Minden bűn kártétel, károkozás magunknak és másoknak. Egy egyszerű példával világíthatjuk meg. A közlekedési balesettel, amely a legtöbbször nem is szándékos, csak figyelmetlenségből történik. De érte valaki felelős. Ha kisebb kár keletkezett, mondjuk csak az egyik gépkocsiban, a kár kijavításának a menete a következő. Ha a károkozó elismeri felelősségét, őneki kell kijavítania az okozott kárt. Ha van érvényes felelősségbiztosítása, a biztosító átvállalja a sérült gépkocsiBővebben

Az emberi élet a fogantatással kezdődik. A magzat él, dobog a szíve, fájdalmat érez és mosolyog, mint bárki közülünk. Kedves Barátunk! AzEGY KÖZÜLÜNK egy Európai Polgári KezdeményezésBővebben

  Kedves Testvérek! A hírekből tudjuk, hogy Franciaországban az alsóház után a szenátus is jóváhagyta azt a törvényt, amely szerint az egyneműek is köthetnek házasságot, fogadhatnak örökbe gyermeket. Annak ellenére határoztak így a politikusok, hogy ezeket a döntéseket megelőzően a franciák hatalmas, milliós tömegeket felvonultató békés demonstrációkban tettek tanúságot a hagyományos házasság- és családeszményhez való ragaszkodásukról. A francia családegyesületek – élen a százezernél több tagotBővebben

30 éve: 1981.május 7-én egy ferences szerzete, Pater Petrus kért kihallgatást II. János Pál pápától. A pater csak azt kérte a Szentatyától, hogy erkölcsi tekintélyével emelje fel szavát az ő törekvése mellett, hogy a világon elterjeszthesse Szűz Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletét. (Egy héttel a fatimai jelenés 64. évfordulója, illetve a Szentatya elleni merénylet előtt hangzott el ez a kérés!)Bővebben

Dr. Szederkényi László atya elődása a váci egyházmegyei Eucharisztikus Kongresszuson (2013. május 10.) Régebben egy-egy szentéletű emberre – életszentségét értékelve – gyakran mondták, hogy eukarisztikus lelkületű volt. Szent X. Piusz pápának az Oltáriszentséggel kapcsolatos rendelkezései nyomán a katolikus lelkiségben egyre jobban tért hódított újra az Eukarisztiából merítkező lelkiség. Jézus Szent Testét és Vérét alapul venni a keresztény lelkiségben egyébként soha nem idejétmúlt, ezért előadásomban erről szeretnék néhányBővebben

Ez a cím figyelemfelhívó. De nem "titkos értesülések"-re támaszkodik, hanem egy történeti elemzés, amely bemtutatja, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdenie a szentatyának pápasága alatt. Megvilágítja egyben az Egyház mai helyzetét.  Bővebben

Az úrnapi Szekvencia, a Lauda Sion elemzése Az Úrnapja, Krisztus Szent Testének és vérének az ünnepe a 13. századra megy vissza. Bevezetését több Eucharisztikus csoda is megelőzte. Aquinoi Szent Tamás összeállított egy szentíráskommentárt és átnyújtotta az akkori pápának. A pápa meg akarta őt jutalmazni ezért, és megkérdezte, mivel tehetné. A szent elhárította az egyházi ragra való emelést, helyette azt kérte a pápától, hogy vezesse beBővebben

A Magyar Katolikus Püspöki kar 1946-os karácsonyi (engesztelésről szóló körlevele), amelyet 1947 január elsején tettek közzé. (Összefoglaló ismertetés) A körlevél az adott történelmi helyzet rövid bemutatásával kezdődik. A II. Világháború ugyan befejeződött, folynak a béketárgyalások, de közben telepítik ki a felvidéki magyarokat. „Tört földi remények”-etemleget a körlevél. Arra buzdít, hogy a Béke Fejedelméhez és a Béke Királynőjéhez forduljunk.  Bővebben