Gyermekeim! Katalin művelt családból származott. Tanulmányai során ismerte meg a kereszténységet. Tökéletesen vállalta a hivatását, amikor ellene mondott a császár parancsának, aki megkövetelte, hogy a bálványok tiszteletére rendezett áldozatokon vegyen részt. Bátran a császár elé lépve keresztvetéssel tett tanúságot hitéről. Ezzel a tettével bizonyította, hogy engem akar követni. Sőt, még el is marasztalta az uralkodó zsarnokságát. Több férfi próbálta őt visszatéríteni a római hitre, de mivel Katalin nagy bölcsességgel védte hitét, a férfiak is megtértek. Katalin még az őröket is, akik elkísérték utolsó útjára, megtérítette. Olyan ékesszólást és bölcsességet adtam neki, amelyet ígértem a vértanúknak. Vastüskés keréken kellett volna meghalnia, de a kerék darabokra tört. Végül is megkínozták, és lefejezték. Mielőtt ezt tették vele, én már elragadtam az ő lelkét. Katalin mindenét odaadta nekem, amije volt, az okosságát, az ékesszólását, amivel én ajándékoztam meg. Ahogy a szegény asszonyt (Lk 21,1-4), aki utolsó fillérjét dobta be a perselybe, mert fontos volt neki, hogy mindenét Istennek ajándékozza, úgy őt is megjutalmaztam. Katalin életével fizetett, méltán tisztelhetitek nagy segítő szentként. Jézus
2019-11-24