Kedveseim, előzzétek meg egymást a szeretet cselekedeteivel! Bátorítsátok és bíztassátok egymást arra a szeretetre, amely által felemelkedhettek az isteni szeretet magaslataira! Védelmezzétek mindazokat, akik meg akarják menteni az egységet közösségeitekben! Ne álljatok a széthúzók oldalára, akik meg akarnak felelni mások elvárásainak! Mindig tartsatok ki az igazságban és a szeretetben, ne hagyjátok magatokat eltéríteni! Erősödjenek közösségeitek kitartó szeretetetek által és bíztatásaitokkal segítsétek egymás egységét! 2014. 03.Bővebben

Kedveseim, nagyon fontos, hogy a Szentlélek indításaira figyeljetek. Figyeljétek meg hangját egymás tanácsain keresztül is, mert bizony a lélek ott fúj, ahol akar. Van, amikor testvéreinket használja fel arra, hogy figyelmeztessen bennünket valamilyen fontos dologra. Ezért, ha figyeltek Rá, könnyen meghallhatjátok üzenetét. Ne utasítsatok el senkit, ne mondjátok, hogy rajta keresztül biztos, hogy nem tud Isten figyelmeztetni! Inkább szívleljetek meg mindent, ami megérint benneteket! SohaBővebben

Kedveseim, készüljetek és készítsétek a szíveteket, hogy megerősödjön hitetek, amikor színt kell vallanotok olyanok előtt, akik nem közületek valók. Úgy készüljetek, hogy lelketek nyitott legyen minden kegyelem befogadására, mert nagy szükségetek lesz a Szentlélek ajándékaira. Készületetekben legyen meg a tanulni vágyás, mert hitetek megerősödéséhez elengedhetetlen az isteni tudományban való jártasság. Ez a Szentlélek hét ajándékának egyike. Kérjétek szorgalmasan a Szentlelket, hogy bontakoztassa ki bennetek azBővebben

Kedveseim, imádkozzatok, és minden engesztelő hozza meg azt az áldozatot, amelyet tőle kér a Szentháromság. Van, akinek komoly testi szenvedéseket kell vezeklésként vagy engesztelésül felajánlani. Van, akitől az áldozatvállalás más formáját kérik el, pl. hogy fogja vissza magát és ne panaszkodjon, amikor rosszul megy a sora. Mert ha ezeket a próbákat kiállja, nagy jutalom vár rá a mennyben. Akik az imádság áldozatát ajánlják fel nap,Bővebben

Kedveseim, a Szentháromság szeretet-egysége éledjen fel szívetekben. Nem szükséges, hogy ezt érzelmi szinten éljétek meg. Szeretetben lenni és maradni a Szentháromságban azt jelenti, hogy élvezitek azt a békességet, amit rátok árasztanak. Bármi megpróbáltatás érjen benneteket, nem billent ki egyensúlyotokból, mert mindenben ráhagyatkoztok, és engeditek, hogy kegyelmeivel teljesen átjárjon és betöltsön. Ezt az ajándékot nem veheti el senki, ha ti is kitartotok benne. Bővelkedjetek, hogy mégBővebben

Kedveseim, készüljetek, és ne féljetek, mert a keresztény hivatásotokat remény kell, hogy eltöltse. Kérjétek a kegyelmet és szerezzetek jártasságot a hitben, hogy képesek legyetek felnövekedni az alázatban gyökerező isteni szeretetre. Ne gondoljátok, hogy aki meghívott benneteket, majd magatokra hagy. Ő gondoskodik rólatok és nem engedi, hogy erőtökön felül érjen benneteket a kísértés. Övezzétek fel derekatokat és tanulmányozzátok a Szentírást olyan közösségben, ahol tisztán tanítják azBővebben

Kedveseim, minden pillanatban álljatok készenlétben arra, hogy válaszoljatok a Szentlélek indításaira. Ezt már oly sokszor elmondtam nektek, de talán nem veszitek olyan komolyan, amennyire erre figyelnetek kellene. Azért fontos, hogy a Szentlélek útmutatását figyelembe vegyétek, mert azok újabb és újabb helyzeteket tárnak elétek. Ezért, ha valamelyik láncszem kimarad a rendszerből, egy idő után nem fog tudni összeállni bennetek a kép, illetve az a mű, amelyetBővebben

Kedveseim, olvadjatok eggyé a Szentháromság szeretetében. Ez csak akkor lehetséges, ha engeditek magatokat szeretni általuk. Vigyázzatok, ne az érzések domináljanak a szeretet megnyilvánulásakor, hanem csak az, hogy itt és most mi válik lelketek javára! Mivel kifürkészhetetlenek Isten reátok vonatkozó tervei, ezért a legfontosabb, hogy akarjátok beteljesíteni az isteni szent akaratot életetek minden pillanatában. Győződjetek meg arról, hogy mi az, ami kedves és szent Isten előtt,Bővebben

Kedveseim, találjátok meg a helyes egyensúlyt hétköznapjaitokban, hogy a munka és az imádság egyformán fontos szerepet töltsön be életetekben. Aki nem dolgozik, keressen lehetőséget, hogy mások felé szolgáljon. Az a fontos, hogy a szeretetben végzett munka és imádság töltse ki az egész napotokat. Ha bármiféle haszontalannak látszó bekúszik napjaitokba, akkor a lelkiismeretvizsgálatkor térjetek ki figyelmesen ezekre, és adjatok alkalmat arra, hogy őszintén megbánjátok.  2014. 02.Bővebben

Kedveseim, keressétek a Szentháromság ösvényeit! Vigyázzatok, ne tévedjetek le róla! A kísértő riogatására ne hallgassatok. Tegyétek minden nap azt, amit elétek tárnak. A feladatokban ne csak a kihívásokat lássátok meg, hanem a szépséget is. Nem biztos, hogy ezt rögtön felismeritek. Mégis, amikor bármit Isten dicsőségére tesztek, abban fel fogjátok tudni fedezni az Ő végtelen gazdagságát. Ne rejtőzzetek el a feladatok elől, mert azokat az ÚrBővebben