Elhangzott a Szent Anna-réten február első szombatján Lezárult egy szakasz, a kápolna megépüléséért folytatott küzdelem. Nehéz volt ez a küzdelem. Hosszú utat kellett bejárni. Sokat kellett imádkozni. Sok diplomáciai lépést tenni. Sok akadály kikerülni. Sok gonosz lelket elkergetni. Minden gonosz lelket még nem sikerült elkergetni. Főleg azokat nem, amelyek a magyarságra nehezednek már évszázadok óta: a megosztottság, a széthúzás, az ellenségeskedés, a saját fejünk utánBővebben

Gargano az olasz csizma sarkában található Szent Mihály barlang szentélye, amelyet nem emberi kéz szentelt fel, hanem maga az Arkangyal szentelte templommá. Egy olasz Gargano nevű nemes embernek nagy földbirtoka volt azon a hegyen. 490. május 8-án a szentéletű Lorenzo Majorano püspöknek égi jelenése volt, amikor hirtelen egy angyal jelent meg neki, aki ragyogóbb volt a napnál és így szólt a püspökhöz. „Én vagyok MihályBővebben

Kedves Bocsa Atya! Nagyon szép volt a szombati mise! Mikor szaladtam a ködben és esőben, hogy odaérjek, el nem tudtam képzelni, hogy lesz-e ott ember, ilyen időben. És mikor először a sok-sok esernyőt, majd a kápolnácska lámpáit megláttam, elámultam. Azt, hogy milyen is lehetett bent, azt nem láttam, mert sokan felálltak a kövekre és esélyem nem volt az esernyők fölött átnézni. Kőből volt ugyan mégBővebben

Elsőszombati szentmise a Szent Anna-réten (Első nyilvános szentmise a kápolna felszentelése után) Bevezető a szentmise elején A mai ünnep neve epifánia, magyarosan vízkereszt. Az Úr megjelenését, világ előtt való megmutatkozását jelentette eredetileg. Magában foglalta a karácsonyt, a bölcsek imádását, Urunk nyilvános fellépését, vagyis megkeresztelkedését a Jordánban és első nyilvános csodáját Kánában. Később ezekből külön ünnepek lettek, de ma is megmaradtak lényegében egyben, a karácsonyi ünnepkörBővebben

Világ Győzelmes Királynője Engesztelő Kápolna felszentelésére, bár nagyon készültem, de a munkámat sehogyan sem sikerült péntekről átszerveznem másik napra, igy nem tudtam eljutni a helyszínre. Vácon bementem pont 11 órakor a Szent Anna templom örökimádó kápolnájába az Oltáriszentséghez, hogy legalább lélekben legyünk együtt az Úrnál a Szent Anna rétiekkel együtt. Mikor végeztem, kimentem a bejárati üvegajtóhoz, hogy köszöntsem ott is a Tabernákulumban lévő Úr Jézust,Bővebben

Egyik testvérünk ezt a címben szereplő üzenetet kapta a szívébe. Ma megtörtént a Világ Királynője Engesztelő Kápolna megáldása a Szent Anna-Réten (a polgármester bejelentése szerint a mai naptól ez a rét hivatalos neve ismét) és bemutatásra került benne az első szentmise közel 2000, az ország legtávolabbi pontjairól is – a részvételen való előzetes óvások ellenére is – odaérkezett zarándok jelenlétében, amelyet Erdő Péter bíboros úrBővebben

A hívő közösség adományaiból felépült Anna-réti kápolna ünnepélyes megáldására az eredetileg kiadott időpontban, 2023. december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén kerül sor. Az eseménnyel kapcsolatban ugyanakkor felhívjuk minden érdeklődő figyelmét, hogy a nagy havazás rendkívüli mértékben megnehezíti az Anna-réti kápolna megközelíthetőségét. Jelenleg 50 cm hó takarja a környéket, amelyben a közel 1 km-es, csak gyalog megtehető táv nem mindenki számára teljesíthető. Ezért nyomatékosan arra kérünkBővebben