Egészen elégő áldozat
Kedveseim, amikor a Szentháromság színe elé leborultok, adjátok oda egészen elégő áldozatul magatokat. Nem kell attól félni, hogy ez megsemmisülést hoz számotokra. Ellenkezőleg. Végre átengeditek magatokat úgy, ahogyan azt megkívánja tőletek a Szentháromság. Semmi nem fog akkor benneteket eltávolítani attól a bensőséges szeretettől, amely átvezet benneteket az Örök Életre. MennyeiBővebben
Mindnyájan győztesek lehettek
Kedveseim, töltsön el titeket a Szentháromság öröme és boldogsága, hiszen ha az Ő gyermekei vagytok, akkor méltán viselitek magatokon a Szentháromság jelét, melyet a szent keresztségben kaptatok. Éljetek hát méltón keresztény hivatásotokhoz, hogy annak idején majd learassátok a termést. Ahogy szent Pál mondta, úgy fussatok, hogy tiétek legyen a győzelemBővebben
Felajánlani még a kísértésekbe való beleegyezést is
Kedveseim, amikor megengedi a Szentháromság nektek a megpróbáltatásokat, ne essetek kétségbe, hanem azonnal fejezzétek ki Hozzá való tartozásotokat! Fontos, hogy soha ne utasítsátok el a megpróbáltatásokat, mert az elutasítás egyben Tőle való elfordulást is jelenthet. Márpedig ezt soha ne tegyétek, mert ez is a gonosz ellenség egyik csapdája lehet. Mindig,Bővebben
Az áldás
Ezt az üzenetet Isten egy választottján keresztül kaptuk, akinek az égiek az Anna Terézia nevet adták. A név arra utal, hogy úgy szereti a Szűzanyát, ahogyan édesanyja, Szent Anna szerette. A Terézia név pedig Avilai Szent Terézre utal, akihez hasonlóan ő is sok kegyelmet kapott élete során. Egy idő ótaBővebben
Áldozatok zúgolódás nélkül
Kedveseim, merjétek bevállalni mindennapjaitok nehézségeit azzal, hogy zúgolódás nélkül meghozzátok áldozataitokat. Igen kedvesek vagytok a Szentháromságnak, amikor felajánljátok neki hordozásaitokat. Legyetek bőkezűek, amikor adakoztok, és ne kételkedjetek abban, hogy valamit nem jól tesztek! Nagy bizalommal hagyatkozzatok az égiek segítségére, mert ők tudják, miben szenvedtek hiányt! Arra várnak, hogy szükségleteiteket kielégítsékBővebben
Őrködjetek lámpásaitok felett
Kedveseim, adventi előkészületetekben engedjétek a Szentháromság fénysugarát világítani szívetekben, hogy ezen a hosszú, sötét úton világító lámpások lehessetek! Őrködjetek lámpásaitok felett, hogy ki ne aludjon a tűz, melynek fénye nemcsak tájékozódási pont számotokra, hanem meleget is áraszt a kihűlt lelkek között. Vigyázni a fényre annyit jelent, mint őrködni lelketek tisztaságaBővebben
Az engesztelő élet ajándék
Kedveseim, Urunk megjelenésének ünnepén, részesültetek a Szentháromság fényességes ragyogásában. Ez a fény utat mutat göröngyös útvesztőitekben, és elvezet az üdvösségre, ahol Jézus fog személyesen várni benneteket. Akkor fogjátok majd felismerni, milyen nagy érték volt számotokra az engesztelő áldozatul felajánlott életetek. Nem ti választottátok ezt az életet, hanem a Szentháromság meghívásaBővebben
Fogadjátok örömmel a nehézségeket!
Kedveseim, mindig készségesen fogadjátok a megpróbáltatásokat! Soha ne utasítsátok vissza azokat, mert a lelketek javára válik, ha türelemmel és odaadással viselitek. Hordozzatok el tehát minden terhet, mert amikor azokat Jézus szenvedéseivel egyesítitek, azonnal lelketek javára és a Szentháromság dicsőségére válik. Ezért fogadjátok örömmel a nehézségeket, és nyugodjatok meg azok elhordozásában,Bővebben
Elmélkedjetek a kereszt misztériumáról!
Kedveseim, készüljetek! A Nagyhetet úgy éljétek át, hogy minden kegyelmet kieszközöljetek a Szentháromságtól! Fogjatok össze! Lélekben alkossatok egy nagy rózsafüzért, melynek szemeit Jézus szenvedéstörténete alkossa, és az összekötő láncszemek pedig a ti felajánlott szenvedéseitek legyenek! Mindent, ami a nagyheti liturgiában elhangzik, véssetek jól szívetekbe, hogy gyökeret verjen bennetek! Megingathatatlan, biztosBővebben
A Szentlélek ajándékai
Kedveseim, készítsétek lelketeket, újra csak mondom: készüljetek! Engedjétek, hogy a Szentlélek fuvallata átjárja lelketeket, hiszen minden nap érkezik, csak engednetek kell, hogy felfogjátok. Még a legészrevétlenebb dolgokban is felfedezhetitek jövetelét. Mert Ő a ti éltető leheletetek. Minden jó gondolat, minden ötlet, amely felemeli lelketeket a Szentháromság magaslataiba, tőle származik. DeBővebben