Szerző: Bocsa József Nagyböjt 2. vasárnapja (A év) A mai vasárnap olvasmányai a szenvedésre készítenek fel. Egyrészt Pál apostol tanítványát, Timóteust: „Kedves Fiam! Vállald velem együtt a szenvedéseket az evangéliumért, Isten erejére támaszkodva.” Másrészt Jézus az apostolait. Pálnak, úgy tűnik, könnyebb dolga van, mint Jézusnak. Miért? Mert már hivatkozhat arra, ami Jézussal történt. „Ő legyőzte a halált, és felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot.”Bővebben

A hívek többségének igen homályos fogalma vannak az engesztelésről. Vannak, akik tudatában vannak annak, hogy zavaros, homályos kép él bennük az engesztelésről, és érdeklődve hallanak róla. Vannak akiknek nagyon világos fogalmuk van arról, és magabiztosan állítják, hogy Isten nem sértődékeny, nem haragszik, Istent nem kell engesztelni, és vagy nevetséges, vagy felháborító az engesztelésről beszélni, vérmérsékletük szerint. És vannak, akiknek a tudatában szent, titokzatos esemény, ésBővebben

Tudtam eddig is, hogy az engesztelés és a szeretetláng összetartozik. Ez a gondolat most az elmúlt másfél hétben még jobban elmélyült bennem. Erről szeretnék most beszélni. Az Engesztelők 1. országos találkozóján, 2011-ben kiadtunk egy kis emléklapot, amelyben 3 kérdésre adtuk meg a választ ·    Mi az engesztelés? ·    Az engesztelés alapigéje Pál apostol szavai: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének,Bővebben

Írta: Dr. Szegedi László 1960 tavaszán Pannonhalmán találkoztam Máriás Lajos atyával, aki Gologiról magyarosította nevét. Én segéd munkás voltam a feloszlatott szerzetesek öreg otthonában, ő pedig betegen került be.Natalia nővérnek Máriás atya volt a lelki atyja, aki utolsó éveiben nálam lakott. A kápolna szüntelenül szerepelt imáiban.Bővebben

Írta: Bocsa József A keresztény történelem-szemléletre nagy hatással volt Szent Ágoston „De civitate Dei”, vagyis az Isten országáról szóló műve, amely két országról beszél a Civitas Dei-ről, és a Civitas diaboli-ról azaz Isten és a diabolosz (egyik neve a bukott angyalnak vagy ördögnek, amely szó szerint szétszórót, szétdobálót jelent) vagyis a sátán országáról. Ez a kettő küzd egymással Krisztus második eljöveteléig. Ezeknek az országoknak aBővebben

Szűzanya: Gyermekem, amit most mutattam neked, jól vésd a szívedbe! Szeretetlángom imátoknak, virrasztásotoknak, böjtötöknek köszönhetően egyre jobban terjed a Földön. Ha kitartóak és hűségesek lesztek, az én Szeretetlángom egyre erősebb lánccá alakul át, amit az ellenség nem tud áttörni.Bővebben

Egy másik lehetséges cím: A tanult tudás és a mély tudatlanság       Jézus első szava a kereszten, amelyet szinte még felfeszítése alatt mond ki, azok számára könyörög bocsánatért, akik ezt teszik vele: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek!" (Lk 23,34). Amit az Úr a hegyi beszédben meghirdetett, most saját maga cselekszi meg. Nem ismer gyűlöletet. Nem kiált bosszúért. Megbocsátást kér mindazoknak,Bővebben

  Az évközi (C)14 vasárnap olvasmányi Az evangéliumban a 72 tanítvány szétküldéséről hallottunk Van-e jelentősége a 72-es számnak? Jézus előbb kiválasztotta az apostolokat, külön felkészítette őket. Majd a 72 tanítványt választja ki és ad nekik kiképzést az apostolok segítségével. Most a kiküldés előtt végső instrukciókkal látja el őket, hogy hogyan végezzék munkájukat. Amit nekik mond, minden kor minden tanítványának szól. A 72 nem az apostolok,Bővebben