Kategóriák
Egyedi imák

Ima ellenségeinkért

Évekkel ezelőtt kinyomtattuk, terjesztettük ezt az imát. Igazán most jött el az ideje igazán az imádkozásának.

 

Az ima és a hozzá kapcsolódó tanítás az ausztriai  Lamberger Antóniától való.

         Ti, a végső idők emberei sok támadásnak vagytok kitéve. Ezek még növekedni fognak oly módon (mértékben), hogy segítségem nélkül csaknem reményvesztettek lennétek. Ez okból egy tanítást akarok adni nektek, hogy hogyan tudjátok mindezeket a támadásokat az Én kegyelmemmel könnyen elhárítani. Halljátok: Aki ellenségeiért imádkozik az elveszi a lehetőséget tőlük, hogy ártsanak neki. De lélekben és igazságban kell értük imádkozni.  Csak az ilyen imának van hatalma legyőzni a sötétséget. Így imádkozzatok: 

Mennyei Atya, küldd le szeretett Fiaddal, Jézus Krisztussal, a mi Megváltónkkal és Boldogságunkkal szent atyai szeretetedet a sötétség minden terjesztőjére, hogy általa megtérjenek vagy saját területükön maradjanak. 
Atyánk küldd le atyai szeretetedet, hogy mindazt, aki üldözni akar minket, vagy elárulni, vagy más rosszat forral ellenünk, jelenléted megakadályozza, terve véghezvitelében. 
Küldd le szeretet-tüzedet minden hazugra, rágalmazóra, képmutatóra, hogy helyesen ismerjük fel őket és meg tudjuk védeni magunkat velük szemben. 
Atyánk, áraszd ki szeretetedet minden bűnözőre, az erőszak, a gyilkosság, a vad hatalomvágy eszközeire, hogy ne tudjanak nekünk és az emberiségnek ártani.
Atyánk bocsásd le szent szeretet-erődet, mint villámot a földre, ha gyilkosok vonulnak majd át a világon, és rosszat akarnak tenni minden népnek. Atyánk légy akkor velünk, légy a mi védelmezőnk, a mi vezetőnk. Légy a mi oltalmunk, erőnk és erősségünk. 
Atyánk áraszd szent atyai szeretetedet minden népre! Töltsd el őket szent tüzeddel, hogy felismerjék az idő veszedelmét, melyet az ősi kígyó ravaszsága okozott. Atyánk, légy mindenütt az igaz parancsoló. Parancsolj a sötétségnek, hogy távozzék és kerülje az embereket. 
Atyánk, Te legjobb Atya, tedd amit atyai szereteted jónak, igaznak és üdvösnek talál. Ámen 

A Szűzanya a Szentséges Vér Királynőjeként mondta Lamberger Antóniának:
„Vegyétek körül házatokat a Szentséges Vér koszorújával!Ezen nem tud áthatolni a gonosz. Gyakran mondjátok, ha lehet, óránként: 

  • „Örök Atya! Felajánlom Neked Jézus Krisztus drága Szent Vérét és Sebeit, Szűz Mária fájdalmas és Szeplőtelen Szíve által, hogy a Szűzanya a sátán hatalmát megtörje, Szent Mihály Arkangyal és az összes angyalok segítségével a gonosz szellemeket elűzze, műveiket és terveiket megsemmisítse – különösen most, ebben az órában és hazánkban. Ámen.”

Szintén Lamberger Antóniának mondta a Mennyei Atya:
Gyermekeim! El tudjátok képzelni ezeknek a szavaknak a hatalmát, ha tiszta, odaadó, szerető lélekből száll Hozzám? Bizony mondom, egy lélek, aki szívből könyörög Hozzám, erősebb, mint egy egész hadsereg ördög! Mert Én vagyok az ereje, és eléje sietek seregeimmel. Ti nem imádkoztok ellenségeitekért, ezért vagytok az ő önkényüknek kiszolgáltatva… De Én azt mondom, imádkozzatok értük, hogy kiárasszam rájuk Atyai Szeretetemet, és Én meg fogom azt tenni! Könyörögjetek hozzám Akaratom szerint, akkor ellenségeitek tehetetlenek lesznek veletek szemben. Én szabaddá tettelek titeket, és ezáltal egészen a Kezembe vettelek Benneteket. Legyen ez az ima számotokra egy mentőhorgony az eljövendő bajok idején.

Exit mobile version

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás