Gyermekeim! Az igazságtalan bíróról szóló példabeszédben (Lk 18, 1-8 ) egy olyan történetet állítottam elétek, amelyben kiderült, hogy a gonosz bíró miért szolgáltatott igazságot a panaszosnak. Ez az özvegyasszony állandó könyörgések között zaklatta a bírót, hogy tegyen igazságot ügyében. Mivel állhatatos volt, kénytelen volt meghallgatni őt a bíró, és igazságot szolgáltatott neki. Szerettem volna kihangsúlyozni hallgatóságom előtt, hogy mennyivel többet az, ha gyermekeim állhatatosan könyörögnek mennyei Atyámhoz, kérésük meghallgatására, mint az, ahogyan a világ fiai teszik. A szüntelen imádság nemcsak a szóban kimondott imákra vonatkozik, hanem a gondolataitokra, a megnyilvánuló tetteitekre, és az egész életetekre is, amely Istenre irányul. Akik az állapotbeli kötelességüket végzik, azok képtelenek annyit imádkozni, mint akiket erre felszabadítottam. De megtehetik, hogy munkakezdés előtt nekem ajánlják magukat és feladataikat, és igyekeznek mindenben akaratomat követni! A munka befejeztével pedig adjanak hálát kegyelmeimért, és kérjenek bocsánatot tőlem, ha valami nem úgy sikerült! Cselekedeteitekkel tudjátok legjobban kifejezni irántam való szereteteteket! Jézus
2019-10-17