Kedveseim, élvezzétek mindazokat az előnyöket, amelyekben a Szentháromság részesít benneteket! Ahogyan a meghozott áldozatok számát növelitek, úgy bontakozik és erősödik lelketekben a kegyelem! Vannak olyan ajándékok, amelyek hajtásai már szárba szökkentek, de ezek legtöbbje el van rejtve előletek, hogy még nagyobb buzgósággal dolgozzatok az isteni művön. De olyan területek is bontakoznak szívetekben, melynek eredményeit ugyan megengedi látni, leginkább másokon keresztül, de hogy lelki növekedésetekben neBővebben

Kedveseim, adjátok át magatokat a Szentháromságnak! Neki gondja van minden apró felajánlásotokra. Jöjjetek és tanuljátok meg, hogyan lehet a lelkek sokaságát megmenteni. Először is higgyétek, hogy egyetlen felajánlásotok sem vész kárba! Mert amit önként, szabad akaratból és nem kényszerből adtok át Istennek, az számára a legkedvesebb ajándék lesz. Tehát, ha ezzel tisztában vagytok, akkor azon dolgozzatok, hogy minél több áldozatot hozzatok minden nap. Nem számolniBővebben

   Kedveseim, amikor felismeritek hibáitokat és vétkeitek súlyát, ne késlekedjetek Isten irgalmához folyamodni! Tegyétek ezt meg, amilyen gyorsan csak tudjátok! A gondolattal, szóval és cselekedettel történő kihágásokat se hanyagoljátok a Szentháromság elé tárni, hiszen előttük nincsen kicsi és nagy bűn, mert minden, ami bűnre vezető hajlam bennetek, az mind elfordítja arcotokat Istentől! A legfontosabb ilyenkor, hogy kérjétek a kegyelmet az őszinte bűnbánatra, mert a gonoszBővebben

Kedveseim, mérjétek fel magatok is lelketek szintjét! Találjátok meg lelkiismeretetekben azokat a pontokat, amelyeken változtatni kell ahhoz, hogy a lelkiéletben magasabb szintre jussatok! Minél alázatosabb valaki, annál hatékonyabban emelkedik lelke a Szentháromság magaslataiba. Mert amilyen mértékben elfogadja a lelki megaláztatást, annál kedvesebb lesz az Úr szemében áldozata, ha azt állhatatosan, kitartóan felajánlja a lelkekért. Lelki felemelkedés csak a kereszt létráján lehetséges, ha elfogadjátok a szenvedésbenBővebben

Kedveseim, hozzátok áldozataitokat a Szentháromság elé, és bízzátok rá magatokat teljesen! A ráhagyatkozás azt jelenti, hogy teljes szívetekből, teljes lelketekből és minden erőtökkel azon legyetek, hogy egyre tökéletesebb áldozatot hozzatok. Ha őszinte bizalommal fogadtok el mindent a Szentháromság személyeitől, annak reményében, hogy nevetek fel van írva az Élet Könyvében, akkor bátran ráléphettek a vízre, mert megtart benneteket a kegyelem. Bízni, hogy Isten mindent elvégez bennetek,Bővebben

Gyermekeim, ne engedjetek a közömbösség lelkületének, inkább győzzétek le a Ránk hangolódással. Nem mondtam, hogy könnyű lesz az utatok, de Én mindig veletek vagyok. Ha ez a tudat bizonyossággal tölt el, nagy boldogságban élhettek. Törekedjetek megőrizni lelki békéteket, és ne engedjétek, hogy bárki is megzavarja azt. Övezzétek fel derekatokat és engedjétek, hogy oda vigyelek, ahol Én szeretnélek látni. Fáradtságot nem kímélve tegyétek a jót szüntelenül,Bővebben

    Kedveseim, miért féltek teljesen ráhagyatkozni a Szentháromságra? Szeretné végre megtanítani nektek, miért fontos az életetekben, hogy mindent Neki átadjatok. Egyre több megpróbáltatás és támadás ér benneteket. Ha nem készültök fel arra, hogy a nehézségek érkezésekor azonnal cselekedjetek, akkor sok bosszúságban részesültök. De ha rögtön átadjátok azokat a Szentháromság személyeinek, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át, akkor nem jut el még a lelketek faláig semBővebben

Kedveseim, éberen őrködjetek gondolataitok felett! Ne lázadozzatok azért, ha egyre több mindentől megfoszt benneteket a Szentháromság! Ez része a kiüresedéseteknek, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy szabadon közlekedhessetek. Nemcsak a belső szabadság megszerzése, hanem a külső dolgoktól való mentesség is elengedhetetlen a lelki életben való előmenetelhez. Ha észreveszitek, hogy bármi tárgyhoz vagy személyhez odatapad a lelketek, akkor már veszélyben vagytok. Ezért adjatok át mindig mindent és mindenkit,Bővebben

Kedveseim, minden időben áldjátok a Szentháromságot és ne feledjétek, milyen jó hozzátok! Találjatok megnyugvást nála azáltal, hogy a szívetekbe írt békét féltékenyen megőrzitek. Hiszen senki el nem veheti tőletek, ha csak ti magatok át nem adjátok önként. Csak ezen az áron veszíthetitek el lelketek békéjét. Bármennyire is szeretne az ellenség kihozni benneteket sodrotokból, ne feledjétek, semmit sem tehet  a ti beleegyezésetek nélkül. Arra pedig vigyázzatok,Bővebben

Kedveseim, figyeljetek nagyon azokra, amik felkészítenek titeket a Szentháromságban való egységre. Először is a Szűzanya segítsége nélkül nehezen tudtok belekerülni a Szentháromság életébe. Kérnetek kell a Szent Szűz közbenjáró segítségét, hogy vezessen el benneteket minden nap az isteni szeretetbe. Csak Ő tud igazán felkészíteni az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel való nagy találkozásra és közel vinni hozzájuk. A Szűzanya tudja hogyan és miképpen állhatunkBővebben