Ideje: 2019. június 7, elsőpéntek 15.00 óra     A szentmisét a Mária Rádió egyenesben közvetíti

            Helye: Szent Vér kápolna Budapest (a kápolna megközelíthető a Bécsi útból nyíló Doberdó útról, amelyen az Óbudai Egyetem két épülete között elhaladva az aszfalt út végéntől az erdei úton 3-5 perc a kápolna.

A kápolna a volt Trinitárius templomtól is megközelíthető. A Kiscelli Múzeumtól előtte 14.00 órakor keresztút indul a kápolnáig.

             A szentmisét bemutatja Bocsa József atya

 

A szentmise bevezetője

 

Elsőpéntek van, a szentgyónásnak, és Jézus Szent Szíve engesztelésének az ünnepe. Az egész június hónap Jézus Szentséges szívének van szentelve.

Egy hete volt első szombat. Az elsőpéntek és az elsőszombat, a Szűzanya Szeplőtelen Szíve engesztelésének az ünnepe most éppen szétvált egymástól. De e két Szent Szív egymástól elválaszthatatlanok. A szeretet örök példáját adják nekünk. Ha tudjuk mi is Jézust Mária Szívével szeretni, és Máriát Jézus szívével, ahogyan ők szerették egymást, akkor tökéletes lesz a szeretetünk.

Szeretnénk e szentmisében felajánlani magunkat a két Szent Szívnek és Szent Józsefnek, hogy beléphessünk a Szentcsalád szeretetáramába, hogy ott minden bűnünktől megtisztuljunk, minden sebünk, amit a bűn ejtett rajtunk, begyógyuljon, és képesek legyünk mi is ennek a megváltó, engesztelő szeretetnek a hordozására.

 

A szentmise homiliája

Ha megritkult is, ha elgyengült is, de él még Magyarországon az elsőpénteki gyónás és szentáldozás. A hivatásukat komolyan vevő papoknak  egyik legfárasztóbb napja éppen az elsőpéntek, amikor végig látogatják a betegeket. A Két Szent Szívnek az elsőpénteki és az elsőszombati engesztelése nem halt ki még teljesen hazánkban, de bizony erősítésre szorul. Ezt az erősítést hozta meg a 2017-es jubileumi év, amelyben a Szűzanya fatimai jelenéseinek a százéves évfordulójára emlékeztünk. És ezt erősíti bennünk az Eucharisztikus Világkongresszusra való készülődés is.

Még Szent II. János Pál pápa indította világkörüli útjára azt zarándok Szűzanya szobrot, amely arra volt hivatott, hogy elvigye a világba Fatima üzenetét. A 2017-es jubileumi évben Ferenc pápa is megáldott 6 fatimai zarándok Szűzanya szobrot a 6 kontinensre. Az a szerzetes közösség, amelyik elvitte a kontinensekre ezeket a zarándokszobrokat, kérte Ferenc pápát, hogy hosszabbítsa meg ezt az időt, mert sokfelé nem jutottak el. És ő meghosszabbította ezt 2019 végéig. Tavaly is járt már ez a szobor Budapesten néhány plébánián, és a múlt hónapban is tett egy kis körutat. És folytatni akarja útját itt Magyarországon még július és augusztus hónapban.

Ennek a szerzetesközösségnek a vezetője Edgardo Arellano atya, rövidebb, közismert nevén Bing atya személyesen is eljött Magyarországra, és három héttel ezelőtt egy lelkigyakorlatot tartott. Nagyon megerősített minket engesztelő hivatásunkban. Lelkigyakorlatának az anyaga az Engesztelők honlapján hallgatható, olvasható.

Nincs idő most arra, hogy ebből idézzek. Látogatásának csak egyetlen mozzanatára szeretném felhívni a figyelmet. Kimentem elé a repülőtérre, és a legnagyobb megdöbbenésemre ott az érkezési csarnokban letérdelt egy oszlop tövébe, és elvégezte nálam a szentgyónását. A lelkigyakorlaton elmondta, hogy miért tette. Azt mondta, soha nem tett még ilyet, amikor más országba érkezett, pedig bejárta a föld szinte valamennyi országát. De amikor megérkezett Magyarországra, itt megérezte a Szűzanya  illatát, ez volt az, ami őt  letérdelésre és gyónásra késztette.

Külföldről rengetegen idejönnek hozzánk Isten küldöttei, és ők mondják nekünk, hogy milyen ország is a miénk. Rádöbbenünk-e már végre valahára mi is, hogy nem akármilyen ország a miénk? Rádöbbenünk- e végre valahára, hogy mi a Szűzanya országa vagyunk? Rádöbbenünk-e végre valahára, hogy mi a Szűzanya engesztelő országa vagyunk, és legfontosabb feladatunk éppen az engesztelés?

Az engesztelésen, annak komolyan vételén múlik nemcsak Magyarország, hanem az egész világ sorsa – Ez Fatima legfőbb üzenete. E zarándok Szűzanya szobor látogatása éppen ebben akar erősíteni minket, abban, hogy hogyan sajátíthatjuk el az engesztelő életmódot, erősödhetünk meg engesztelő hivatásunkban. Ennek nagyon gyakorlati útját mutatja a Szűzanyának ez a látogatása.

Amikor megérkezik egy plébániára, vagy egy közösségbe a Szűzanya szobor, virágokkal feldíszítik a szobrot gyönyörűen, ünnepélyesen fejére teszik a koronát, amely azt fejezi ki Jézus a király, Mária a királynő. Kezébe adják a rózsafüzért, ráadják a skapulárét. Elhangzik Szent II. János Pál pápa felajánló imája, amellyel 1984-ben a világot a Szűzanya Szeplőtelen Szívének felajánlotta, amely után néhány évvel összeomlott a durva, embertelen ateizmust hirdető Szovjet birodalom, megbukott az istentelen rendszer. A szentmise végén  a jelenlévők felajánlják magukat a Szentcsaládnak, mert ma a családok vannak a legnagyobb veszélyben, és magukra öltik a Szűzanya ruháját, a skapulárét. A végén a Szűzanya szobrot hozó társaságból egy szerzetes néhány szóban elmondja, hogy mit is jelent az engesztelő életmód:  

Akik nagyon messziről jönnek, nem voltak hívők, vagy abba hagyták kitük gyakorlását, azoknak előbb egy komoly életgyónást kell végezniük, de azt követően is fontos a gyakori gyónás – nemcsak a kötelezően előírt minimun,  az évi egyszeri –, hanem a gyakori gyónás. Legalább havonta, de akár hetente is – már ahol erre még egyáltalán van lehetőség (Magyarországon hál’Istennek még sokfelé van). Azután a szentmisén való gyakori részvétel, szentáldozás, gyakori szentségimádás és a rózsafüzér naponta való imádkozása. És az elsőpéntek és az elsőszombat megtartása. Ha máskor nem is tudnánk hétköznap elmenni szentmisére, ezeken a napokon menjünk el, és ezeken a napokon mindenképpen imádkozzuk a rózsafüzért!

Az engesztelők honlapján olvasható a Szűzanya szobor látogatásának a pontos menetrendje, és az is, hogy kitől kérhető. Buzdítok mindenkit, hogy olvassa az ezzel kapcsolatos anyagokat az engesztelők internetes honlapján (itt olvasható egy a két Szent Szívnek, ill. a Szentcsaládnak való odaszentelődésre felkészítő elmélkedés), és munkálkodjon azon, hogy a Szűzanya eljuthasson az ő plébániájára is. Mutassuk meg, hogy mi a Szűzanya országa vagyunk, és szívesen fogadjuk, ha hozzánk érkezik!

 

Hívek könyörgése

Drága Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy atyai szeretetedben nem hagytál minket a bűn és a sátán ragságában, hanem elküldted Szent Fiadat, aki vállalta helyettünk a halált, és bevon minket, az Ő testének tagjait a megválásba azáltal, hogy a Szűzanyához társulva részesedjünk mi is az Ő megváltó szenvedésükben.

1.     Hogy Magyarország betölthesse kezdettől kapott engesztelő hivatását, ha lehet inkább oltáráldozattal, mint véráldozattal!

2.     Add Urunk, hogy egyre több ember ismerje fel az engesztelés jelentőségét, egyre több magyar engesztelő legyen!

3.     Add Urunk, hogy az engesztelők egymással is egységben legyenek!

4.     Kérjük ezekhez a Boldogságos Szűzanyának, Égi Királynőnknek, a Magyarok Nagyasszonyának a közbenjárását!

5.     Kéjük a nagy magyar engesztelő szentek, Szent István, Boldog Gizella, Árpádházi Szent Margit, Boldog Özséb, és az összes magyar szent közbenjárását!

6.     Kérjük tiszteletre méltó Mindszenty József közbenjárását!

7.     És kérjük azoknak a közbenjárását is, akiknek hivatalos boldoggá avatása még nem indult, meg, de hisszük, hogy már ők is a mennyből segítik  az engesztelés ügyét.

8.     Kérjük Magyarország őrangyalának az oltalmát is, hogy Védelmezze  Magyarországot a rá leselkedő különféle veszedelmektől!

Szűzanyánk hints meg minket Szent Fiad drága vérével, hogy ez a Szent vér oltalmazzon, védelmezzen minket, és ébressze rá Magyarországot engesztelő hivatására! Mennyei Atyánk, mindezeket a kegyelmeket elsősorban Tőled kérjük, a te Szeretett Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.