Gyermekeim! (Lk 11, 27-28) Édesanyám dicséretét kiáltja valaki a tömegből. Boldognak mondja Őt, mert hordozta, és világra hozta a ti Üdvözítőtöket. Én azonban rögtön hozzátettem, „boldogabb, aki hallgatja, és megőrzi Isten Igéjét.” Mária a legboldogabb, mert tanításomat lelkébe fogadta, és életté váltva megvalósította. Ő lett a legtökéletesebb tanítványom, és a ti példaképetekké vált. Édesanyám kevés helyen jelenik meg a Szentírás szakaszaiban.  Érdemes megállni ezen a ponton, ahol az Ő személye felragyog az égen, és Úgy tündöklik számotokra, mint fényes hajnalcsillag. Beragyogja lelkünket és megvidámítja szívünket. Ő valóban nemcsak az én édesanyám, hanem a tiétek is, akik bizalommal fordultok hozzá, kéréseitekkel.  Pontosan arra a boldogságra mutattam rá, ami Édesanyánkban tökéletesen meg volt. Gondoljatok az igenjeire, mert mindig elfogadta, amit Atyám megengedett neki. Kövessétek az Ő példáját, tanuljátok meg tőle az alázatos engedelmességet és az odaadó szeretetet, amelyet irányomban mutatott. Jézus