Kategóriák
Lelkiélet

Szilveszter és Újév

2017. 12. 31. 

Kedveseim! Amikor elérkeztünk a polgári év utolsó napjához, érdemes komoly áttekinteni az elmúlt esztendőt. Azért fontos ez, hogy tanuljunk a bukásainkból, és adjunk hálát minden kegyelemért, amit Jézustól kaptunk. Kérjünk erőt a Mindenható Atyától, hogy az elkövetkező nehézségeket, és megpróbáltatásokat kibírjuk! Legyünk nyitottak a kegyelmek elfogadására, és amennyire lehet, haljunk meg ennek a világnak, és már csak az odafönt valókkal törődjünk. Szüntelenül imádkozzunk a Szűzanya, és Jézus szándékaira, hogy megvalósuljon mindaz, amit elterveztek. Legyetek nyitottak, és hirdessétek az Úr békéjét a jóakaratú embereknek.

2018. 01. 01. Szűz Mária Istenanya

Gyermekeim!  Szeretném megsokszorozni imádságaitokat, amikor felkészültök az ünnepnapokra. Ez azt jelenti, hogy minden jeles ünnepnapot szentségimádás előzzön meg, legalább egy órás legyen, hasonlóképpen, mint Szeplőtelen Fogantatásom Ünnepén. Fogjatok néhányan össze, és keressetek egy templomot, ahol Szentségimádást tarthattok, és imádkozzatok az Én szándékomra. Szorgalmazzátok a szentség jelenlétében való imát, amennyire lehetőségeitek engedik. Végezzetek engesztelő imákat hazátokért, hogy enyhüljenek a megpróbáltatások. Veletek vagyok, és ahol felkértek Engem vezetőtöknek, minden segítséget megadok nektek. Édesanyátok  

Anna Terézia

Exit mobile version

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás