Karácsonyi levél 2012.
(a magyar karácsony szó szláv eredetű, a szláv
korcsun szóból ered, amely lépőt, átlépőt jelent)
Kedves Testvéreim!
Nagycsaládos apa és férj vagyok, magyar ember. Foglalkozásomra nézve gyermekvédő, önkéntesként családsegítő.
Barátaimmal mindnyájunkat érintő ÉLET-ügyben szólaltunk meg 1998. márciusában. Én voltam akkor az Alfa Szövetség szóvivője. Egy konkrét eset kapcsán (http://hexa.hcbc.hu/meh/kormos.htm ) érveltünk a magyar méhmagzatok életjoga és a magyar anyák szabad és jó választása mellett. A „dávodi magzatot” 1998. március 25-én, vagy 26-án kormányzati beavatkozásra, törvénytelenül megölték (akkor még ellentétes bírósági ítélet volt érvényben). Március 25-e „Gyümölcsoltó Boldogasszony” napja, amikor a keresztények az Emberfia fogantatását ünneplik… – A nagy média-nyomás miatt kevesen értették meg, hogy egyrészt a magyar ÉLETről, a magyar JÖVŐről volt szó, másrészt az abortuszba hajszolt, vagy abortuszt választó magyar anyákról, családokról. (http://hexa.hcbc.hu/meh/davod.htm )
2012. Karácsonyán a mélyszegénységben élők és a szegénységbe csúszók életéről szeretnék Írni. Vagyis a magyar társadalom nagyobbik feléről, a gyermekek legalább háromnegyedéről…
Úgy tapaszatalom, hogy ma,Magyarországon nemcsak a méhmagzatok, de a szegények is életveszélybe kerültek. Éheznek és fáznak – többen közülük megfagytak és meg fognak fagyni ezen a télen is, ha hagyjuk.
12 évvel ezelőtt láttam magam előtt egy hatalmas madarat, amit a magyarsággal azonosítottam. A madár a remény, vagy a reménytelenség uralma szerint lassan emelkedett, vagy süllyedt. 1998. tavasza meghozta a felemelkedést, 2008 ősze a süllyedést…
Vészhelyzetben gyors cselekvésre van szükség! Fönt is, középen is, lejjebb is. Mert elveszett 1 millió munkahely, ami 1990 előtt megvolt („Mondd, mit érlel annak a sorsa, akinek nem jut kapanyél…”), mert a szegényeknek esélyük sincs saját otthont teremteni, mert sokaknak az otthon megtartása okoz súlyos gondot, mert jobb híján gyermekeket szakítunk el szüleiktől, szülőket gyermekeiktől, mert a családok és az ország eladósodottsága átlépte a kezelhető mértéket, mert a devizahitel-csalás, a kamatos-kamat mechanizmus elszívja a szerény jövedelmeket, mert az energia- és élelmiszerárak a fellegekben, mert a családi pótlék, a GYES és a GYET 2008 óta nem emelkedett…
Nincs hová hátrálni!
2012. Karácsonyán nincs a hajlékokban tartalék élelmiszer és tüzifa, a vergődő családokban az egy főre eső felhasználható havi jövedelem 10 ezer Ft alatt van, az elprivatizált erdőket rendőrök védik, a megfagyni nem akaró „tolvajokat” tízezrekre büntetik. (Az energiaár csökkentése sok családon igen, de a legkisebbeken nem segít, hisz nekik sem gázuk, sem központi fűtésük, sokaknál már az áramot is kikapcsolták.)
Akkor hát mit tegyünk?
Módszerként és cselekvésként ajánlom a föntről „kibocsájtott” figyelmeztetését: „Éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok engem. Mezítelen voltam és felruháztatok engem, beteg voltam és meglátogattatok, fogoly voltam, és eljöttetek hozzám… Bizony mondom nektek, amit eggyel a legkisebbek közül tettetek, velem tettétek.” – És azét, aki előkészítette az Ő útját: „A sokaság pedig megkérdezte tőle: "Akkor hát mit tegyünk?" János így válaszolt nekik: "Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék." Vámszedők is mentek hozzá, hogy keresztelje meg őket. Ezek szintén megkérdezték tőle: "Mester, mit tegyünk?" Nekik ezt mondta: "Semmivel se hajtsatok be többet, mint amennyi meg van szabva." Megkérdezték tőle a katonák is: "Mi pedig mit tegyünk?" Nekik viszont ezt felelte: "Senkit ne bántalmazzatok, meg ne zsaroljatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal."
Az ÜZENET világos, egyszerű és egyértelmű. Mindenki le tudja fordítani saját élethelyzetére, lehetőségeire, ha fontos neki az ÉLET… (A segítségnyújtás mikéntjéről természetesen saját magunknak kell dönteni: tájékozódni rokonságunkban, környezetünkben a nélkülözőkről, kiválasztani a megbízható „gyámolító” személyeket, kisebb és nagyobb szervezeteket, ellenőrizni, hogy eljutott-e a rászorulókhoz adományunk. Ha javainkat megosztjuk, életeket mentünk és életet nyerünk.)
Természetesen az Elöljárók, Magyarország vezetői számára is ugyanez a zsinórmérték. Befolyásukkal legyen arányos felelősségvállalásuk, áldozatuk. Támogassuk őket imával!
12 évvel ezelőtt nem volt alkalmam a nyilvánosság előtt elmondani, most megteszem: az emberi élet drasztikus elvétele, az aljas magzatgyilkosság után az anyának (a magyar anyáknak) szóló üzenetet kaptam. Felülről: „… én sem ítéllek el, menj és többé ne vétkezz!”
A „rendszerváltás” áldozatai, az éhező, fázó gyermekek, megfagyó emberek sem ítélnek el bennünket..
Míg van időnk jót tenni, tegyük bátran!
Csemő, 2012.12.26. – Szent István vértanú-diakónus emléknapján
(a diakónus feladata az ősegyházban az istentiszetelen való közreműködés és a szegények szolgálata volt)
Olgyay György
