Szeretnék többet tudni az engesztelés módjairól és egy közösséghez csatlakozni.
Egy éve mindennap imádkozom a Rózsafüzért a Szűzanya szándékára és a világ bűneiért engesztelésül.
Ez az ima arra indított hogy,  péntekenként böjtöljek szintén a Szűzanya szándékára és a bűnösök megtéréséért.
Nemrégiben láttam a Mária Natália nővérről és a Szent Anna réti Engesztelő Kápolnáról egy filmet.
Nagyon mélyen érintett, hogy a Szűzanya kérése még nem teljesült  és ezért fogadalmat tettem, hogy imádkozom naponta a kápolna felépüléséért.
Szívesen csatlakoznék imámmal egy imaközösséghez , ezért kerestem az interneten és találtam rá az  Engesztelés honlapjára.
Úgy érzem az engesztelés nagyon fontos számomra és szeretném ennek minél inkább alárendelni az életemet,
ezért lenne fontos számomra részt venni ezen a találkozón.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Vendreiné Pintér Ildikó