Kedves Bocsa Atya! Nagyon szép volt a szombati mise! Mikor szaladtam a ködben és esőben, hogy odaérjek, el nem tudtam képzelni, hogy lesz-e ott ember, ilyen időben. És mikor először a sok-sok esernyőt, majd a kápolnácska lámpáit megláttam, elámultam. Azt, hogy milyen is lehetett bent, azt nem láttam, mert sokan felálltak a kövekre és esélyem nem volt az esernyők fölött átnézni. Kőből volt ugyan mégBővebben

Elsőszombati szentmise a Szent Anna-réten (Első nyilvános szentmise a kápolna felszentelése után) Bevezető a szentmise elején A mai ünnep neve epifánia, magyarosan vízkereszt. Az Úr megjelenését, világ előtt való megmutatkozását jelentette eredetileg. Magában foglalta a karácsonyt, a bölcsek imádását, Urunk nyilvános fellépését, vagyis megkeresztelkedését a Jordánban és első nyilvános csodáját Kánában. Később ezekből külön ünnepek lettek, de ma is megmaradtak lényegében egyben, a karácsonyi ünnepkörBővebben

Világ Győzelmes Királynője Engesztelő Kápolna felszentelésére, bár nagyon készültem, de a munkámat sehogyan sem sikerült péntekről átszerveznem másik napra, igy nem tudtam eljutni a helyszínre. Vácon bementem pont 11 órakor a Szent Anna templom örökimádó kápolnájába az Oltáriszentséghez, hogy legalább lélekben legyünk együtt az Úrnál a Szent Anna rétiekkel együtt. Mikor végeztem, kimentem a bejárati üvegajtóhoz, hogy köszöntsem ott is a Tabernákulumban lévő Úr Jézust,Bővebben

Egyik testvérünk ezt a címben szereplő üzenetet kapta a szívébe. Ma megtörtént a Világ Királynője Engesztelő Kápolna megáldása a Szent Anna-Réten (a polgármester bejelentése szerint a mai naptól ez a rét hivatalos neve ismét) és bemutatásra került benne az első szentmise közel 2000, az ország legtávolabbi pontjairól is – a részvételen való előzetes óvások ellenére is – odaérkezett zarándok jelenlétében, amelyet Erdő Péter bíboros úrBővebben

A hívő közösség adományaiból felépült Anna-réti kápolna ünnepélyes megáldására az eredetileg kiadott időpontban, 2023. december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén kerül sor. Az eseménnyel kapcsolatban ugyanakkor felhívjuk minden érdeklődő figyelmét, hogy a nagy havazás rendkívüli mértékben megnehezíti az Anna-réti kápolna megközelíthetőségét. Jelenleg 50 cm hó takarja a környéket, amelyben a közel 1 km-es, csak gyalog megtehető táv nem mindenki számára teljesíthető. Ezért nyomatékosan arra kérünkBővebben

A hírekben is bemondták, az interneten is ezt olvashatjuk: Budapesten lezárták a Normafát, mert az ónos eső következtében a fákra rakódott jég az éjszaka megvastagodott, ágak és tenyérnyi jégdarabok szakadnak le, kisebb fák kidőlése is várható – közölte a XII. kerületi önkormányzat. Az időjárás előrejelzés szerint szombatra is hasonló időjárási viszonyokra számíthatunk. Ezért az Anna-réten szokásos elsőszombati imádság és szentmise elmarad. Imádkozzunk, engeszteljünk otthon!  VégezzükBővebben

      Készüljünk erre az alkalomra úgy, hogy a Világ Győzelmes Királynője rózsafüzért imádkozzuk kilenced formájában. A kilencedet november 30-án Szent András apostol ünnepén célszerű elkezdeni, így jön ki a kilenc nap. Ki-ki erőihez mérten ezt megtámogathatja böjttel is, és imádkozza úgy és akkor, ahogyan állapotbeli kötelességei engedik. A kilenced szándéka ez legyen. Az engesztelők és a magyar nép egységéért, Magyarország oltalmáért, engesztelő hivatásánakBővebben