Az itt található anyag az alábbi élő mise bevezetőjének és homiliájának írásos verziója. Az élő közvetítésben technikai zavarok mutatkoztak. Jelenleg már a hibátlan verzió nézhető meg
a you tube csatornán
Mise elején
- Mi szokott lenni a fő tartalma ezeknek a 3. pénteki szentmiséknek?
- 1. Igyekszünk azt a kiengesztelődést befogadni, amit Jézus elhozott számunkra, aki élete, szenvedése, halála és feltámadása által kiengesztelt, kibékített minket Istennel, egymással, és önmagunkkal.
- Ennek része, hogy bocsánatot kérünk Istentől bűneinkért, a magunk, családunk, őseink bűneiért.
- Bocsánatot kérünk azoktól, akiket mi, vagy családunk megbántottunk
- És megbocsátunk azoknak, akik minket, családunkat bántották
- És fontos még az is, hogy önmagunknak megbocsássunk.
- Mindezt a mise elején fogjuk tenni.
- 1. Igyekszünk azt a kiengesztelődést befogadni, amit Jézus elhozott számunkra, aki élete, szenvedése, halála és feltámadása által kiengesztelt, kibékített minket Istennel, egymással, és önmagunkkal.
2. Igyekszünk kiengesztelni a megölt magzatokat szüleikkel és gyilkosaikkal
- A családokban jelentkező betegségeknek, nehézségeknek az abortusz az egyik legfőbb oka.
Ennek most különleges aktualitást is ad, hogy olyan oltóanyagokkal akarnak gyógyítani minket, amelyek abortált magzatok sejtvonalaiból készültek.
Ezt a szentmisét most értük, az abortált magzatokért, szüleikért és gyilkosaikért is felajánljuk, és meg is kereszteljük ezeket a magzatokat.
3. Sokfelé zajlottak most területszabadító imák lakóhelyünkért, vidékünkért, országunkért.
Ezeknek a lényege, hogy azokért a gyilkosságokért, népirtásokért, pogány kultuszhelyek által terjesztett átkoktól való felszabadulásért is imádkozunk, amelyek területeinken történtek.
- Ezt a szentmisét most erre a szándékra is bemutatom. Történjen meg a kiengesztelődés minden szinten, és ezáltal csökkenjenek azok a káros következmények, amiktől oly sokan szenvednek.
4. Végül jelenbeli ellenségeinkért is imádkozunk, felelajánljuk értük is ezt a szentmisét. Azokért, akik biológiai és pszichológiai hadviselést folytatnak ellenünk, és az egész emberiség ellen, akik általuk deklarálva is, kimondva is csökkenteni akarják az emberiség létszámát, magyarul ki akarnak irtani rengeteg embert a földről, és különféle módszerekkel – beleértve ebbe oltásokat is – meg akarják akadályozni azt, hogy a jövőben gyermekek születhessenek. A mostaniakhoz hasonló oltásokkal már rengeteg sterilizáció történt az elmúlt években.
- Ezekért az emberekért is felajánljuk tehát ezt a szentmisét, akik – ahogyan az egyik bíboros a közelmúltban fogalmazta – akik eladták lelküket a sátánnak. Azt is kérjük ebben a szentmisében, hogy kiszabadulhassanak a sátánnak és csatlósainak a rabságából, és az áldozatokért is imádkozunk, hogy az ő kiontott vérük megmentse a kárhozattól gyilkosaikat, ahogy Szent István első vértanú vére megmentette, megtérítette gyilkosát, Sault, és lett belőle Szent Pál.
- A mai 3. pénteki szentmisének a különlegessége még, hogy éppen Szent József ünnepe van.
- Tudjuk, hogy Ő nemcsak a Szentcsalád fő védelmezője volt, hanem nevelt Fia Egyházának is a fő védelmezője.
Litániájában azt is olvassuk róla, hogy ő a gonosz szellemek réme
Ráadásul az idén Szent József év is van.
Több okunk is van tehát rá, hogy most az ő ünnepén hozzá forduljunk, kérjük legyen közbenjárónk szándékainkban, vigye oda ezeket a szándékokat Szűzi Jegyese, és nevelt Fia elé, hogy az Egyház és a keresztények, megszabaduljanak azoktól a borzalmaktól, amiket üldözőik elterveztek, és már ki is viteleznek ellenünk.
- Mindnyájan fogalmazzuk meg most magunkban a mise elején saját egyéni szándékainkat!
És azt is kérjük Szent József által, hogy akik még nem hisznek Krisztusban, hanem csak a haláltól rettegnek, hitre jussanak, és elkerüljék a minden földi borzalomnál, földi pokolnál sokkal súlyosabb örök kárhozatot az igazi poklot.
Homilia
Harmincnapos ájtatosság Szent József tiszteletére
- Szent József védőköpenye ájtatosságnak is nevezik
„Ezen imákat naponta 30 napon keresztül végezzük megemlékezvén arról a 30 évről, melyet Szent József Jézussal, Isten Fiával és a Szűzanyával, Máriával Názáretben töltött.”
- Eszerint az ájtatosság szerint József röviddel Jézus nyilvános működése előtt halhatott meg.
És eszerint a Szűzanya nagy fájdalmai között szerepelhetett az is, hogy majdnem egyszerre veszítette el férjét és Szent Fiát
„Rendkívül nagy és számos kegyelmet nyerhetünk el, ha bizalommal Szent Józsefhez fordulunk.”
Miért olyan fontos szent Szent József személye és a hozzá való fohászkodás?
- „Valamennyi szent közül neked jutott az a megtiszteltetés, hogy a Messiást nevelhetted, vezethetted, táplálhattad és átölelhetted; Őt, akinek látására oly sok próféta és király áhítozott.”
Szent József évben vagyunk
- „te vagy az Anyaszentegyház patrónusa és védelmezője.”
- Litániájának két utolsó fohásza
- Gonosz szellemek réme, Az Anyaszentegyház védőszentje
- Litániájának két utolsó fohásza
„Szent József, óvd meg az Anyaszentegyházat minden álnokságtól és terjeszd ki valamennyiünk fölé oltalmazó köpönyegedet!”
- Az álnokság a gonosz lelkek jelenlétének az egyik jele.
„Ó, Szent József, hozzád fordulnak az özvegyek és árvák, a magukra hagyottak, az elkeseredettek és a mindenféle szükséget szenvedők. Nincs olyan kín, gond és ínség, mellyel te ne törődnél.”
- ha bármelyik is a most felsoroltak, és a következőkben felsorolandók közül ránk vonatkozik, akkor indokolt, hogy hozzá forduljunk.
„Számtalan ember imádkozott már előttem hozzád és segítséget kaptak tőled. Ó, jóságos Szent József, te ismered bajaimat és azt a vágyamat, hogy azoktól megszabaduljak. Egy ember sem, még a legjobb sem érthetné meg problémámat és nem igazán tud segíteni.”
- Más szóval Szent József nagyon jól megért minnyájunkat, és tud is segíteni.
„Ó, dicső Szent József, megszámlálhatatlanul sok a kegyelem, melyet te a szegény szenvedőknek kieszközölsz. Mindenféle betegek, nyomorultak, megrágalmazottak, elárultak, vigasztalanok, éhezők és segítségre szorulók jönnek hozzád kéréseikkel, melyek meghallgatást találnak.
Kérlek, legkedvesebb Szent József, ne engedd, hogy közülük az egyetlen személy legyek, aki nem nyer meghallgatást! Mutasd meg nekem is irgalmas és hatalmas segítségedet!”
Szent József erényei
- Különösen fontosak azok a könyörgések, amelyek ebben a 30 napos ájtatosságban találhatók. Mi bizony hajlamosak vagyunk arra, hogy elsősorban a betegségeinkből való gyógyulást, bajainkból való szabadulást kérjünk. Ezek az itt követgkező fohászok a lelkünk számára legfontosabb javakat, az erényeket kérik.
Életünk célja az, hogy szentté váljunk, hogy úgy szeressünk mint a Szentháromság – Isten maga a szeretet – és az Ő legtökéletesebb földi másuk, amely ugyancsak három személyből áll, Szentcsalád. Erről szól az első két könyörgés
- „Szent József, könyörögj Jézushoz, hogy szentelje meg lelkemet.”
- hogy tegyen szentté engem
- „Szent József, könyörögj Jézushoz, hogy gyújtsa fel szívemben a szeretet lángját.”
- Vagyis azt a lángot, amely a Szentháromság személyei között árad, és amely ott van a Szűzanya, és a Szentcsalád szívében is.
Mi magyarok a szeretetláng üzenetekből tudjuk, hogy a Szűzanya Szívének a Szeretetlángja maga Jézus.
És a Szentháromságon belül Jézus, a Fiú az, akit az Atya szeret, és akinek az Atya iránti szeretete, az ő kölcsönös szeretetük maga az égő szeretetláng: a Szentlélek.
Istent kell szeretnünk minden képességünkkel. Ezek a képességek az értelmünk, az akaratunk, a gondolataink, az érzelmeink, a vágyaink. Ezeknek a képességeknek megvan a helyes működése és irányultsága. Minden képességünkkel, erőnkkel azon kell munkálkodnunk, hogy azokkal Istent és embertársainkat szeressük, és így legfőbb célunkat, a Mennyországot elnyerhessük.
- Szent József, könyörögj Jézushoz, hogy világosítsa meg értelmemet.
- hogy tűnjön el belőle minden sötétség
- Szent József, könyörögj Jézushoz, hogy erősítse meg akaratomat.
- Szent József, könyörögj Jézushoz, tisztítsa meg gondolataimat.
- a bűnök a gondolatoknál kezdődnek, de azok vihetnek Istenhez is.
- Szent József, könyörögj Jézushoz, hogy vezérelje érzelmeimet.
- hogy azok ne csak úgy jöjjenek, menjenek, mint a felhők, hanem a jóra irányuljanak. A jónak örüljünk, és az igazi rosszat, a bűnt kerüljük, és amiatt szomorkodjunk, ne pedig önző vágyaink ki nem elégülése miatt.
- Szent József, könyörögj Jézushoz, hogy irányítsa kívánságaimat.
- Istenhez nem lábainkkal jutunk közelebb, hanem vágyainkkal, kívánságainkkal. Azt kérjük Szent Józseftől, hogy adjon nekünk szent vágyakat.
- Szent József, könyörögj Jézushoz, hogy áldja meg munkálkodásomat.
- hogy munkám is Istent dicsérje, szolgálja.
Az erényeket kell magunkra öltenünk, amelyek olyan jó szokások, amelyek már készségekké váltak bennünk a gyakorlás révén, és Isten kegyelme révén. Melyek voltak Szent József erényei? Ezeket sorolják fel a következő fohászok, és azért könyörögünk, hogy ezek bennünk is kialakulhassank, működhessenek.
- Szent József, esd ki számomra Jézustól a kegyelmet, hogy utánozzam erényeidet.
Szent József, esd ki számomra Jézustól a kegyelmet, hogy alázatos szívű és lelkű legyek.
Szent József, esd ki számomra Jézustól a kegyelmet, hogy szelíd és jóságos szívű legyek.
Szent József, esd ki számomra Jézustól a kegyelmet, hogy béke honoljon a szívemben.
Szent József, esd ki számomra Jézustól a kegyelmet, hogy jámbor és istenfélő legyek.
Szent József, esd ki számomra Jézustól a kegyelmet, hogy a tökéletességre törekedjek.
Szent József, esd ki számomra Jézustól a kegyelmet, hogy tisztaszívű legyek.
Szent József, esd ki számomra Jézustól a kegyelmet, hogy türelmes legyek a megpróbáltatás és szenvedés idején.
Szent József, esd ki számomra Jézustól a kegyelmet, hogy béketűrés jellemezzen.
Szent József, esd ki számomra Jézustól a kegyelmet, hogy felismerjem az örök Igazságokat.
- hogy elsősorban azokat akarjam, és ne a földi javakat.
Szent József, esd ki számomra Jézustól a kegyelmet, hogy a jó és a rossz között különbséget tudjak tenni.
- a legalapvetőbb képességünk
Szent József, esd ki számomra Jézustól a kegyelmet, hogy kitartsak a jócselekedetekben.
- Vagyis, hogy állhatatos legyek
Szent József, esd ki számomra Jézustól a kegyelmet, hogy hősiesen hordozzam keresztemet.
Szent József, esd ki számomra Jézustól a kegyelmet, hogy elszakadjak a világias függőségeimtől.
Szent József, esd ki számomra Jézustól a kegyelmet, hogy a Mennyország után vágyakozzam.
- ugye a vágyainkkal jutunk el Istenhez.
Szent József, esd ki számomra Jézustól a kegyelmet, hogy legyen erőm elkerülni a bűnre vezető alkalmakat.
- vagyis vegyem komolyan, amit minden gyónásban kimondok.
Szent József, esd ki számomra Jézustól a kegyelmet, hogy erős akarattal hűségesen kitartsak mindvégig.
- vagyis add meg a végsőkig való állhatatosság kegyelmét
Szent József, esd ki számomra Jézustól a kegyelmet, hogy halálom órája jó legyen.
Szent József, ne engedd, hogy eltávolodjak tőled.
Szent József, segíts, hogy soha ne fáradjon el a szívem téged szeretni és dícsérni.
Szent József, fogadj el engem, mint nevelt gyermekedet.
- Jézus is az ő nevelt gyermeke volt, örökbe fogadott gyermeke.
Szent József, segíts, hogy úgy szeressem Jézust, ahogyan te szeretted.
Jézus, Mária és József, nektek ajánlom szívemet és lelkemet.
Jézus, Mária és József, világosítsatok meg, segítsetek nekem, mentsetek meg engem. Dicsőség… (3x)
Jézusnak, Máriának, és Józsefnek ajánljuk most a megölt magzatokat, és kérjük számukra a keresztség kegyelmét. Adjunk nevet is nekik, hogy elfoglalhassák helyüket családunkban, hogy ők is tudjanak megbocsátani, és közbenjárói lehessenek ezután családunknak.
- Kiengesztelődés, gyógyulás, szabadulás 171. old.
- Hívek könyörgése helyett most ebből a Szent Józsefhez szóló ájtatosságból imádkozunk el egy részt a felajánlás előtt
Könyörgések Szent Józsefhez
- Emlékezzél, ó legtisztább jegyese az Istenanya Máriának és legkedvesebb védelmezőm, Szent József:
Még soha nem hallotta senki, hogy bárki, aki védelemért és segítségért tehozzád folyamodott, nem nyert volna meghallgatást és vigasztalást. Ezzel a tudattal és bizalommal fordulok hozzád Szent József, hallgasd meg könyörgésemet és kéréseimet.
Dicső Szent József, Mária jegyese és Jézus szűzi atyja, emlékezzél meg rólam és őrködj felettem. Taníts meg engem, a szentséghez vezető úton járni.
Fogadd minden sürgős kérésemet jámbor gondoskodásodba és atyai oltalmadba. Távolíts el minden akadályt és nehézséget, melyek imáim útjában állnak és add, hogy kéréseim meghallgatása Isten nagyobb dicsőségére és lelkem üdvösségére váljon.
Nagy hálám jeléül ígérem neked, hogy tiszteletedet lehetőségeim szerint mindenütt terjesszem. Örömmel dicsőítem Istent, aki neked oly nagy közbenjárói hatalmat adott a mennyben és a földön.
Áldozás után: A védőköpeny lezárása
- Ó, dicsőséges Szent József, Isten téged választott a legszentebb család fejének és védelmezőének; légy a Mennyországból az én hatalmas pártfogóm is. Esedezve kérlek, fogadj engem mindig szent köpenyed oltalma alá. A mai napon atyámnak, közbenjárómnak, kísérőmnek és védelmezőmnek választalak. Neked ajánlok mindent: testemet és lelkemet; mindent, ami vagyok és amim van, egész életemet és halálomat is. Őrizz meg engem, mint gyermekedet és védelmezz meg engem minden látható és láthatatlan ellenséggel szemben! Állj mellettem szükségemben. Vigasztalj engem keserű óráimban és különösen haláltusámban! Szólj csak egy szót érdekemben szeretetreméltó Megváltónknál, akit gyermekként karjaidban tarthattál, és a Boldogságos Szűz Máriához, kinek szeretett jegyese lehettél. Szerezd meg számomra mindazon kegyelmeket, melyek az örök üdvösségre vezetnek. A te tanácsodat és példádat akarom követni és mindig hálás akarok lenni.
Hozzád menekülünk szorongattatásaidban Szent József, és miután már könyörögtünk Legszentebb Jegyesed segítségéért, a Te oltalmadat is bizalommal kérjük. Arra a szeretetre, amely Isten Szeplőtelen Szűz Anyjához fűzött, és arra az atyai érzületre, amellyel a Gyermekjézust gondoztad, könyörögve kérünk: tekints le kegyesen Örökségedre, amelyet Jézus Krisztus saját Vérén szerzett, és istápolj minket erőddel és segítségeddel szükségünkben. Oltalmazd Jézus Krisztus választott nemzedékét Te, a Szentcsalád legfontosabb őrzője! Tartsd távol tőlünk, ó legszeretőbb atya a tévelygés és romlottság mételyét; védelmezz az égből, légy legerősebb támaszunk a harcban, amelyet a sötétség hatalma ellen harcolunk; és amiként kiragadtad egykor a kisded Jézust a legnagyobb életveszélyből, úgy védjed meg most Isten Szent Egyházát az ellenséges cselszövésektől és minden bajtól. Végy állandóan pártfogásodba mindannyiunkat, hogy a Te példád és gyámolításod által támogatva szentül élhessünk, jámbor véget érhessünk és a Mennyben örök boldogságot nyerhessünk. Ámen.