Magyarország csak akkor tudja betölteni engesztelő hivatását,
ha minél több magyar felébred, megtér, ráébred erre a hivatására.
Magyarország csak akkor tudja betölteni engesztelő hivatását,
ha minél több magyar felébred, megtér, ráébred erre a hivatására.
2012. 07. 22, Vasárnap A Golgota hegyén Jézus nagyon szenvedett a kereszten. Sokszor feljajdult fájdalmában. A pápa a kereszt előtt térdelt és sírva figyelte Jézus minden kínszenvedését. Segíteni akart Jézuson, de ő maga is gyenge volt. Ekkor Jézus így szólt hozzá: „Fiam, ahogyan a bűn egyre jobban növekszik aBővebben
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Gyógyító, édesanyai szeretetem hoztam el hozzátok, drága kicsinyeim. Simuljatok egészen Szentfiam akaratához úgy, hogy elfogadtok mindent a kezéből, ami hozzátok érkezik. Ajánljátok fel mindazokat az eseményeket, amelyek benneteket érnek! Sok érdemet tudtok szerezni a Mennyben ezek által. Ma ünnepre jövünk össze, hogy megtegyétek önfelajánlásotokat Szeplőtelen Szívemnek.Bővebben
Ezt az üzenetet egy Magyarországon élő fiatalasszonyon keresztül kaptuk, akitől az égiek rejtettséget kívánnak. Tőle származik a Szeretetláng látomás és annak értelmezése is. Jézus a Veronika Márta nevet adta neki, így indokolva a névválasztást: „Veronika, aki keresztutam során mélyen együtt érzett fájdalmaimmal és Márta, aki őszinte hittel azt mondta nekem:Bővebben
Üzenet a papoknak és az engesztelőknek Magyarországért imádkoztam. A Szűzanya szólt hozzám: „Nézd, mit tettem ma! Engesztelő országom közepére viszlek. Nézd, kit hozok és kit állítok országotok északi határára Szent István Király mellé. Nem mást, mint Mindszenty József bíboros fiam. Ő nem szent és nem boldog a földön, de nézd,Bővebben
Szűzanya: Őrangyalokat állítottam Nagy Magyarország határaira. Kört alkotnak, és mindegyik kezében egy réz kanna van, amely kifogyhatatlan olajjal van megtöltve. Engesztelő gyermekeim kannáiból, ha kiürül az olaj, oda tudnak menni az angyalokhoz, és kérhetik, hogy adjanak nekik ebből az olajból. Szeretetlángom ne aludjék ki! Őrizzétek a lángot, amit körétek vontam,Bővebben
Látomásban a Szűzanya Szeplőtelen szívének a kápolnájában együtt imádkoztam a Szűzanyával, akinek könnyes volt a szeme. Édesanyám – kérdeztem — miért könnyes a szemed? Szűzanya: Nézd fiam, mennyire fájnak az én szívemnek a világ bűnei, eleső gyermekeim gyengeségei. Fáj, hogy nem ismerik el Szentfiamat. Fáj, hogy nem tisztelnek, és nemBővebben
Drága Engesztelő gyermekeim, szeretnék szólni hozzátok. Most is köztetek vagyok, és szüntelen imában hordozom országunkat. Amíg felemelik jobbomat, vagyis, amíg tiszteletben tartják szent ereklyéinket, addig a kegyelem bőségesen árad rátok. De hamarosan más szelek fognak fújni, aminek előfuvallatai már érződnek. Arra kérlek titeket, őrizzétek tisztán szívetekben a keresztény értékeket, ésBővebben
Kedveseim, Magyarok Nagyasszonya ünnepén helyezzétek magatokat boldogan az Ő Szeplőtelen Szívének Szeretetlángjába! Engedjétek, hogy teljesen átjárjon titeket szeretetének hevületével! Találjatok nála boldog együttlétre, mert Édesanyánknak különös gondja van rátok és terve van veletek! Minél jobban belevetitek magatokat szent karjaiba, annál tökéletesebb gyermekei lesztek. Különleges módon van gondja rátok, csak neBővebben
Meg kell védenetek országotokat! Álljatok szorosan mellém és legyetek az én hadseregem! Fegyveretek legyen az imádság, az engesztelés és az erényekben való növekedés! Országunkat meg kell védenünk a gonosz erők mindenfajta támadásától. Erősen vértezzétek fel magatokat és szorosan maradjatok oldalamon, hogy Nagyboldogasszonyunk nyomdokain haladjunk rendületlenül! Mindnyájan, a magyar szentek közbenjárunk értetek,Bővebben
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.