1949.

II.

Az anyaszentegyház nagyböjtben Jézus értünk vállalt szenvedését állítja elénk és a szent szertartásokkal módot nyújt nekünk arra, hogy az Úr keserves kínszenvedésének titkait mindnyájan átgondoljuk, átéljük és lelki megszentelésünkre felhasználjuk. Előttünk áll tehát a bűneink miatt megalázott, megsanyargatott s a keresztfán gyötrődő Jézusunk. Mikor szenvedő arcára tekintünk, feltör szívünkből a bűnbánat. a viszontszeretet és az engesztelés vágya. Kedves Híveim! Lelki épüléstekre ez utóbbiról, vagyis az engesztelésről szeretnék ebben a főpásztori szózatomban hozzátok szólam.

Mi az engesztelés? A szolnoki szegényház kápolnájának oltárképe a Szentcsaládot mutatja be nekünk. A Szűzanya, Szent József és a kis Jézus házi munkájukat végzik. A képen a kis Jézus az asztalosműhelyben foglalatoskodik és munka közben megsérti egyik ujjacskáját. Szent József pedig atyai szeretettel megcsókolja a kis kezet, hogy ne fájjon. Ez az engesztelés, vagyis a szeretet vigasztaló csókja Jézus fájó sebére. Urunknak az emberi bűnök által megsebzett testén áhítatunk és áldozataink csókjaival enyhítjük a sebek fájdalmát. Az engesztelés szeretetből fakad. A szeretet nemcsak arra törekszik, hogy meg ne bántsa azt. akit szeret, és hogy mások se bántsák meg őt. de arra is. hogy ha a megbántás mégis megtörtént, akkor vigasztalja és engesztelje a megbántottat. Mondhatnám azt is. hogy az engesztelés vágya fokmérője a szeretetnek, vagyis csak az szeret igazán, akinek fáj az, ha mást megbántanak. Boldog emlékű XI. Pius Pápa tanítása szerint az Isten engesztelését az igazságosság és a szeretet követeli: ,.Az igazságosság: hogy a vétkeink által Isten ellen elkövetett megbántást és a rend megsértését jóvátegyük; a szeretet: hogy a szenvedő és gyalázatokkal elhalmozott Krisztussal együttérezzünk, s neki gyar-

lóságunk mértéke szerint némi vigasztalást nyújtsunk" (Miserentissimus Redemptor).

Az engesztelés tárgyát ugyanaz a Pápa az általa kiadott ima szerint abban jelöli meg, hogy jóvá akarjuk tenni az életmód és az öltözködés fényűzését és szemérmetlenségét. a romlottságnak az ártatlanok lelke ellen intézett számtalan tőrvetését, az ünnepnapok megszegését, az Isten nevére és szentjeire szórt szörnyű káromlásokat, magának az isteni szeretet szentségének, az Oltáriszentségnek a mellőzését vagy hajmeresztő szentségtöréssel való illetését.

Az engesztelés vágya és gyakorlata különös lendületet kapott századunkban a Szűzanya fatimai megjelenése és üzenete által. Mindnyájan tudjuk, mit üzent a világnak a Szűzanya, mikor az első világháború alatt, 1917-ben Fatimában megjelent. Azt, hogy szörnyű veszedelem fenyegeti a világot a sok bűnözés miatt és ezért nagyon szükséges, hogy a buzgó emberek egészen rendkívüli módon engeszteljék az ő szent Fiának Szívét. Ö is részt kér magának az emberiség megmentésében, és hogy felajánlja közbenjárását a bajba jutott embereknek, azt kérte, hogy az ő szeplőtelen Szívét is vigasztalják engeszteléssel.

Az anyaszentegyház a fatimai Szűzanya sok csodával igazolt megjelenését és sürgető kérését hálásan vette és megindította az engesztelés folyamatát az egész világon. Ahogy XIII. Leó Pápa 1900-ban, a századvégi fordulóban az egész világot Jézus szentséges Szívének fölajánlotta, úgy XII. Pius Pápa. Szentséges Atyánk 1942-ben a háborúban meggyötört emberiséget a Világ Királynője szeplőtelen Szívének ajánlotta föl. A Szüzanva Fatimában megmutatta szent Szívét. Nem rózsa köszöni, hanem töviskoszorú övezi azt. Fáj neki a sok bűn és baj, ami elárasztja a földet. Szavaiból megtudjuk, hogy az engesztelés az, ami legkönnyebben áttör a káromlások és go-

6 —

noszságok fekete felhőin, az tudja legeredményesebben kieszközölni Isten irgalmát erre a szerencsétlen nemzedékre.

Meg is indult az engesztelés szerte a világon.

A leghatásosabb engesztelés természetesen a szetmiseáldozat felajánlása, Jézus keresztfa-áldozatának megújítása oltárainkon. A hívek törekszenek minél több szentmisét fölajánlani és az általuk felajánlott szentmisén gondjaikat és jószándékaikat a pap áldozótányérkájára tenni. Szívesen és egyre növekvő számban jelennek meg a hétköznapi szentmisén, hogy ezzel engeszteljék az Úr Jézus szentséges Szívét a bűnös és lanyha hívek vasárnapi szentmise- mulasztásaiért.

A fatimai Szűzanya nagyon sürgeti a szentáldozást. Kérése mindig több megértésre talál. A hívek mindig jobban átérzik, hogy csak akkor mennek haza igazán megvigasztalódva és megerősödve a szentmiséről, ha a szentmisébe buzgó énekléssel bekapcsolódnak és ha a miséző pappal együtt az Úr Jézust a szentáldozásban ők is magukhoz veszik. Örömmel közlöm Kedves Híveinkkel, hogy egyházmegyénkben az elmúlt 1948. esztendőben több mint egymillióval nagyobb a szentáldozások száma, mint az előző évben. Ó. bár meghallgatná a szentségi Úr Jézus annyi sok buzgó lélek imáját és megmentene bennünket a jövőben minden nagyobb veszedelemtől!

A fatimai Szűzanya nagyon buzdít bennünket továbbá az engesztelő rózsafüzér imádkozására. Azt kérte, hogy engesztelési szándékunkat a szentolvasó minden tizede után e fohásszal fejezzük ki: „Ó, Jézusom. bocsásd meg bűneinket. Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra." Ez a fohász kifejezi, hogy először nekünk kell saját magunk számára bűnbocsánatot szereznünk, csak így leszünk méltók az engesztelésre, azután, hogy riadtan kell menekülnünk a pokol rettenetes veszedelmétől és végül, hogy irgalmat kell kérnünk azoknak, akik legjobban rászorulnak irgalomra vagyis akik leginkább gyötrődnek a kísértő sátán hatalma alatt. A Szűzanya int bennünket arra. hogy elmélkedve imádkozzuk a szentolvasót, vagyis — mint ő mondja, — „kí-

sérjük el őt“ földi életének különböző emlékezetes helyeire, mégpedig azáltal, hogy a rózsafüzértitkokat figyelemmel átgondoljuk. Még azt az óhaját is nyilvánította, hogy buzgón tartsuk meg az első pénteket és csatoljuk hozzá az első szombatot. Az első szombatot a szentgyónás, a szentáldozás és a rózsafüzér elvégzésével, valamint 15 perces elmélkedéssel szenteljük meg. Aki öt első szombatot így megtart, annak megígéri a Szűzanya, hogy nem fogja öl elhagyni halála óráján.

Mikor tovább keressük, mit tudnánk még a Szűzanya szeplőtelen Szívének vétkeink engeszteléséért és kéréseink meghallgatásáért felajánlani, rávetődik tekintetünk izgalmas, aggodalmas életünkre, nélkülözéseinkre és terhes munkánkra. Ó, emeljük csak fel kezünket az ég felé és rakjuk azt tele küzdelmes jelenünk mindennapi gondjaival és ajánljuk fel készséges lelkületünket az Úrnak, hogy az Ö kezéből alázattal elfogadunk minden terhet és minden megpróbáltatást. Sőt ne csak imáinkat, áldozatainkat. küszködéseinket, hanem egész magunkat, szívünket minden érzelmével és vágyával ajánljuk fel a Szűzanya szeplőtelen Szíve által az ég Urának s így esedezzünk, hogy hallgassa meg forró kéréseinket és irgalmazzon nekünk.

Váratlanul ránk szakadó csapások idején egyik-másik hívő megroppan, szinte elkábul és ilyenféle panaszra nyílik ajka: Miért engedte meg ezt a jó Isten? Ezeket a bánatos szenvedőket szeretném most odavezetni Jézus szentséges Szívéhez és a Szűzanya szeplőtelen Szívéhez. Mikor az Úr Jézus a keresztfán függött, hét fájdalmas szóval adta tudtunkra, mit érez. A legmegrendítőbb közöttük ez a kiáltás volt: „Istenem. Istenem, miért hagytál el engem?^” Ez a fájdalmas panasz nem azt jelenti, hogy Jézusban az isteni és az emberi természet elvált volna egymástól, hanem csak azt akarja Jézus velünk közölni, hogy szörnyű testi szenvedései mellett a legkeservesebb lelki szenvedések kelyhét is kiürítette érettünk. Vállalta az Istentől való elhagyatottság szívet marcangoló érzését, kínját, hogy a kétségbeesés órájában bennünket saját példájával megvigasztaljon. Istentől való ilyen elhagyatottságában vigasztalására és engesztelésére szolgált