A lehetőségek megragadása
Kedveseim, továbbra is mindig hagyatkozzatok a Szentháromságra. Engedelmeskedjetek a Szentlélek indításainak és tegyetek meg mindent, amit Jézus és a mennyei Atya kér tőletek. Édesanyánk hív benneteket, hogy kapaszkodjatok kezeibe, és engedjétek magatokat általa vezetni. Meglátjátok, hatalmas lendületet kap lelkiéletetek, mely segítségetekre lesz az elkövetkezendő időkben. Szeressetek tettetés nélkül és ragaszkodjatok a jóhoz, ahogy Szent Pál tanítja. Váltsátok tettekre a szeretetet, és a jóhoz való kapcsolódásotokat.Bővebben
Teljes Istenre hagyatkozás
Kedveseim, győződjetek meg a Szentháromság jelenlétéről életetekben. Minden, ami történik veletek, szeretetük által történik. Ha tudtok egy kicsit az események mögé nézni, akkor megláthatjátok, hogy még a rosszul elsült dolgok is jó irányba fordulnak. Ehhez azonban szükséges, hogy életetek el legyen rejtve a Szentháromság életében. Semmi sem balsorsként történik veletek, mert a nehezen elviselhető helyzeteket is elviselhetővé formálja szeretete által. Ehhez azonban szükséges a teljesBővebben
Nagycsütörtök
Kedveseim,ma, Nagycsütörtökön, amikor összegyűltök az Utolsó Vacsora emlékére a templomokban, ne feledjétek, valóságosan is jelen vagytok Krisztussal egy asztalközösségben. Ezért nagyon fontos, hogy gondosan elmélkedjétek át és helyettesítsétek be magatokat az apostolok helyébe. Úgy foglaljatok helyet, hogy ne Júdásként viselkedjetek, hanem egészen adjátok át magatokat a szent misztériumnak. Krisztus Teste és Vére valóságos jelenlétében éljétek át, hogy Jézus valóságosan nektek ajándékozza szent Testét ésBővebben
Felerősödtek a küzdelmek
Kedveseim, merüljetek el a megpróbáltatások tengerébe, de soha ne egyedül tegyétek ezt, hanem a Szentháromsággal! Ha Velük teszitek, akkor egészen másképp élitek meg a nehézségeket. Ne engedjétek, hogy becsapjon titeket a gonosz lélek, aki szüntelenül azon mesterkedik, hogy ártson nektek! Álljatok résen és álljatok neki ellen a hitben, mert akkor elfut előletek! Valóban felerősödtek a küzdelmek, melyekkel a gonosz erők akarnak becsapni titeket és ártani nektek. DeBővebben
Kérni a Szentlélek segítségét
Kedveseim, ne gondoljátok, hogy bármit megtehettek, ha a Szentlélek segítségét nem kéritek. Győződjetek meg arról, hogy mi történik, ha ez a kérés elmarad. Hamarosan bizonytalanság vesz erőt rajtatok és nem értitek, mi is történik valójában veletek. A Szentlélek erejében történik bennetek minden jóra való törekvés, különösen akkor, ha kéritek, hogy Ő munkálkodjon bennetek. Kérés nélkül a világ szelleme rátok borul, amit nagyon nehezen és csakBővebben
A Szentháromság jelenlétében maradni
Kedveseim, gondolkodjatok el azon, miként tudtok a Szentháromság jelenlétében maradni. Úgy kell hordoznotok Krisztus keresztjét, hogy soha ne veszítsétek el az irányt, ami az örök üdvösségre vezet. A szenvedések elfogadása és felajánlása a biztosítéka annak, hogy megmaradtok a kegyelemben. Soha ne zúgolódjatok, amikor baj vagy bánat ér benneteket, hanem felemelt fővel viseljétek a megpróbáltatásaitokat, és akkor biztonságban megőrzitek lelketeket a legnagyobb megpróbáltatások közepette is. BízzatokBővebben
Hogyan bánjunk a Szentlélek ajándékaival?
Kedveseim, támaszkodjatok a Szentháromság megtartó erejére. Ne feledjétek, soha nem az számít, amit érzékszerveitekkel fel tudtok fogni és be tudtok fogadni. Nagy kegyelem, amikor Isten megenged megtapasztalni valamit az Ő bennetek lévő működéséről. De ne gondoljátok, hogy ezt bármivel is kiérdemelhetitek, mert ez az Ő ingyenes ajándéka. Annak adja, akinek akarja. Nem érdemeitek szerint osztogatja kegyelmeit. Mert szent, és mert akarja, hogy minél többet felfogjunkBővebben
A kétely lelke
Kedveseim, vigyázzatok, meg ne tévesszen benneteket az ellenség, hízelgő gondolataival. Mert bizony, szüntelenül próbálkozik elhitetni veletek, hogy nem jó döntést hoztok akkor, amikor határozottan lépnetek kell. Célja, hogy amennyire csak lehet, kibillentsen benneteket stabilitásotokból. Ne engedjétek! Amikor meggyőződtök valaminek az ésszerűségéről, és ehhez mérten lépéseket tesztek, akkor ne hagyjátok magatokat kibillenteni és félrevezetni azáltal a kétely által, hogy mégsem jó döntést hoztatok. Ez a szellemiségBővebben
Húsvét nyolcada 2012
Kedveseim, húsvét nyolcadában folyamatosan és bőven árad a kegyelem. Ha jól használjátok fel az időt, akkor gazdagon részesít benneteket kincseiből a Szentháromság. Hozzatok áldozatokat, hogy minél többet halmozzatok fel azokból az értékekből, melyeket felkínálnak nektek! Figyeljétek meg a tavasszal megújuló természetet! Szinte minden nap újabb csodás látvány tárul elétek az isteni gazdagságból. Hasonlóképpen képzeljétek el a bennetek kibontakozó kegyelmeket, amelyek napról-napra, időszakról-időszakra növekednek, formálódnak ésBővebben
Mindent ajánljatok fel, ami nehezetekre esik
Kedveseim, mindent ajánljatok fel, ami nehezetekre esik, és amit már elviselni sem bírtok! Legyetek meggyőződve arról, hogy minden ilyen áldozathozatal nemcsak kedves a Szentháromságnak, hanem olyan felbecsülhetetlen értékeket hordoz, amelyhez foghatót nem találhattok földi életetekben. Engedelmes szívvel és bátor lélekkel tegyetek meg minden tőletek telhetőt! Kísérje végig életeteket ez a tudat és így legyetek megajándékozottak! Hűséges a Szentháromság mindazokhoz, akik állhatatosan kitartanak, mert megédesíti önfelajánlásaitokat,Bővebben
