Azért vagyunk mindnyájan itt együtt, mert az engesztelést fontos az életünkben

  • Gazdagodtunk, elmélyültünk a nap folyamán ebben a mindnyájunk számára fontos közös témában.

Mikről volt szó a nap folyamán?

  • Az 1. előadásban az egyház mai helyzetéről kaptunk fontos iránymutatásokat, a Jézushoz és a hagyományokhoz való hűség fontosságáról.
    • Az Egyháznak Jézus tanítását kell őriznie és tisztán tovább adnia
    • Hitünknek két fontos forrása van: a szentírás és a szenthagyomány
      • Ezek olyanok, mint két folyó, amelyik külön válik, de azután újra egyesül
      • A kettő párhuzamosan halad egymás mellett, egyik segíti a másikat

A 2. előadás arról szólt, hogy hogyan engeszteltek elődeink

  • Mi volt a szerepe az áldozatnak és az engesztelésnek az emberiség életében, hogyan engesztelt az emberiség Krisztus előtt és Krisztus után

A 3. előadás a szentségekről, főleg a házasság szentségéről és az egyházi rend szentségéről  szólt, hogy azokban hogyan valósul az engesztelés

A pap legfőbb feladata Krisztus képviseletében a Szentmise bemutatása és a hívek erre való felkészítése a bűnbánat szentségében, hogy méltó, gyümölcsöző módon vehessenek részt Jézus egyetlen, minden szentmisében jelenvalóvá váló áldozatában.

  • A szentmise elején megbánjuk bűneinket, bocsánatot kérünk Istentől.

Mielőtt a szentáldozásban magunkhoz vennénk Jézus testét és vérét elhangzik a felszólítás: engesztelődjetek ki szívből egymással. Engesztelés és kiengesztelődés egymással elválaszthatatlan kapcsolatban vannak. Nem lehet jó engesztelő az, akiben kiengeszteletlenségek, harag, sértődöttség, indulatok vannak.

  • A szentmise elején Istentől kérünk bocsánatot, a szentáldozás előtt egymástól, és egymásnak bocsátunk meg

Ez ennek a találkozónak is az egyik legfontosabb üzenete

  • Még nagyobb egységre akar minket hozni egymással az Úr ezen a találkozón
  • Ezért fontos, hogy imádkozzunk egymásért, és hogy bocsássunk meg egymásnak
  • Senkinek a szívében ne maradjon tüske senki irányában, még önmaga felé sem.

A találkozó füzetébe belekerült egy fontos összeállítás: az engesztelés szentírási alapjai

  • Ez az Újszövetségi Szentírás engesztelésről szóló helyeinek az összegyűjtése

Ennek alapján bárki megértheti, hogy az engesztelés nem valami különleges misztikus dolog, hanem egyértelműen ott van a Szentírásban: Jézus az engesztelő áldozat a mi bűneinkért. Ő békítette össze Istent és az embert. Ő az, aki "a kereszten vérével békességet szerzett”, Ő az, aki igenis lecsillapította Isten haragját, és minket is kiengesztelő művének a folytatására hív, hogy vele együtt engeszteljünk, és az engesztelés apostolai legyünk.

Tanuljuk meg ezeket a szentírási helyeket, és adjuk oda értetlenkedő híveknek és papoknak is ezt a kis füzetet, megmutatva nekik, hogy az engesztelés hitünknek nemcsak perifériás, hanem központi üzenete.

És az is fontos üzenete ennek a találkozónak, hogy imádkozzunk ellenségeinkért is, hogy ezáltal megszűnjenek ellenségeink lenni, és maradjanak a saját területükön

  • Ez fontos a környezetünkben lévő személyes ellenségeinkkel kapcsolatban, azok felé gyakorolni, akikkel nem vagyunk egy hullámhosszon, sőt ellentétbe is kerülhetünk egymással.

És fontos az Európát fenyegető arctalan iszlám tömeggel kapcsolatban is.

  • Mi, magyarok ismerjük jól ezt az ellenséget és harci taktikáját is, amely évszázadok óta nem sokat változott.

Emlékszünk rá, hogy  hogy hogyan foglalták el 1541-ben  Budát napra pontosan 15 évvel a mohácsi csata után

  • Beszivárogtak turistaként a várba, és ott elővették fegyvereiket

Ugyanez történik ma Európában

  • Kikémlelték gyenge pontjait, és ott támadnak

Bejönnek most migránsként, és máris a keresztek eltávolítását követelik és a mecsetek felépítését a keresztény rabszolgák segítségével

És utána egyéb dolgok is következnek…

Imádkozzunk és szavazzunk is, amikor erre sor kerül, hogy ébredjen fel egész Európa, és minél több ország maradjon meg kereszténynek

A napokban szerepelt a hírekben, hogy elindult egy másik irányú migráció is: a németek vásárolják fel a Balaton környékét otthont biztosítva a maguk számára egy még kereszténynek és normálisnak mondható országban.

És fontos azokért is imádkoznunk, akik ránk szabadítják ezt a migráns tömeget, és akiknek a bűne miatt annyi ember él a földön a legnagyobb nélkülözések közepett'

Belekerültek a ma legfontosabb imádságok is abba a füzetbe, amit ma mindenki ajándékba kapott

  • Ez az ima az ellenségeinkért, amit már évekkel előre adott számunkra az ég Lamberger Antónián keresztül, amikor még emberileg egyáltalán nem lehetett látni azt, amiben most vagyunk

Az engesztelésben a legfontosabb a felajánlás, hogy mindent átadjuk a Szűzanyán keresztül Jézusnak, hogy használja fel felajánlásainkat a lelkek mentésére, a sátán karmaiból való kiszabadítására, üdvözítésére

  • A kis imagyűjtemény elején ilyen felajánló imákat találunk

Utána következik ez az említett ima ellenségeinkért

Majd pedig az ima a papokért

  • Már a korábbi találkozókon is kiosztottuk, felosztottuk hazánk papságát, hogy név szerint imádkozzunk értük

Ez továbbra is rendkívül fontos feladat

  • Jó lenne, ha az ország egész területe le lenne fedve ebből a szempontból

Jánossy Gábor is meghirdette immár 15. ima és böjtkilencedjét bíborosunkért, püspökeinkért, papjainkért, szerzeteseinkért a jövő péntekkel kezdődően.

Ha minél többen csatlakozunk ezekhez az imákhoz, annál hatékonyabb lesz az imánk

A politikai színtéren is látszik a küzdelem, de ennél sokkal nagyobb küzdelem van szellemi szinten az Istentől való elpártolás, vele való szembe fordulás miatt hatalmat kapott bukott angyalok és a hűséges szent angyalok között

  • Ebbe a küzdelembe a szent angyalokhoz fordulással, az ő segítségül hívásukkal tudunk a legjobban bekapcsolódni

Ezt segíti a Lengyelországban kapott ima Szent Mihályhoz, Barnabás nagy erejű imája ugyancsak őhozzá, és az ima Magyarország őrangyalához, aki egyben az engesztelők angyala, ahogy erre már a korábbi találkozókon rámutattunk.

  • Az Ő képét látjuk hátul az engesztelő kápolnában

Végül a Jézus Drága Szent Véréhez szóló két ima zárja a füzetet a legvégén az engesztelők rövid, de tartalmas imájával

  • A gonosz támadásainak szüntelenül ki vagyunk téve, ezzel szemben a legnagyobb oltalmunk Jézus drága szent vére
    • Jézusom dicsőséges Szent Vére, ments meg,  szabadíts meg, és óvj meg az elbukástól e kísértésben!

És a feladatainkat is szüntelenül a szemünk előtt kell tartanunk, ezt foglalja össze tömören az engsztelőknek ez az imája

  • Uram! Adj nekem erőt, hogy duplán szerethessek mindazok helyett, akik Téged nem szeretnek eléggé; hogy duplán hűséges legyek Hozzád mindazok helyett, akik megszegték a Hozzád való hűséget; hogy szívesen hordozzam Utánad azokért is a keresztet, akik eldobták azt. Ámen.