„Midőn szűz Szent Margitot az ő anyja még méhében viselé, a tatárok kemény üldözésének idejében, szűz Szent Margitnak anyja az ő férjével, úgy mint a királlyal, fogadást tőnek néminemű áldozatképpen magoknak és az országoknak megszabadításáért. Fogadást tőnek, hogy az Úristen őnekik leány magzatot adna, a szent apáca szüzek kezére adnák azt, mivel e szent szűzön kívül soha a magyar királyok nemzetéből senki apáca nem lett vala.”
(Részlet Szent Margit legendájából)
1242-ben született Spalatóban, Klissza várában (Dalmáciában, a mai Horvátországban), ahova a tatárjárás elől menekültek.. Szülei voltak: IV. Béla király és Laszkarisz Mária, testvérei: Boldog Kinga, Boldog Jolán, és Boldog Konstancia.
A tatárjárástól szerencsésen megmenekülve Istennek nevelték Margitot, fogadalmat tettek, hogyha az ország megmenekül, lányukat teljesen Isten szolgálatára szentelik. Már három évesen dominikánus apácák nevelték, Veszprémben. Nagyon vallásos volt, gyorsan tanult, sokat foglalkozott családja szentéletű őseinek történetével. Tíz évesen a Nyulak szigetére a dominikánus apácákhoz került, fogadalmat tett. Kereste a bőjt mellett az önmegtagadást, sőt önsanyargatást. A munkákból kivette a részét, nem válogatott, igénytelen volt. Betegeket ápolt. Dinasztikus házassági ajánlatokat utasított vissza.
1261-ben örök fogadalmat tett. Önfegyelmezés, a keresztény szeretet gyakorlása, teljes Istennek adottság, a legalacsonyabb szolgai munka, hősies vezeklés és a családi béke munkálása jellemezte életét. A kemény munka és önmegtagadás, valamint családi tragédiák legyengítették, súlyos beteg lett, tizenkétnapi szenvedés kioltotta életét. Szentség hírében halt meg 1271. január 18-án a Nyulak szigeti (ma Margit sziget) kolostorban.
-Margit születését Magyarország történetében addig példátlan katasztrófa előzte meg, ugyanis 1241. április 11-én a Belső-Ázsiából előretörő mongolok Muhi mellett megsemmisítő vereséget mértek IV. Béla seregeire. Laszkarisz Mária bizánci hercegnő, a leány édesanyja Margittal a szíve alatt végigjárta mindazon megpróbáltatásokat, melyek férjét sújtották: a királlyal volt, mikor Bécsben Harcias Frigyes (ur. 1230-1246) kizsarolta tőle a nyugati vármegyéket, mellette állt, mikor a Dunántúlon az ellenállást próbálta megszervezni, de Bélával tartott akkor is, amikor Kádán hordája átkelt a befagyott Dunán, és az uralkodó elfogására indult. A dalmáciai menekülés közben beteltek Mária hónapjai, így Margit az Adriai-tenger partján található Klisszában látta meg a napvilágot.
A hercegnő családjának helyzete ekkor látszólag teljesen reménytelen volt: az országot Batu kán hordái kényük-kedvük szerint dúlták, a keresztény államok pedig tétlenül figyelték Béla király tragikus sorsát. A magyar uralkodó támogatók híján, végső kétségbeesésében az égiekhez fordult, és ünnepélyes fogadalmat tett, hogy amennyiben Isten megszabadítja Magyarországot a „tatároktól”, Margitot az ő szolgálatába adja. Alig telt el két hónap, és a mongolok – valószínűleg Ögödej nagykán (ur. 1229-1241) halála, a közelgő kurultaj miatt – kivonultak hazánkból, Béla pedig meg is tartotta ígéretét: leánya három esztendős korától a veszprémi domonkosoknál nevelkedett, majd édesapja később Buda közelében, a Nyulak szigetén – a mai Margit-szigeten – építtetett számára kolostort.
Bár egy 12 esztendős leánynál joggal vonhatnánk kétségbe, hogy saját szándéka szerint lépett az önsanyargatás útjára, Szent Margit későbbi élete során többször is tanúbizonyságot tett arról, hogy a zárda falai között, „Krisztus jegyeseként” kívánja leélni életét. Édesapja, Béla ugyan két alkalommal is házassági ajánlattal kereste meg leányát, Margit azonban sem a lengyel uralkodó, sem a cseh II. Ottokár (ur. 1253-1278) – az Árpádok később nagy ellenfele – kérésére nem volt hajlandó lemondani az apácaéletről, sőt, az utóbbi király bókjai után állítólag azzal fenyegetőzött, hogy kárt tesz messze földön híres szépségében. A királynéi korona helyett a leány az egyszerű életben lelte gyönyörűségét: rendtársainak szigorúan megtiltotta, hogy származása szerint bánjanak vele, miközben a kemény munkában, a betegek ápolásában és a buzgó imádságban egyaránt példát mutatott számukra.
Önsanyargatásáról tanúskodik vezeklőöve is, mely az esztergomi Főszékesegyházi Kincstárban látható.
Mindennek kapcsán felmerült, hogy egyes források szerint a királylány kerülte a fürdővizet, ezért sok betegséget elkapott, és testék tetvek látogatták. Legenda szól arról is, hogy Margit birtokában volt a jövendőmondás tudományának, amivel olykor apjának is segítségére volt diplomáciai gondjainak közepette. Állítólag saját halálának óráját is megjósolta. Mint ahogy a legenda szerint holtteste halála után három hétig nem indult oszlásnak, ráadásul rózsaillatot árasztott.
Margit a Nyulak szigetén a fegyelem és az önmegtartóztatás mintaképe lett, legendájában pedig azt olvashatjuk, hogy állhatatossága jutalmául Istentől számos emberfeletti képességet is kapott, így például gyakran megjósolta az eljövendő eseményeket. Rendtársai vallomása szerint így volt ez halálával is, ami nem sokkal 28. születésnapja előtt, 1270. január 18-án következett be. Margit, aki szerénységével és tisztaságával általános tiszteletet vívott ki magának Magyarországon, halála után is számos csodajelet mutatott, így például holtteste három héten át ép maradt, és a legenda szerint rózsaillatot árasztott.
A hercegnő halála után Magyarországra látogató pápai bizottság vizsgálata nyomán Margitot már 1276-ban boldoggá nyilvánították, kanonizációja azonban egészen a modern korig váratott magára. Jóllehet, az évszázadok során több királyunk is kérte Rómától a szentté avatási eljárás megindítását, egészen 1789-ig kellett várni arra, míg Margit tiszteletét engedélyezték, kanonizációjára pedig csak 1943-ban, XII. Pius pápa jóvoltából került sor. Árpád-házi Szent Margit személye köré ugyanakkor a hivatalos elismerés késlekedésének dacára is szentnek kijáró kultusz épült; nem véletlen, hogy Ráskay Lea már a 16. század elején lejegyezte legendáját, amit Gárdonyi Géza később Isten rabjai című regényében dolgozott fel.
Már 1271. június 13-án kérte V. István király (Margit bátyja) húga szentté avatását X. Gergely pápától, V. Ince 1276-ban újabb vizsgálatot indított, Károly Róbert, Mátyás király és II. Ferdinánt is sürgette az eljárást. 1943. november 19-én avatta végül is szentté XII. Piusz pápa. Hamvai ma is a (róla elnevezett) Margit-szigeten nyugszanak egy hatalmas vörös márványlap alatt, ezt tisztelői helyezték el ott halálának 700 éves évfordulóján.