2019. 10.22. Szent II. János Pál pápa

Beküldve: Elmélkedések a napi evangéliumhoz és ünnnephez

Gyermekeim!. Egy olyan pápát választottak az ő személyében, akire nagyon is illik a mai evangélium (Lk 12, 35 -38) szövege. Ő volt, az az ember, akire jellemző az éber szolga kifejezés. A felövezett ruha a szolgálatkészséget, az égő gyertya pedig az állandó éberséget jelenti. Alázattal és Isten akarataként elfogadta a pápai hivatalba való helyezését. Állandó imádságban töltötte napjait, hogy mindazt, amire meghívást kapott, az én kezembe tegye le. Tanulmányait a krakkói Jagelló Egyetemen kezdte, de hamar bezárták a szemináriumot. Egy nehéz időszak várt rá. A náci megszállás alatt kemény fizikai munkára kényszerítették, ezért csak zugban folytathatta tanulmányait. Pappá szentelése után is komoly megpróbáltatásokon ment keresztül, mégis boldog volt, mert teljesen rám bízta életét. Fáradhatatlan módon látta el a péteri szolgálatot, melyet missziós lelkülettel végzett. Amikor ránehezedett a testi szenvedés megpróbáltatása, alázattal viselte keresztjét. Boldogan várt rám, és készen állt a velem való találkozásra, amikor megérkeztem hozzá. Legyen példaként előttetek élete, és kérjétek tőle, a segítséget. Jézus