Magyarország csak akkor tudja betölteni engesztelő hivatását,
ha minél több magyar felébred, megtér, ráébred erre a hivatására.
Magyarország csak akkor tudja betölteni engesztelő hivatását,
ha minél több magyar felébred, megtér, ráébred erre a hivatására.
Az olaszok már egy hónapja be vannak zárva. Ők is akárcsak mi – ők még inkább – csak virtuális eszközökön keresztül tudnak érintkezni egymással. Mirco Agerde, a kegyhely vezetője Schioban a jelenések 35. évfordulóján, 2020. március 25-én videoüzenetet intézett azokhoz, akik Schiora figyelnek. Ennek a beszédnek lényeges mondanivalóit ismertetjük mostBővebben
A soroksári fatimai templom bemutatása és az engesztelő naphoz kapcsolódó lelki benyomásokBővebben
Elhangzott Csilik János atya síremlékének a megáldásakor Nagyfaluban, a Szentháromság hegyen 2017. ugusztus 5-én. Csilik atyával, Éva asszonnyal, a nagyfalui engesztelő közösséggel való kapcsolatom, ismeretségünk éppen 10 évre nyúlik vissza. Most idejövet felidéztük első jövetelünket busszal. A busz akkor még nem tudott feljönni a hegyre. A közvetlenül a hegyreBővebben
Elhangzott a Szeretetláng átadáson 2015. február 2-án a váci Szent Anna piarista templomban.Bővebben
Miért? 1. Mert „Isten megáldotta a magyart!” 2. Mert „megbűnhődte már e nép” és Jézus könyörülni akar rajtunk! 3. Mert annak Máriának az Országa és népe vagyunk, aki végül eltiporja a Sátán fejét! 4. Mert innen indulhat ki, ha akarjuk: a bűnök eltörlése, a lelkek megszentelése, a Sátán letaszítása, JézusBővebben
Magyarország csak akkor tudja betölteni engesztelő hivatását, ha minél több magyar felébred, megtér, ráébred erre a hivatására. <Bővebben
Hazánk nehéz időket él át. De mindez nem az Égiek tudta nélkül van. A mostani nehéz napokat megelőző hónapokban vigasztaló, bátorító, imádságra, engesztelésre buzdító üzeneteket küldtek számunkra. És felkészítettek arra, hogy jönneke ezek a nehéz idők. Ezeknek az üzeneteknek nagy része időrendi sorrendben olvasható itt az Engesztelők Lapján. Most újraBővebben
hazánk, családunk, lakóhelyünk, plébániánk, parókiánk papjai, vezetői, hívei, közösségei köré XVI. Benedek pápa lemondásának a hetében jelent meg ez az ingyenes kis füzet. Egy harci riadó, a véres kard körbehordozása akar lenni. A már meglévő imacsoportok tagjait szeretné felrázni, és olyanokat is imádságra, ima-harcra buzdítani, akik eddig még nem láttákBővebben
„Drága magyar népem! Szomorúan figyelem sorsotokat az égben. Mivé lettetek? Nem hisztek Istenben, erkölcstelen életet éltek. Nem jártok a templomba a hét egyetlen napján sem. Nem járultok a szentségekhez. Minden napotok arról szól, hogy folyamatosan vétkeztek. A gonoszt szolgáljátok anélkül, hogy észrevennétek. Teljesen átadjátok magatokat a sátánnak. Nem vagytok tudatábanBővebben
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.