A világhírű fatimai Zarándok Szűzanya szobrot 1947-ben Jose Thedim készítette a Lucia nővér, a három fiatal látnok egyikének leírása alapján Portugáliában. 1947. május 13-án, mintegy 150 000 zarándok jelenlétében ezt a szobrot a Leiria püspöke megáldotta Fatimában, hogy ez a szobor a Zarándok, az Utazó legyen. Elküldte, hogy a Fatima üzenetét vigye el a világba. Akkor kezdte meg világ körüli útját. Fatima centenáriumának az évébenBővebben

A program plakátja innen nyomtatható és terjeszthető 11.00 Gyülekező a kis kápolnánál. Tárogatón játszik Vesztergám Miklós – Az ünnepség megnyitása: Bocsa József atya (Natália nővér volt gyóntatója) a Szent Anna-réti kápolnaépítés történetéről. Tolmácsolja Molnár V. Józsi bácsi üzenetét, aki szívesen jött volna, de egészségi állpota nem engedi. – Énektanulás a szentmisére, régi magyar egyházi énekekből, az Aranyalma páros vezetésével. 12.00 Úrangyala, Rózsafüzér imádkozás, Szent JózsefBővebben

1944. augusztus 9-én a Kisegítő Kápolna Egyesület Svábhegyi Helyi Bizottsága Világ Királynője Engesztelő Bizottsága levélben kéri Budapest polgármesterét, hogy a svábhegyi Szent Anna kápolna melletti területet adja át a főváros kápolnaépítés céljára az egyesület számára. A levélben az szerepel, hogy „a magyarság minden rétegéből ezrek és ezrek kívánságának engedelmeskedünk” ezzel a kápolnaépítéssel. Ez a levél a kápolnát fogadalmi kápolnának nevezi, és a magyar engesztelés templománakBővebben

Ezen a címen jelent meg a pestbuda.hu internetes oldalon egy cikk Dabasi H. Kinga tollából, amely beszámol arról, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat és Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hivatala közösen kiírt egy ötletpályázatot szabadtéri oltár és emlékhely kialakítására az Anna-réten. Ez az ötletpályázat a Budapest-Esztergomi Főegyházmegye és a XII. kerületi önkormányzat közös készületének a része Budapesten 2020-ban megrendezendő 52. Eucharisztikus Világkongresszusra. A cikk jól összefoglalja a Normafa közelébenBővebben

 2018.11.18. Szabadtéri oltárt terveznek elhelyezni Budapesten a Normafánál, a Szent Anna réten. Ezzel kapcsolatban különböző üzenetek láttak napvilágot, és nagyon különbözőek a vélemények ezzel kapcsolatban, mely újra megosztja az engesztelő közösségeket. Az üzenetek egyike szerint a Szűzanya sír a szabadtéri oltár miatt, mert ez nem az, amit kért, hogy felépüljön a Világ Győzelmes Királynője kápolna, a másik üzenet szerint pedig Szűzanya nagyon örül neki, mertBővebben

10.25.   A Szent Anna réten vagyok ismét, de most nem a templomnál, hanem a fák ölelésében a köveknél. A Szűzanya megjelenik. Örül, hogy imahely lesz ott, mert ez a kezdet… -Lányom övezd fel magad fiam szeretetével, mosd tisztára lelkedet.  A lelki szárazságnak immár vége. Elárasztom kegyelmemmel e helyet. Eljött az idő nagy tervem véghez vitelére.   TeréziaBővebben

2018.09.16   Imádságba merülök. A Szent Anna réten vagyok. A templom bejáratánál egy nővér fogad. Nagyon örülünk egymásnak. Bevezet. A Szűzanya ott van. Mellettünk egy angyal. Az angyal suhintott a szárnyával. Egy csodaszép helyen termünk, majd újra suhint, egy ködös hely, s a harmadik szárnysuhogásra teljes a sötétség. Fénycsíkokat látok az égről a föld felé, mint a legyezők. Becsapódnak. Tudom, hogy egy távoli állam. TalánBővebben

Tanúságot szeretnék tenni a Szent Anna réten történt gyógyulásaimról. Évek óta minden első szombaton járok a Szent Anna-rétre engesztelni vidékről, olyankor is, ha hideg van, ha esik az eső, vagy beteg vagyok.Tavasszal erős fejfájásom volt már harmadik napja, de elmentem. Ismerősöknek szóltam, hogy imádkozzanak már értem, hogy megszűnjön.  Jó, mondták, majd a szentmise után, de az Úr a szentmise alatt meggyógyított. Hívtak, hogy menjek imádkoznakBővebben

A 7. kiengesztelődési találkozón 2013-ban szövetséget kötöttünk őrangyalunkkal és az összes szent angyallal. Az erre való felkészítő elmélkedésben ez hangzott el: "Nagyon érezzük a széthúzó, a megosztó erőket nemcsak a világban, hanem az egyházon belül, az engesztelőkön belül is. Ennek a találkozónak egyik fő tétje, hogy engedünk-e magunk között ezeknek a széthúzó erőknek, vagy ellenállunk, és minden áron megőrizzük az egységet. A sátán szét akarBővebben