http://mariaszobor.hu/koszonto.html





Él egy legenda Budán: IX. Ince pápa, amikor elhatározta, hogy kiűzi Európából a már Bécset fenyegető törököket, egységbe hívta a kor európai nagyhatalmait és Magyarország, azon belül is elsősorban Buda felszabadítását tűzte ki célul. Magához hívta a kapucinus rendi Márk atyát, elküldte Magyarországra lelkesíteni a magyar hajdúkat és az egész Európából összesereglett csapatokat. Elmesélte, hogy megjelent neki a Szűzanya alakja és hirtelen értelmet nyert a BUDA szó. A beata virgo dabit auxilium régi fohásza számára új jelentést nyert: Budam Virgo Dabit Auxilium – a budai Szűzanya segítségét jövendölte meg.



Avianói Márk lelkesítette is a katonákat, valahogy ez mégsem volt elég… Hiába tűzték már júniusban Fiáth János hajdúi a magyar zászlót a vár fokára, a törökök erősen tartották a várat. Az egész nyár lassan eltelt, a csapatok az esős idő beállta előtt haza akartak menni, ezért már-már szedelődzködtek volna az idegen zsoldosok, amikor a vezérek szeptember elején még egy utolsó ostromra szánták el magukat. A Duna felőli oldalról ágyúzták, gyengítették a falakat. Egyszercsak a dzsáminál egy falszakasz leomlott, előtűnt egy, a hajdani Nagyboldogasszony templomban korábban elfalazott Mária-szobor. A Gyermeket kezében tartó Madonnát a törökök elől rejtették el, nemzedékekkel korábban, már senki nem tudott létezéséről. A keresztény katonák döbbenten néztek felfelé. Az első ámulat hihetetlen erővé változott, halált megvető bátorsággal indultak a falakra, ugyanakkor a várvédők ereje megtört. Egy óra múlva Buda felszabadult. Buda Eliberta!



A hagyomány szerint ez a szobor látható ma is a Mátyás templom lorettói kápolnájában. A segítő, a győzelmet hozó Mária neve egybe forrt BUDA várával. Budam Virgo Dabit Auxilium. Talán nem meglepő, hogy manapság is sokan értik és éltetik ezt a legendát. Tovább akarják adni a pápa üzenetét. Tudják, hogy fentről kapott kegyelem nélkül nem tudjuk legyőzni a minket fenyegető kishitűséget, hitetlenséget, és beletörődést. Ma, egy profanizálódó korban talán még nagyobb szükségünk van a legtisztább női, pontosabban anyai minőséget megjelenítő szimbólumokra. Ezek megléte akkor is erővé válik, ha nem is tudjuk pontosan, hogy miként hat, hogyan válik életünk éltető forrásává a belőlük áradó energia. Az anyaság misztériuma nélkül nem képzelhető el az élet újjászületése.



Szobrok, templomok nélkül városunk, Buda unalmasabb, sivárabb és dísztelenebb lenne. Velük együtt viszont hagyományainkat éltető, történelmünkre emlékeztető nemzeti zarándokhely, ahová életében egyszer minden magyarnak el kell jönnie. A pusztító háborúk és ostromok után is újjáépülő városba, amely annyit szenvedett a századok alatt. Legalább háromszor kellett a puszta romokból újjászületnie, 1686-ban, 1849-ben és 1945-ben. De az élet mindig újra megszületett, hála a teremtő energiáknak.



A magyarok szívének oly’ kedves Budavárt Jókai így jellemzi: „Hazánknak lüktető szíve… Egy ideális, nagy édesanyának látható arca…” S, ha ez így van, hol lenne méltóbb helye a gyermekét kezében tartó Szűzanya szobrának, mint éppen Budán?”



Krisztus és Mária győz!                                                                                                                                                Bazsó-Dombi Attila