2016. 03. 01.    Kedveseim, boldogok vagytok, ha hazudozva minden rosszat mondanak rátok, mondja Jézus a nyolc boldogság egyikében. Ha olyat terjesztenek és állítanak rólatok, ami hazugság és nem fedi a valóságot, ne vegyétek magatokra. Az emberek tele vannak előítéletekkel. Ne hagyjátok őket kétségek között, mert különben az ítélkezés bűnében maradnának. Szeretettel és kellő tárgyilagossággal válaszoljatok rágalmaikra, ezzel kihúzzátok lelkükből a bűn tüskéit. Imádkozzatok rágalmazóitokért, hogyBővebben

2016. 02. 13.     Kedveseim, tartsátok nagyon fontosnak a gonosz lelkek eltakarítását Szent Mihály imádsága által.   Rendszeresen imádkozzatok, hogy a gonosz lelkek ne tudjanak behatolni családjaitokba, közösségeitekbe, házaitokba és semilyen fontos helyre. Akadályozzátok meg áldozataitok által és böjtöléseitekkel ezek térnyerését. Nem a test és vér ellen kell ma küzdeni, hanem a gonosz szellemiségek ellen kell felvenni a harcot. Kérjétek Szent Mihállyal az élen a kilenc angyaliBővebben

2016. 02. 04. Kedveseim, mindig figyeljetek arra, amit imádkoztok. Minden ima előtt kérjétek Jézus szent vérének oltalmát és az odafigyelés kegyelmét is, mert a legtöbbször ellankadtok. A hosszú, maratoni imákat azok végezzék, akik már régóta mondják. Viszont ezeket sem lehet a végtelenségig darálni, mert az a lélek kárára lesz. Mindenki találja meg a legjobb feltételeket az imamondásra. De nagyon fontos, hogy legyen közben csend, hogyBővebben

2016. 02. 03.      Kedveseim, mindent, amit tesztek, adjatok oda Istennek. Ez azért fontos, mert akkor nem tartjátok meg magatoknak és nem élhettek vissza azzal, hogy a sajátotoké. Hiszen semmi sem a tiétek, csak addig, amíg sáfárkodtok talentumaitokkal. Ezeket mind be kell szolgáltatnotok az Úrnak, hisz Őt illeti egyedül a dicsőség. Ti csak azt teszitek, amire Isten teremtett. Van, akit az Úr arra készít, hogy nagyBővebben

2016. 02. 22.     Kedveseim, engesztelésetek nyújtson igaz hódolatot Istennek. Ennek jeleként, aki csak teheti, az irgalmasság órájában hasra fekve, kereszt alakban kinyújtva kezét hódoljon. Amikor így imádjátok a Mennyei Atyát, nagy kiengesztelést nyújtotok Neki. Alázódjatok meg a hatalmas isteni Fölség előtt, hogy majd egykor magához felemeljen benneteket. Amely városban vagy helységekben az emberek otthonaikban így engesztelnek, ott a sátán uralma megtörik!!!!  Legyetek kitartóak, hiszen nemBővebben

2016. 01. 03.    Kedveseim, találjátok meg a Krisztushoz vezető legrövidebb utat, mely a keskeny ösvényen található meg. Bízzatok benne, hogy Ő világítja meg utatokat és akkor nem jártok sötétségben! Boruljatok le Előtte és valljátok meg szívből jövő szereteteket és hiteteket. Bizony közel az idő, amikor színt kell vallanotok az üdvözítő Krisztusról. Imádkozzatok, buzgón imádkozzatok, és ne engedjétek magatokat félrevezetni! Mert már nyomotokban járnak a ragadozóBővebben

2016. 02. 02.     Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe Gyermekeim, édesanyaként jelentkezem és nagy szeretettel összefoglak benneteket, akik ma összegyűltök Szent Fiam templomban való bemutatásának ünnepén. Vigasztalódjatok Simeon és Anna próféta asszony szavain, amiknek hallatán magam is elcsodálkoztam és mélyen gondolkodóba estem. Az Úr ezen prófétái által kinyilvánult Szent Fiam dicsősége, és mindazok a tettek, amelyeket gyermekem végbevitt. Ahogy Szent Fiamat bemutattam a templomban, úgy mutatlak be mostBővebben

2015. 12. 20.  Kedveseim, fontos, hogy megkülönböztessétek az ítélkezést a tisztánlátás érdekében való megítélésétől. Az ítélkezés egyedül Isten kezében van. Ő az, aki ismeri szándékainkat és cselekedeteinket meg fogja ítélni. De az egyedül az Ő hatáskörébe tartozik. A keresztény ember nem hunyhatja be szemét a negatív dolgok láttán. Ezért meg kell különböztetnie, hogy mikor, kinek és hogyan kell ezeket szóvá tennie. Vannak olyan események, amelyekBővebben

2015. 12. 30.       Kedveseim, sajátítsátok el az istenszeretetet és gyakoroljátok embertársaitokon! Ha törekedtek a másik ember javára és fontossá válik számotokra, hogy a szolgáló szereteteteket kinyilvánítsátok, akkor már bennetek működik a szeretet Istene. Örvendjetek és örüljetek, ha jót tehettek testvéreitekért, de még inkább azokkal, akik nem kedvelnek titeket. Ez abból az unszimpátiából adódik, amit ellenetek gerjesztenek azok, akikben ellenszenv uralkodik. Nekik még inkább fejezzétek kiBővebben

2015. 12. 08.         Szűzanya        Drága gyermekeim, tartsatok ki velem imádságaitokban és engeszteljetek! Aki mellém szegődik, könnyen megtanul általam cselekedni, mert megmutatom neki szívében az engesztelés útját járni. Édesanyai szívem számít rátok, amikor szeretettel fordultok felém. Legyetek áldottak és az én szent ünnepnapomon kieszközlöm számotokra a kegyelmet Szent Fiamtól, hogy még a legnagyobb nehézségek idején is ki tudjatok tartani mellettünk. Várjátok nagyon gyermekem születése napját ésBővebben