Újabb ima és böjti kilencedet fogok végezni Trianoni békekötés napjától (Úrnapjától) Jézus Szent Szívének ünnepéig, június 4. és június 12. között Bíborosunkért, püspökeinkért és a szerzetesrendek (hazai) vezetőiért (csütörtöktől péntekig). Ezúton szeretném felhívni minden hívő társam figyelmét erre, hogy aki úgy gondolja, csatlakozzon hozzám. Ezen kilenced alatt több pap is a napi szentmiséjét erre a szándékra fogja felajánlani. És ha ketten vagy többen kérik ugyanazt, akkor Jézus ígérete szerint meghallgatásunk lesz. Társuljunk minél többen, és ima és böjti kilenceddel cselekedjünk azért, hogy Bíborosunk, püspökeink és a szerzetesi közösségek vezetői minél inkább az igaz úton vezethessék hazánkat, hazánk Egyházát ezekben az egyre nehezebb időkben.

A tizenegyedik ima és böjti kilencedben is mindenki a maga életviteléhez mérten vállaljon a kilenc nap alatt imát és böjti felajánlást. A cél legyen ugyanaz: Bíborosunkért, püspökeinkért, a szerzetes vezetőkért.

A 2012. december és 2015. március között eddig megtartott tíz kilenced után ezt a kilencedet is a kegyelem látogatásáért mondott hálánk kell, hogy övezze, de egyben további kegyelmet kell, hogy kérjünk vezető papjaink számára (hiszen őket különös erővel és fondorlattal támadja a sátán). Meggyőződésem, hogy bíborosunk, püspökeink és a szerzetes közösségek vezetői kezében van jövőnk sorsa! A politikusok ilyen szempontból csak a második sorban jöhetnek számításba. Természetesen imánkba kell, hogy foglaljuk politikusainkat is, de elsősorban Egyházunk vezetőiért kell folyamatos imádságban és alkalmankénti böjtölésben élnünk. Kérjük Isten különleges áldását Egyházunkra, az Egyház vezetőin keresztül!

Egyházunk vezetőiért ki fog imádkozni és böjtölni rajtunk kívül? Az ateisták, a liberálisok biztos, hogy nem!

Jánossy Gábor

2015. április

 

Stella Maris Alapítvány, 1539 Budapest, Pf. 638. www.tengernekcsillaga.hu