Mária tisztelet teljesen biblikus alapokon

Beküldve: Írások, tanulmányok

A LifeSite egy amerikai neves portál, amely igyekszik őrizni és védeni a hagyományos katolikus és keresztény értékeket. A főszerkesztője a nem katolikus keresztényeket hívja segítségül a Katolikus Egyház mai válságos helyzetében, akik a Bibliához ragaszkodnak. Ezt írja: „Az egyház teljes 2000 éves történelme során soha nem volt nagyobb belső nyomás a világhoz való alkalmazkodásra, mint ma”. Számukra mutatja be a Mária-tiszteletet teljesen biblikus alapokon. Azt a cikkét idézzük, amelynek magyar fordítása itt jelent meg . Ebből idézünk változtatás nélkül csupán fő mondanivalójának alcímeket adva, hogy áttekinthetőbb legyen az írás.

Mária Istenanyasága

  • Kezdjük azzal a Mária elnevezéssel, amely néhány keresztény számára sok kellemetlenséget okoz – Isten Anyja. Ez a cím érthető módon sok keresztényt összezavar. Úgy tűnhet, hogy a katolikusok úgy vélik, hogy Mária valamivel több, mint Isten, akinek az anyja. De semmi sincs távolabb az igazságtól.

A Mária-tisztelet legelismertebb katolikus tanítója, Montforti Grignon Szent Lajos legnagyobb művében így ír Máriáról: „Az Egyházzal egységben elismerem, hogy miután Mária csupán egy Isten keze által alkotott teremtmény, az Ő végtelen fenségéhez mérten kisebb, mint egy atom, vagy inkább egyszerűen egy semmi. Egyedül Isten mondhatja: Én vagyok, aki vagyok. Következésképpen ennek a független és önálló Úrnak soha nem volt abszolút szüksége a Boldogságos Szűzre, hogy akaratát végrehajtsa, és ahhoz, hogy bármit megtegyen, egyedül csak akarnia kell”.

Az „Isten Anyja” megnevezés valójában logikus és szentírási.

  • Jézus fogantatásának pillanatától volt Isten, nem csak születése után. Vessünk egy pillantást a Lukács 1,43-ra, ahol arról van szó, hogy Mária meglátogatta a nagynénjét, Erzsébetet, miután megtudta Gábriel arkangyaltól, hogy nagynénje öregsége ellenére gyermeke fogant. Amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. „De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám?”
  •  

Mária ábrázolások

  • A Biblia arról szól, hogy ne készítsenek képeket és ne imádják őket, ám szinte minden katolikus templomban van legalább egy Mária-szobor.

A 2 Krónika 33,6-7-ben azt olvassuk: „Fiait átvitette a tűzön Ennom fiának völgyében, álmokra adott, jóslást űzött, varázslással foglalkozott, varázslókat és bűbájosokat tartott maga mellett, és sok olyasmit tett, ami gonosz az Úr előtt, hogy bosszantsa őt. Faragott és öntött képet is helyezett az Isten házába…”

Kerubok a frigyládán

  • Nos, a Bibliában azt is elolvastuk, hogy Isten ténylegesen parancsot adott a kegyes képek készítésére a templomban való felhasználáshoz – valójában a szövetség ládájára. Ezt olvassuk az 2Mózes 25,18-ban: „Készíts két kerubot vert aranyból az engesztelőhely két szélére.”

Lehet azt mondani, hogy ezeket csak dekorációnak szánták, és a katolikusok ennél is többre nézik az egyház szobrait, akár egy vallási szertartás részeként is. De ez is a Szentírás része.

 

Rézkígyó

  • Emlékszünk, amikor hűtlenségük miatt kígyók ölték meg az izraelitákat? Isten megparancsolta Mózesnek, hogy készítsen egy rézkígyót, és emelje egy póznára. A 4Mózes 21,8-9-ben ezt olvassuk: „És az Úr azt mondta Mózesnek: ’Készíts egy rézkígyót, és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.’ 9Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.”

Isten nyilvánvalóan nem akarta, hogy az izraeliták azt gondolják, hogy a rézkígyónak valamilyen hatalma van, hanem Őrá gondoljanak, és dicsőítsék Őt, mert megmentette őket.

 

Kérjük Krisztusban testvéreinket, hogy imádkozzanak értünk

Pontosan ezt teszik a katolikusok a szent szobrok és képek által.  Látják őket, és a szentekre és Istenre gondolnak, aki alkotta és megmentette őket, és azt várják a mennyben lévő szentektől, hogy imádkozzanak értük Istenhez. Ugyanúgy, ahogyan azt a Szentírásban is sok helyen szó van arról, hogy kérjük meg Krisztusban testvéreiteket, hogy imádkozzanak értünk.

  • Ha a katolikusok valóban azt hinné, hogy Mária valamivel magasabb rendű Istennél, akkor nem azt kérné tőle, hogy imádkozzon értünk Istenhez. Nem istennőként imádják, hanem imádkoznak hozzá, az Ő imáit kérik.
  •  

A katolikusok nemcsak Jézus anyjának, hanem minden hívő anyjának is tekintik Máriát

  • Akár hiszed, akár nem, ez is teljesen szentírási. Ezzel egy fantasztikus könyvben találkoztam, amelyet barátaim ajánlottak nekem, akik egy időben katolikus-ellenes keresztények voltak, de később Isten szavai a katolikus egyházba vezették őket.

A Jelenések 12,17 misztikus módon beszél Máriáról, de nyilvánvaló, hogy Mária az, mivel Krisztus tőle született. „Ekkor a sárkány haragra gerjedt az asszony ellen, és elment, hogy harcra keljen az asszony többi ivadéka ellen, akik megtartják Isten parancsait, és akiknél Jézus tanúságtétele van.”

A kígyó dühös volt az asszonyra, és harcra kelt maradék gyermekeivel – nem azzal a gyermekével, aki már megszületett, és aki felment az Istenhez – a többi gyermekével, akik Isten parancsolatait megtartják, és Jézusról bizonyságot tesznek. És ezek mi vagyunk! Tehát mi, keresztények, akik Isten parancsolatait betartjuk, és Jézusról bizonyságot teszünk, Mária gyermekei vagyunk ugyanúgy, ahogy Ő Urunknak, Jézus Krisztusnak édesanyja volt. Pál apostol úgy beszél az Egyházról, mint Jézus Krisztus misztikus testéről. Ennek a misztikus testnek Jézus a feje, és mi vagyunk ennek a misztikus testndk tagjai, tehát nekünk is atyánk Isten, és anyánk Mária, ahogy a Jelenések 12,17-ben olvassuk.

 

Ábrahám, a hívők atyja, Mária a hívők anyja

  • Sok nem katolikus keresztény énekel egy Ábrahám atyánkról szóló dalt... Miért teszik ezt? A hite miatt természetesen.

Pál a Róm 4,11-ben Ábrahámot „mindazoknak atyjának” hívja „akik hisznek”. És milyen hit tette őt a hit atyjává? Az a hit, amelynek a révén elhitte, hogy idősödő felesége fiat szül, és hogy hozzájáruljon ugyanezen fia, Izsák áldozati halálához.

Mária sokkal jobban megérdemli a Hit Anyja címet, mivel azt kérték tőle, hogy higgye el, hogy nem öregkorában, hanem szűzként fog gyermeket szülni! És neki is szembe kellett néznie gyermeke áldozati halálával, ám Ábrahámmal szemben, akinek a fiát az utolsó pillanatban megkímélte Isten, Mária meghívást kapott, hogy szenvedje el Fiának áldozati halálát, miközben a kereszt alatt állt. Beteljesítve ezzel Simeon templomban mondott próféciáját, hogy a szívét tőr járja át.

 

A keresztényeknek milyen tisztelettel kell lenniük Mária iránt

  • Annak érdekében, hogy bibliai megértést kapjunk arról, hogy a keresztényeknek milyen tisztelettel kell lenniük Mária iránt, vessünk egy pillantást az Ószövetségben a Frigyládának adott tiszteletre!

A Szövetség ládája szent volt, mert Isten elrendelte annak felépítését. A templomban tisztelték. Ünnepélyesen körbe vitték. Szentnek tartották.

A Zsid 9,4 szerint a második függöny mögött állt az a sátor, amit a Szentek Szentjének neveztek. Ebben volt  az arany tömjénező és a szövetség szekrénye, amelyet minden oldalról arany borított. Ebben a szekrényben őrizték a mannát tartalmazó aranyvödröt, Áron kivirágzott vesszejét, és a szövetség tábláit. A szövetség szekrényét Isten lábtartójának hívták, ez azt jelentette, hogy Isten jelen van a templomban.

A frigyszekrény annyira szent volt, hogy soha nem engedték megérinteni, kivéve bizonyos levitákat. Ezt akkor erősítették meg, amikor Óza megérintette a ládát, hogy stabilizálja azt, miután az azt hordozó ökrök megbotlottak. Erre az Úr haragra gerjedt Óza ellen, s megverte őt vakmerőségéért, úgy, hogy ott halt meg az Isten ládája mellett, mivel senki sem engedte meg, hogy megérintse a ládát, kivéve azokat, akiket Isten erre rendelt. Elolvashatjuk ezt a beszámolót mind a 2 Sámuel 6,1-7-ben, mind az 1 Krónika 13,9-12-ben.

 

Mennyivel nagyobb tisztelet jár Isten anyja, Mária számára?

  • Isten maga alkotta Őt anyja méhében. De ő a Szövetség új ládája is, és nemcsak a törvény tábláit, hanem magát a törvényhozót hordozta méhében. Nem csak a mennyből alászálló mannát, hanem az Ég valódi kenyerét, magát Jézus Krisztust. Az Atyaisten Máriát választotta ki, hogy Jézust adja a világnak.
  •  

Isten azt is akarta, hogy Jézus Márián keresztül tegye első csodáit

  • Első csodája akkor volt, amikor Erzsébetet meglátogatta, és Erzsébet szíve alatt feujjongott a magzat. Krisztus első nyilvános csodáját a kánai menyegzőn tette. Azt olvassuk, hogy miután Mária azt javasolta, hogy Jézus adjon több bort az esküvői lakomához, azt válaszolja neki, hogy még nem jött el az ideje. Ennek ellenére megteszi a csodát Mária kérésére.
  •  

A Szentírás arra hív meg minket, hogy kérjünk meg másokat, hogy imádkozzanak értünk.

  • Mennyivel több értelemmel bír megkérni Jézus saját anyját, hogy imádkozzon értünk?

Természetesen megkérhetjük a mennyei szenteket is, hogy imádkozzanak értünk. Emlékezzünk, mikor megjelent Mózes és Illés az Úr színeváltozásakor? Beszélgettek Vele.

Urunk azt mondta a szadduceusoknak, hogy Isten az élők, nem pedig a halottak Istene.

Ha mi képesek vagyunk kommunikálni a bolygó egész területén az eszközeinkkel, Isten mért ne tehetné meg, hogy gondoskodjon arról, hogy a mennyországban lévő gyermekei  kommunikáljanak az Ő földi gyermekeivel?

 

Isten nekem és neked egy mennyei Anyát adott, hogy minket Fiához elvezessen.

  • Mária által Jézushoz menni ugyanolyan, mint az, hogy az Atya Isten Mária által adta nekünk Jézust.

 

Ugyanazt a szeretetet adni Máriának, amit Jézus adott neki

  • Kedves testvéreim Krisztusban, akik szeretik az Urat, és Jézust a szívetek Királyává tettétek, kérjétek meg Jézust, hogy ugyanazt a szeretetet adjátok meg Máriának, amellyel ő maga is volt iránta! Ő soha nem akarta lerontani a Fiának adott dicsőséget. Kedves testvéreim Krisztusban, akik szeretik az Urat, és Jézust a szívetek Királyává tettétek, kérjétek meg Jézust, hogy ugyanazt a szeretetet adjátok meg Máriának, amellyel ő maga is volt iránta. Ő volt a legalázatosabb minden teremtmény közül, hogy a Szentlélek ihletésére megtanuljuk tőle, azt, amiért Ő a kiválasztott.

Egyetlen festőt sem sért, ha valaki megcsodálja a festményét.

  • Mária pedig Isten gyönyörű alkotása, aki olyan dicsőséget ad az Istennek, amilyet senki más. Lelke „magasztalja az Urat”, ahogy azt olvashatjuk a Szentírásból.

Ő a te anyád is. Szeret téged, és semmi mást nem szeretne tőled, csak hogy teljes szíveddel, lelkeddel, elméddel és erőddel szeresd a Fiát.

 

Az Üdvözlégy Mária teljesen biblikus imádság

  • „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr veled van.” Ezt az angyal mondta Máriának. És Erzsébettel ismételjük: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse.”

Amikor a római katolikusok azt mondják: „Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozz értünk bűnösökért most és a halálunk óráján”, nyilvánvalóan azt kérjik, hogy imádkozzon értünk Istennél.

 

John Henry-Westen, LifeSite News főszerkesztője ezekkel a szavakkal fejezi be mondandóját, amelyet a nem katolikus keresztény testvéreinkez intéz: „most katonákra van szükségünk Krisztusért, az Egyház lelkéért folytatott küzdelemünkben. Szükségünk van tengerészgyalogságra ebben a háborúban. Mennyei Anyád arra hív téged, hogy szeresd Fiát és egyházát. Ez az a hely, ahova tartozol. Kérlek, jöjj haza!”