjátokBővebben

Szeretett Édesanyánk, Mária, meghívunk most erre a rózsafüzér imára: Hiszekegy Miatyánk 3 Üdvözlégy Béke Királynője, könyörögj érettünk ! Béke Királynője, vezess minket ! Béke Királynője, ments meg minket ! A nagy szemekre: Jöjj Szentlélek, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve által és áraszd békédet minden ember szívébe ! A kis szemekre a titkok: ( Üdvözlégybe foglalva ) tized ….. Jézus, a béke forrása áradj minden ember szívébeBővebben

Ez  az Egyház hivatalos imája a régi liturgiából. Hívek is imádkozhatják, és ajánlatos is, hogy imádkozzák a haldokló mellett (csendben vagy hangosan a haldokló hitétől függően). A legvégét mondhatja csak pap  (Apostoli áldás halálveszélyben). A szertartás elején a köszöntéssel a pap köszönti a családot. Az asperges szenteltvízhintést jelent. Ezt pap nélkül is megtehetjük.   A haldokló Istennek ajánlása  Bővebben

Drága Mennyei Atyám, édes Jézusom, a Szűzanya Szeplőtelen Szíve által, a Szeretetláng szellemében felajánlom Neked egész éjszakai pihenésemet a lelkek megmentésére a szörnyű kárhozattól, és a tisztítótűzből való megszabadulásukért. Felajánlom minden szívdobbanásomat, minden lélegzetvételemet egy-egy invokációként és egy-egy imafohászként a Szűzanyához, mintha általuk egész éjszaka folyamatosan imádkoznám, hogy: „Maradj velünk, Uram!”, és hogy: „Isten Anyja, Társmegváltója a világnak, imádkozz érettünk!” Kérlek, édes Jézusom, a SzentlélekBővebben